Hely: Pécs (46.0711, 18.2331)
Cím: Pécs, 7600 – 7636
Sokan, amikor a Szabadság utca környékén sétálgatnak, talán a napi rohanásban fel sem figyelnek arra, hogy milyen szép épületek mellett haladnak el, pedig 18 gyönyörű villa található itt a környéken.
Schlauch Imre (1840-1904) volt a tervezője ennek a gyönyörű villatelepnek, melynek épületei közül párat le is fotóztunk nektek az én drága kis „beugrós” fotósommal (köszönöm szépen „Nyanyunak” a segítséget).
Pontosan hogyan és miért épült fel ez a villatelep? Természetesen nem hagyok senkit sem válaszok nélkül, lássuk is a történetét!
Az 1800-as évek vége felé Schlauch Imre építész gondolt egy merészet és felvetette magában azt a gondolatot, hogy az Indóház utca (ma Szabadság) keleti részén lévő, parlagon heverő Majláth–rét területét be kellene „népesíteni” épületekkel, ha már úgyis épül-szépül itt mellette egy vasútállomás, ami az itt felhúzásra kerülő épületek értékét szépen megnövelné.
(További érdekesség, hogy Schlauch Imre nevéhez fűződik a villatelep mellett többek között a Pécsi Nemzeti Színház és a Szerecsen Patika felépítése is.)
A gondolatot hamarosan tettek követték és a rét megvásárlása után Schlauch 1899. júniusában meg is tervezte azt a 18 villát (igazándiból 11-et, mert van köztük pár egyforma :), ami a villatelepet alkotja.
Az épületek rohamtempóban készültek el, az első pár villát már 1900. áprilisában át is tudták adni, a többi épületet pedig 1901. februárjától lehetett használatba venni.
A város természetesen végig támogatta Schlauch-ot a terveiben, hiszen ők sem jártak rosszul ezzel az ötlettel.
A villatelep környékén nem csak az épületek építése folyt, hanem a környező utcák kiépítése is, melynek terveibe a lakók is aktívan beleszólhattak a helyi sajtón keresztül, javaslatokat tettek például a kocsiút aszfaltozására és egyebekre.
Miután már tényleg minden elkészült, szépen lassan a villák is benépesedtek. A villatelep stílusát tekintve svájci építészeti mintára készült. Épületei faverandásak, lombfűrészes díszítésű svájci házak
másai. Mindegyik emeletes villában lakásonként: 5 szoba, 1 fürdőszoba, 1 konyha és 1 cselédszoba volt található. Az „A” típusú villák viszont „extraként” egy-egy előszobával is rendelkeztek.
Egy villa kivételével az összes épület Schlauch haláláig az ő és a családja tulajdonában maradt, de amúgy is leginkább bérbeadásra szánta őket.
Elvileg nem volt veszteséges az építész számára ez a vállalkozás, de a korabeli sajtó előszeretettel gúnyolódott azon, hogy biztosan ráfizetett ezzel a tervvel Schlauch, mert túl bőkezű volt a munkásaival, hiszen az is elsődleges szempont volt számára ezzel a villateleppel, hogy nem csak villákat, hanem munkalehetőséget is teremtsen az ácsok, kőművesek, egyéb iparosok részére.
Második érdekesség: Ettől függetlenül a korabeli kőművessztrájkok többsége pont az ő vállalatánál robbant ki, de több munkása is állította, hogy sohasem a főnökkel volt a bajuk, mert ő mindig
nagyon jószívű volt velük.
A sztrájkok oka talán az lehetett, hogy itt dolgozott nagyjából a környék legtöbb munkása és nagyobb tömegben a dolgozó mindig jobban tud fel tud lázadni, mint egy pár fős csapat egy kisvállalatnál, ahol esetleg több a lehetőség a megegyezésre.
Hogy Schlauch-ot a munkásai nagyra becsülték talán legjobban abban mutatkozik meg, hogy halálakor körülbelül 800 munkása kísérte el utolsó útjára.
Szerény véleményem szerint Schlauch mester terve fantasztikus példája annak, hogy egy nagyváros lakatlan vagy „kallódó” városrészeit hogyan lehet jól rehabilitálni: felhúzni egy új „telepet” egy jó tervvel és egy jó csapattal.
„Aki mer az nyer” – tartja a mondás. Ez esetben nyert a mester, a munkások és a város is. Ha akkor sikerült, most még könnyebb lehetne, de ez már egy másik történet.
Aki még többet szeretne olvasni a villatelep történetéről, azoknak ajánlom elolvasásra Pilkhoffer Mónika: „A Schlauch-villatelep és lakói a századfordulón” című írását. Nekem is sok olyan új információt adott a tanárnő cikke, amelyek nélkül e bejegyzésem nem lett volna teljes.
