Egy aprócska szünet után visszatértem és egyből egy videóval érkeztem, hogy meghozzam vele a kedveteket egy kis “műemlékvadászatos sétához”!
A videó felénél amikor elköszönök akkor még nincs ám vége a felvételnek, mert még rögzítettem pár dolgot szóval ne tessék “bezárni” a videót.#csakaszokásosEvelinesbakik
Sok új és remélhetőleg számotokra is izgalmas bejegyzés várja már a sorát, hogy megosszam majd itt Veletek!
A héten még érkezik egy hagyományos poszt is ami egy új sorozat első részeként debütál majd itt az oldalon!
Nagyon izgulok, hogy tetszeni fog-e Nektek…. remélem igen!
Séta műemlékek között - Egy "nap" Pécsen 2022.
A videóban elhangzott épületekről készült bejegyzések és videók linkjeit itt találhatjátok:
Zsolnay múzeumról bemutató videó:
A pécsi Zsolnay Múzeum bemutatása
Hamerli Antal videója:
Egy nap Pécsett - Hamerli Antal városfilmje - !!! 1939 !!!.avi
Csukás ház története:
@evelinamuemlekvadasz Instagram oldalon olvasható.
“A legnagyobb öröm az alkotásban a felszabadult, vég nélküli játék, új utak nyitása, a harmónia és az örömszerzés a másik számára.”
Galánfi András
2017-ben ezen a napon hunyta le örökre a szemét Csák Máté építész, festő, szakíró, műgyűjtő és művészetpártoló galériatulajdonos, a Körmendi-Csák Kortárs Magyar Gyűjtemény társalapító tulajdonosa.
Már a fenti felsorolásból jól látható, hogy Csák egy igen sokoldalú tehetség volt.
Névrokonával ellentétben Ő nem egy várakat bekebelező tartományúr volt, hanem a művészetek és a műemlékvédelem jeles pártolója.
Építészként az egyetemi évek befejeztével (ahol az utolsó években már társadalmi ösztöndíjat kapott a Fővárosi Tanácstól) 1962 és 1963 között a budai várban dolgozott, majd 1963-ban a Budapesti Műemléki Felügyelőséghez került és közel 10 évig itt dolgozott főmérnöki pozícióban.
1967-ben doktori fokozatot szerzett, majd 1973-ban a helsinki Műemléki Hivatal és Városépítési Irodában tevékenykedett ösztöndíjasaként.
Ugyanebben az évben Csák karrierútja még egy fontos szakmai állomáshoz érkezett, ugyanis elnyeri az Igazságügyi Minisztérium Szakértői Intézetének főtanácsosi pozícióját.
Építészmérnöki munkássága során a tervezőasztalán állítólag több mint ezer lakás terve született meg.
Pár budai épületegyüttes megtervezése is köthető még a nevéhez.
Könyvében munkáiból az alábbi épületeket említi meg például:
Tervezőmunkájához az ihletet egyébként a magyar népi építészet és a Bauhaus „stílustárai” adták.
Szakírói munkásság során többek között a „Műemlévédelem” hasábjain is jelent meg cikke.
A későbbiekben (80-as évek után) számtalan nívós tisztséget tudhat még a magáénak.
Ő lesz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Építészeti Képző- és Iparművészeti Szakosztályának az elnöke, a Magyar Ingatlanszövetségnek pedig az alelnöke.
Vezető szerepet kap még az Igazságügyi Ingatlanszakértőknél is, illetve a Magyar Szépmíves Társaság társelnöki tisztségét is ráruházzák.
Szüntelen alkotói vágyának eredményeként akvarell munkáit több kiállításon is megcsodálhatták az érdeklődök.
1993-ban nyitja meg nejével közös első magángalériája Budapesten, majd 1996-ban egy újabb galériát is a magáénak tudhat a házaspár a fővárosban (sőt idővel lett még egy pesti galériájuk).
1999-ben feleségével Dr. Körmendi Annával megvásárolják a „műemlékek városában” Sopronban a város egyik régi ékszerdobozát az Artner-palotát és a szükséges műemlékvédelmi felújítási munkálatok után (kb. 1 évre rá) itt nyitják meg a legújabb híres galériájukat, ahol a kortárs képzőművészet csodáival várták a látogatókat.
