Hely: Szentendre (47.684575913621, 19.043468998275)
Cím: Szentendre, 2000, 2001
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szebb napokat látott épített örökségünk…sajnos nagyon sok bejegyzést kezdhetnék így, mert egyre több műemlékünk lesz lassan, de biztosan sajnos az enyészeté.
Fáj a szívem, mert annyi szép épületet már csupán csak képeken láthat majd az utókor és bárcsak tehetnénk valamit azért, hogy ne így legyen!
A mai bejegyzésem főszereplője is egy „végveszélybe” került műemléképület lesz, amely felújítására elvileg már sor kerülhetne, mert a rekonstrukciójára nyert egy nagyobb összeget Szentendre város, de valamiért nem jut el hozzájuk ez az összeg pedig tényleg nagyon szeretnék megmenteni ezt az épített kincsüket.
No, de a pénzügyek nem az én terepem, én ebbe nem is szeretnék belefolyni egyszerűen csak őszintén reménykedek abban, hogy még időben elindul majd a Kereskedőház felújítása.
Maga a Kereskedőház egyébként egy barokk stílusú épület, amit elvileg az 1720-as években építettek és sokan „Szerb Kereskedőház” néven emlegetik a mai napig is.
Aki Szentendre Fő terén sétálgat annak biztos, hogy megakad a szeme ezen az épületegyüttesen, amely 6 egymáshoz nagyon közel épült házból tevődött össze, amely házaknak körülbelül a 19. század elején egységesítették a homlokzatukat (állítólag egy tűzeset miatt).
Akkoriban a ház földszintjén kaptak helyet az üzletek, az emeleten a lakások, a tetőteret pedig raktárnak használták.
Ehhez a szentendrei kereskedőházhoz hasonló építésű (zárt lépcsőházas, belső közlekedéses) nem fordult elő máshol a hazánkban, ezért kötik hát a helyi szerb – görög kereskedőkhöz az épületet.
1978-tól a Kereskedőház földszintje lett egyébként a Szentendrei Képtár otthona, ami sajnos az épület rohamosan romló állapota miatt napjainkban már nem tudja itt fogadni a látogatóit.
Ha hamarosan nem hallják meg a város segélykiáltásait az ügyben akkor egyre csak rosszabb és rosszabb lesz az épület állapota és ki tudja, hogy mi történik majd vele. ☹
Őszintén emelem a kalapomat Szentendre előtt, mert minden tőle telhetőt megtesz a város azért, hogy a Kereskedőház története még ne érjen véget!
Példaértékű az ahogy kiállnak emellett az ügy mellett és bárcsak minden város így harcolna a műemléképületeiért!
Szívből remélem, hogy hamarosan minden jóra fordul majd…én nagyon drukkolok neked Kereskedőház!??

*Kép forrása:
Fortepan / Storymap.hu
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