Sokan, amikor a Szabadság utca környékén sétálgatnak, talán a napi rohanásban fel sem figyelnek arra, hogy milyen szép épületek mellett haladnak el, pedig 18 gyönyörű villa található itt a környéken.
Schlauch Imre (1840-1904) volt a tervezője ennek a gyönyörű villatelepnek, melynek épületei közül párat le is fotóztunk nektek az én drága kis „beugrós” fotósommal (köszönöm szépen „Nyanyunak” a segítséget).
Pontosan hogyan és miért épült fel ez a villatelep? Természetesen nem hagyok senkit sem válaszok nélkül, lássuk is a történetét!
Az 1800-as évek vége felé Schlauch Imre építész gondolt egy merészet és felvetette magában azt a gondolatot, hogy az Indóház utca (ma Szabadság) keleti részén lévő, parlagon heverő Majláth–rét területét be kellene „népesíteni” épületekkel, ha már úgyis épül-szépül itt mellette egy vasútállomás, ami az itt felhúzásra kerülő épületek értékét szépen megnövelné.
(További érdekesség, hogy Schlauch Imre nevéhez fűződik a villatelep mellett többek között a Pécsi Nemzeti Színház és a Szerecsen Patika felépítése is.)
A gondolatot hamarosan tettek követték és a rét megvásárlása után Schlauch 1899. júniusában meg is tervezte azt a 18 villát (igazándiból 11-et, mert van köztük pár egyforma :), ami a villatelepet alkotja.
Az épületek rohamtempóban készültek el, az első pár villát már 1900. áprilisában át is tudták adni, a többi épületet pedig 1901. februárjától lehetett használatba venni.
A város természetesen végig támogatta Schlauch-ot a terveiben, hiszen ők sem jártak rosszul ezzel az ötlettel.
A villatelep környékén nem csak az épületek építése folyt, hanem a környező utcák kiépítése is, melynek terveibe a lakók is aktívan beleszólhattak a helyi sajtón keresztül, javaslatokat tettek például a kocsiút aszfaltozására és egyebekre.
Miután már tényleg minden elkészült, szépen lassan a villák is benépesedtek. A villatelep stílusát tekintve svájci építészeti mintára készült. Épületei faverandásak, lombfűrészes díszítésű svájci házak
másai. Mindegyik emeletes villában lakásonként: 5 szoba, 1 fürdőszoba, 1 konyha és 1 cselédszoba volt található. Az „A” típusú villák viszont „extraként” egy-egy előszobával is rendelkeztek.
Egy villa kivételével az összes épület Schlauch haláláig az ő és a családja tulajdonában maradt, de amúgy is leginkább bérbeadásra szánta őket.
Elvileg nem volt veszteséges az építész számára ez a vállalkozás, de a korabeli sajtó előszeretettel gúnyolódott azon, hogy biztosan ráfizetett ezzel a tervvel Schlauch, mert túl bőkezű volt a munkásaival, hiszen az is elsődleges szempont volt számára ezzel a villateleppel, hogy nem csak villákat, hanem munkalehetőséget is teremtsen az ácsok, kőművesek, egyéb iparosok részére.
Második érdekesség: Ettől függetlenül a korabeli kőművessztrájkok többsége pont az ő vállalatánál robbant ki, de több munkása is állította, hogy sohasem a főnökkel volt a bajuk, mert ő mindig
nagyon jószívű volt velük.
A sztrájkok oka talán az lehetett, hogy itt dolgozott nagyjából a környék legtöbb munkása és nagyobb tömegben a dolgozó mindig jobban tud fel tud lázadni, mint egy pár fős csapat egy kisvállalatnál, ahol esetleg több a lehetőség a megegyezésre.
Hogy Schlauch-ot a munkásai nagyra becsülték talán legjobban abban mutatkozik meg, hogy halálakor körülbelül 800 munkása kísérte el utolsó útjára.
Szerény véleményem szerint Schlauch mester terve fantasztikus példája annak, hogy egy nagyváros lakatlan vagy „kallódó” városrészeit hogyan lehet jól rehabilitálni: felhúzni egy új „telepet” egy jó tervvel és egy jó csapattal.
„Aki mer az nyer” – tartja a mondás. Ez esetben nyert a mester, a munkások és a város is. Ha akkor sikerült, most még könnyebb lehetne, de ez már egy másik történet.
Aki még többet szeretne olvasni a villatelep történetéről, azoknak ajánlom elolvasásra Pilkhoffer Mónika: „A Schlauch-villatelep és lakói a századfordulón” című írását. Nekem is sok olyan új információt adott a tanárnő cikke, amelyek nélkül e bejegyzésem nem lett volna teljes.