Az 1999-es esztendő nem csak ezért volt fontos Csák életében ugyanis még ebben az évben egy olyan nagy megtiszteltetés érte, hogy Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság akkori elnöke Köztársasági Aranyéremmel tüntette ki Őt a magyar kultúra terjesztéséért történő fáradozásaiért.
Soproni tevékenysége nem állt meg „csupán” a galéria nyitásában, hiszen több mint hat belvárosi palota köszönheti a szakmai irányításának a „feltámadását”.
2007-ben Sajtoskálra egy művésztelepet álmodott meg, mely tervekből végül nem tudom, hogy lett -e végül valami, mert sajnos semmi nyomát nem találtam a megvalósulásának.
2008-ban Sopron város hálája jeléül Csákot műemléki mérnöki tevékenységéért, illetve a város kortárs művészeti életének felvirágoztatásáért a Sopronért Emlékérem kitüntetésben részesítette.
Életútját olvasva megállapítottam magamban, hogy Csák Máté egy igazi csupa nagybetűs „ALKOTÓEMBER” volt, olyan alkotó, aki nem csupán a saját tehetségének tört utat, hanem más tehetségeknek is segítőkezet nyújtott, hogy elérhessék az álmaikat.
A földi létben 79. év jutott csak Csáknak, de a családja és a munkái által emléke neki is örökké fog élni!
Köszönöm szépen az egyik „kollégámnak” a javaslatot, hálás vagyok, hogy az ajánlásod által megismerhettem egy fantasztikus ember életét és munkásságát!
Igyekeztem nem „Sopron központúvá” tenni a bejegyzést, sikerült? 🙂
Ui:
Előre is boldog Új esztendőt kívánok mindenkinek innen a Dráva partjáról, remélem mindenkinek jól telik majd a Szilveszter!
Január végén visszatérek sok izgalmas bejegyzéssel és pár újítással, addig is tartom magam az online detoxhoz (Instán nagyon jól megy, 23.-a óta be sem léptem!), remélem nem bánjátok ezt a kis szünetet… tényleg csak egy kicsi szünet lesz!
*A bejegyzéshez felhasznált források:
ADT. – azon belül pedig:
Művészet, 1987 / 5. szám (Fullánk utcai cikk)
Népszabadság, 2000. október 25.-ei száma, kép a „Galériaház Zugló kapujában” c. cikkből
Magyar kiállítási, művészeti katalógusok a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből – Kortárs magángyűjtők (Budapest, 2008) – katalóguskép a Soproni galériáról
Kisalföld, 2009. július elsejei lapszámában megjelent Pók Viktória: „A műemlékek szerelmesei” című cikke az újság 6. oldaláról
Népsport, 1987. március 13.-ai száma – cikk Csák kiállításáról
Bár Instagramon már beharangoztam egy januárig tartó Insta+ Facebook detoxot, de nem is én lettem volna,ha nem felejtem el ide is kitenni a hírt.
Kárpótlásul fogadjátok sok szeretettel ezt a kis “Mini Zsolnay-vlogot”, amit ma készítettem, mert egyéb okok miatt Pécsen jártam és amíg várakoztam az időpontomig addig kicsit betértem a Negyedbe.
Nem vagyok nagy videós, a videó közepén(pár percig) van is egy kis vágási baki, de talán nem vesz el sokat a mondandóm lényegéből a dolog.
December 30.-án érkezik majd még ide egy előre időzített bejegyzés is és azzal a poszttal zárom ténylegesen itt az évet, Instagramon viszont már idén valóban nem lesz több bejegyzés!
Januárban lesz egy kis szünet itt is, de utána újult erővel és sok izgalmas bejegyzéssel térek majd vissza hozzátok kedves Műemlékvadász társaim!
Előre is áldott, boldog,békés ünnepeket mindenkinek!
Talán már máskor is használtam ezt a már-már klisének számító kifejezést, de erre a helyre aztán tényleg különösen igaz az a mondás, hogy mesélnek a falai.
Aki ide belép az szinte érzi, hogy minden egyes asztal vagy szeglet egy-egy történetet mesél neki.
Mesél száz szép szerelmes történetet, talán ugyanennyi csalódást is, de nem feledkezett meg a sok vígasságról sem, a finom fagylaltokról a hűsítő folyékony kenyerekről és talán még az utcáról behallatszódó katonazenék dallamaiból is dúdol nekünk egy kicsit.
Ez a „beszédes hely” pedig nem más, mint Pécs belvárosának egyik kis ékszerdoboza a Kioszk.
A Kioszk épülete 1896-ban épült a Püspökvár délkeleti sarokbástyájának helyén, a tervezői pedig Kaufer Sándor és Rauch János voltak, a kivitelező pedig Schlauch Imre.
Stílusát tekintve neoreneszánsz stílusú, nyolcszög alaprajzú kupolás kis csoda.
Minden vasárnap zeneszó lengte be itt a kerthelyiséget, kedvező volt a kínálat is, a környezet szépségéről pedig nem is beszélve…nem is csoda, hogy egy-két szóból az erre sétálók kedvelt helye lett a Kioszk.
No, nem csak az ínycsiklandozó fagylaltok miatt, hanem azért, mert egyedisége és bája mellett nem lehetett csak úgy elmenni.
Sokszor amikor erre tévedtem bizony elmerengtem a fák árnyékában az épületet lesve és arra gondoltam, hogy milyen is lehetett a “boldog békeidők” Pécse,amikor még nem árnyékolta be az emberek hangulatát a sok negatív gondolat, amikor telefonok nélkül éltük meg az adott pillanatot, amikor még volt a szórakozásnak egy másfajta kultúrája…ahh, de jó lenne most is egy kicsit azokban az időkben sétálgatni…azt hiszem egy mákos fagyit kérnék itt a Kioszkban, de a sütit már a Caflischban fogyasztanám.
Ui: A bejegyzést nem ma írtam hanem múlt évben, a régi oldalamra készült ez a poszt csak annyira szeretem ezt a helyet, hogy gondoltam megosztom itt is veletek ezt a régi írásomat.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros ahol még a mai napig is állt egy XVI. században épült Karavánszeráj (lakosztály, hárem), vagy ahogy a helyiek hívták: Török ház. De ez nem mese ám kedves Műemlékvadászok, hanem a színtiszta igazság!
Szigetváron található az egyetlen sértetlenül megmaradt török lakóház a “török időkből”.Az épület története viszont már kicsit megint a mesék világába vezet vissza minket, mert sajnos pontosan nincs tisztázva, hogy milyen funkciója is lehetett az épületnek, ezért ez esetben csak a “mondákra” és feltételezésekre támaszkodhatunk. Sokak szerint gyerekek tanultak itt, de a legvalószínűbb opció az, hogy egykoron vendégfogadó (karavánszeráj) működött az épületben.
A karavánszeráj külsejét tekintve egy 2 szintes, 80 négyzetméter alapterületű téglából épült ház.
Ablakait jellegzetes török vasrácsok fűzik át, és a keretek is eredetiek.
Az épület belső falain a mai napig láthatók az eredeti vakolatból apróbb “emlékeztető” minták.
A Török ház természetesen műemléki védelem alatt áll, utolsó információim szerint pedig 2013-ban lett utoljára felújítva.
Jelenleg múzeumként működik és májustól ősz végéig látogatható.A látogatók egy korhűn berendezett igazi török lakóházba léphetnek itt be, ami által bepillantást nyerhetnek abba, hogy hogyan is nézhetett ki egy török lakás a hódoltság idején, illetve más érdekességgel is várják az érdeklődőket, de nem illik mindent elárulni, mert akkor oda a meglepetés, ugye? Végezetül pedig, hogy fokozzuk a “török hangulatot”, kérlek engedjétek meg, hogy megosszam veletek az egyik kedvenc török versemet (akik régóta itt vannak velem az oldalon nekik biztos nem újdonság, hogy imádom a verseket).
Oktay Rifat:
A fa, melynek nyugalma elszökik??
(Rahati kacsan agacs)
Etlik kertjeihez közel
ismerek egy magányos fát,
talán a boldogság nevét sem hallotta.
Nézzétek az Isten dolgát!
Tud az égről és a nappalról,
négy évszakról, szélről és hóról,
a holdfényért megbolondul,
de az éji sötétben egy rossz szót sem szól.
Én egy könyvet adok majd néki,
hogy elszöktessem nyugalmát,
ismerje meg a szerelmet.
Akkor lássátok azt a fát!
/Kónya Lajos fordítása/
Remélem tetszett Nektek ez a mai kis “mini-bejegyzés”, hamarosan sok új izgalmas hírrel érkezem ám hozzátok!
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek és ha tehetitek akkor #műemlékvadászatra fel!
A fotó szeptemberben készült, szeptemberi napfény ölelésben és unokahúgom készítette, én is jelen voltam a fotó készítésekor, de mindig hagyom kibontakozni a tőlem jobb fotósokat.
Budapesten a Munkácsy utcában áll egy szecessziós stílusú villa, amely bár nem akar hivalkodón kitűnni a környezetéből, de mégsem lehet mellette úgy elmenni, hogy az ember ne figyeljen fel rá. A villa építtetője Schiffer Miksa jómódú vasútmérnök volt, aki a kor jólmenő építészét Vágó Józsefet kérte fel az épület terveinek elkészítésére. A Schiffer-villa végül 1910 és 1912 között épült fel és Vágó a tervekhez az ihletet a 2 héttel ezelőtti bejegyzés „főszereplő építészének” Josef Hoffmann-nak a Stoclet-palotájának a külleméből merítette. Schiffer vágya egy harmonikus otthon volt kívül és belül és Vágó ennek megfelelően igyekezett mindent így megtervezni, ami természetesen sikerült is neki. A belső részek kialakításában és a díszítő elemeinek megalkotásában a hazai avantgard páratlan alkotói segítették a tervezőt a munkájukkal. Képeket természetesen csatolok majd erről a fantasztikus belső művészeti csodáról, hiszen igazán szemet gyönyörködtető lett a villa belseje, az egyszer már biztos. Vágó is akár a fent említett Hoffmann szerette, ha az épületei egy nagy tematikus „művészeti találkozó” káprázatos eredményének a jegyeivel vannak ékesítve. Az összes bútor szintén Vágó tervezői tehetségének a gyümölcse, gyakorlatilag a műtárgyak és a szőnyegek kivételével tényleg minden Vágó munkája. Vágó bátran és szeretettel használta munkái során a Zsolnay gyár termékeit így hogy-hogy nem a Schiffer-villában is találkozhatnak velük a látogatók. A villa kialakítása a következőképpen alakult: -az alagsorban kapott helyet a kazánház, a házmesteri szoba a konyha és még egy biliárdterem is -a földszinten a nagy és kisszalon, a hall, az ebédlő és a dolgozószoba kaptak helyet -az emeleten pedig a hálók, gyerekszobák, nappali és a fürdőszobák lettem kialakítva. Ezek közül csupán csak a hall maradt meg közel eredeti állapotában, melynek gyönyörű ékét a Kernstok Károly által tervezett pompás ólomüveg ablakot az 1980-as években restaurálták. A Schiffer-család egyébként 1945-ig élt a villában, amit sajnos a II. világháborúban bombatámadás ért, így a ténylegesen eredeti képét már csak fényképek őrzik. Az villa a II. világháború után államosítva lett és még egy plusz emeletet húztak fel rá. A 70-es években ismét egy újabb bővítéssel lett gazdagabb a villa, ami az államosítás után egészen a 80-as évek végéig a Hungarofruct vállalat otthonául szolgált. 1994-ben az új tulajdonosa a villának nem más lett, mint a Vám-és Pénzügyőrség. Ekkoriban kezdődtek el azok a komolyabb rekonstrukciós munkálatok, melyeknek az volt a célja, hogy a villa az eredeti fényében pompázhasson ismét, úgy ahogy azt Vágó megálmodta a Schiffer család számára. 1995-ben a villa már a magyar pénzügyőrség történetét bemutató kiállítás otthonaként várta a látogatóit. A 2011-es esztendőtől pedig a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum állandó és időszaki kiállításainak a helyszíne, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal néhány „egységének” az otthona. A műemlékvédelem alatt álló villa múzeuma azóta is várja a látogatóit, így aki a Munkácsy utca felé jár és van egy kis ideje annak javaslom, hogy térjen be bátran ide, mert amint belép az ajtóin egy csodálatos és színpompás belső „villa-világ” tárul majd elé…ami azért elég kihagyhatatlan élménynek hangzik, ugye? 😉
Képek forrása: ADT., azon belül pedig: ~Művészettörténeti Értesítő 31. évfolyam, 1982 / 2. szám ~Acta Historiae Artium 1982/ 3-4. száma
M a, október 30.-án ünnepelné a születésnapját Zsolnay Miklós, aki bár nem építész volt, de neki és a családjának is nagyon sok gyönyörű épülethez hozzá fonódott a neve. Nem is szaporítanám a sorokat, szerintem tudjátok hogy csak ömlengés lenne belőle(az előzményeket már ismeritek a témában ?) így helyettem inkább “beszéljenek” nővére, Teréz sorai erről a korát meghaladó zseniális üzletemberről, aki bár vitatott megítélésű volt mindig is, de számomra akkor is példakép, mert mondhatnak rá bármit, de a saját területén akkor is egy igazi zseni volt.✌️ “Miklós alig közepes termetű, mégis imponáló megjelenésű, szép és előkelő volt. Nem örökölt kifejezett művészi tehetséget, de igen művelt volt, fáradhatatlan, energikus és törhetetlen akaratú. Sajnos a kiváló tulajdonságokkal nagyfokú ingerlékenység párosult. Türelmetlensége az évek folyamán állandóan fokozódott, és gyakran meghiúsította nemes elgondolásainak megvalósítását. Kisgyermek korától fogva bámulat övezte, és ez megakadályozta, hogy tisztán lásson. Tettvágytól sarkallva, hivatal és cím nélkül vállalta minden nehéz közügy intézését. Sosem jelöltette magát, de mindig képviselte akár az egyes emberek, akár a város ügyét. Több mint száz elnökséget és tiszteletbeli hivatalt vállalt, SOHASEM MARADT ALUL SENKIVEL SZEMBEN SEM, ÍGY VÉGÜL ÖNMAGÁT VESZTETTE EL. Szenvedélyesen csüngött a gyáron, jót akart a fiataloknak, de nem találta meg a helyes utat sem a gyár fejlesztéséhez, sem a fiatalok bevonásához. Az utóbbiakat alacsony kistisztviselői munkakörbe osztotta be, s emellett azt kívánta volna, hogy erőszakkal ragadják ki a kezéből a zsarnoki hatalmat. Amikor abban a hitben élt, hogy gyermeke születik, mindenekelőtt örökbe fogadta a mieinket és csak azután kötötte meg szerencsétlen házasságát. Súlyos betegen, már elhomályosuló elmével talált magára, s ekkor nem élt benne más, mint a jóság és a szeretet.” (Részlet Zsolnay Teréz – Mattyasovszky- Zsolnay Margit – Sikota Győző: Zsolnay – A gyár és a család története című könyvéből, 1863-tól 1948-ig Teréz és Margit, az 1948 – 1973 közötti eseményeket pedig Sikota Győző írta le. ) Sajnálom, hogy csak a kisregényemben jutott neki boldog befejezés… járt volna neki a valóságban is.? Talán, ha azt a Somogy megyei lányt nem kosarazta volna ki…vagy ha jobban sikerül a házassága “Mályvával”…de hát sajnos ez van, a múlton már nem lehet változtatni.?
A saját (nem friss) képeimen látható helyszínek: ~ Francia emlékmű, aminek a megvalósulását (az ötlet nem csak az Övé volt) Miklósnak köszönheti a város ~ Zsolnay-kút, Miklós ajándéka a városnak ~A “grafika” a saját készítésű “Legendás pécsiek, egy legendás Pécsért” című képregényemből (ami egy ajándék volt egy szintén helytörténet rajongó ismerősömnek) lett kiragadva, Miklós képét pedig az Internetről “vadásztam” hozzá, mert az általam lefotózott fotóját nem tudtam úgy kinagyítani, hogy ne legyen homályos. Azért a családi “fotófal” képét is mellékelem, amely képet a Család – és Gyártörténeti Kiállításon fotóztam a Zsolnay Kulturális Negyedben.? (Miklós középen látható, díszmagyarban.) Voltatok már Ti is a fent említett kiállításon?
Én nem nyilatkozom, hogy hányszor láttam már…. tippelni persze szabad ?? #nemhirdetés Ui.: Jövő héten a szokásos jó hosszú bejegyzésekkel érkezem ám majd!?
*Képek forrása: ~ História folyóirat, 2006. /8-9. szám, Szakolczai Attila: Október huszomharmadika c.cikke (Rádió épülete) ~ Fortepan / Zajti Ferenc (“József körút 30-32. számú sarokház Rákóczi téri homlokzata 1956-ban”) ~ Fortepan / Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya (“a Rákóczi út 1956.október 29-én, a Szövetség utcától a Keleti pályaudvar felé nézve. Balra a Magyar Divatcsarnok romjai.”)
