A cím akár lehetett volna az is, hogy lemosva a térképről, de igyekeztem inkább egy kicsit finomabb címet kitalálni ehhez a kissé rendhagyó poszthoz, ami először visz el minket a határon túlra az eddigi közös virtuális utunk során.
A közös barangolásunk helyszíne már csak az emlékezetekben él, így talán még speciálisabb ez a mai kaland, de már nagyon régóta megszerettem volna írni ezt a bejegyzést Ada Kaleh-ről, a „Senki szigetéről” ahogy Jókai nevezte a szigetet „Az arany emberben”.
Persze sokan megkérdőjelezik, hogy valóban Ada Kaleh- szigete ihlette-e meg Jókait, de ez már egy másik téma, amibe inkább nem mennék bele jobban.
Térjünk rá inkább a sziget és az épített kincseinek a történetére!
Ada Kaleh (néhány helyen kötőjellel írva is szerepel) szigete egykoron volt már török kézben, majd az Osztrák – Magyar Monarchiához tartozott, de a monarchia összeomlása után Romániához csatlakozott.
(Ezt a kissé bonyolult „ide – oda csatoljuk az Erőd-szigetet” történetet most inkább nem írnám le részletesebben, de csatolok egy régi cikket ezzel kapcsolatban is, hátha valaki jobban elmerülne a témában.)
A sziget méreteit tekintve 1,7 kilométer hosszú és mindössze 500 méter széles volt.
A szigeten élők leginkább halászatból, dohány, szőlő és rózsatermesztésből éltek, de az idő előrehaladtával az idegenforgalomból is szépen termelődött bevételük.
Építészeti szempontból az oszmán stílus volt jellemző a szigetre, nem véletlenül hiszen a lakosai törökök voltak (a világháborúk után azért már nem csak törökök laktak itt, illetve azért előtte is költöztek ide páran még például Bécsből is), de gondolom ezt már a sziget nevéből is kitaláltátok.
A szigeten található mecset, (ahol megtekinthető volt az a 144 négyzetméteres gyönyörű keleti szőnyeg is, amit 1902-ben II. Abdul Hamid szultán ajándékozott a mecsetnek) az erőd, a kazamaták és a többi régi épített emlék sok turistát vonzottak a festői szépségű helyre.
Az itteni mecset idővel gyakorlatilag ritkaságnak számított, mert meglepő módon késő- barokk stílus jegyekkel volt díszítve.
A mecset egyébként 1720 körül eredetileg ferences rendi templomnak épült, de 1739-ban amikor a törökök elfoglalták a szigetet egyből át is alakították mecsetté a templomot.
A minaretet csak körülbelül a 19. század elején építették a mecset mellé.
A sziget közepére épült hatszögű erődről azt érdemes tudni, hogy az 1700-as években Mercy tábornok építette, 4 méretes bástyája pedig az akkori hadsereg vezéreiről lett elnevezve, de ezeket a törökök természetesen egyből átnevezték amint az uralmuk alá került a sziget.
Az erőd mellett idővel helyett kapott a sziget híres bazárja is, de volt még a szigeten népiskola (méghozzá a mecseten belül), dohányfeldolgozó, laktanyák és még sok egyéb más is.
A 20. század elején már több vendéglátóhelyet is magáénak tudhatott a sziget, ezek közül a török kávéházak örvendtek a legnagyobb sikernek a vendégeknél.
Az 1950-es években volt talán a legnagyobb a turistaforgalma a szigetnek ahogy ezt a régi cikkek alapján lehet sejteni, de pontos statisztikát ezzel kapcsolatban sehol sem találtam, szóval ez csak az én meglátásom.
Ada Kaleh sorsa (a régi Orsovaéval és három faluéval együtt) végül megpecsételődött az 1970-es években, amikor is fel lett áldozva az 1964 óta tartó Vaskapu- projekt (egész pontosan a Vaskapu I. Vízerőmű) oltárán.
A lakosság nagyobb része a sziget elhagyása után Törökországot választotta az otthonául, de szívükben szerintem örökre megőrizték a szeretet Ada Kaleh-ük emlékét.
Ada Kaleh néhány műemlékének is új „életet” szántak (például az erőd egy részének) az akkori vezetők, megmentve így őket az útókor számára.
A műemlékek megmentéséért járó dicséret azonban valójában Adriana Miha építészt és Nocolaescu-Plopsor akadémikust illeti, valamint az őket segítő építész hallgatókat.
Meglepő módon a mecset és a minaret azonban nem kapta meg az esélyt az új „életre”, őket talán, mint a sziget jelképeit veszni hagyták Ada Kaleh-el együtt.
A lebontott, megmentett épületeknek a pár kilométerrel odébb található Simian- szigetet szánták az új otthonuknak, itt lettek újraépítve.
Ada Kaleh elárasztása előtt Bukarestből érkezett pár építész hallgató, akik tanáraikkal karöltve felmérték a hely épített kincseit, műemlékeit.
Rajzaik a leghitelesebb mesélők arról, hogy hogyan is néztek ki a sziget utcasorai, házai.
Amint elhagyta az utolsó lakó is a szigetet szépen lassan a víz lett az úr Ada Kaleh-en és úgy elveszett az őt elárasztó Dunába mintha soha nem is létezett volna.
Időnként azért néha, ha a Duna áradása miatt leengedték a vizet a Vaskapu I. -es vízgyűjtőből akkor az ilyenkor előbukkanó mecset tornya emlékeztetett minket arra, hogy egykoron itt állt a rózsaillatú „Senki” és mégis kicsit mindenki szigete.
Ma már a mecset néha felbukkanó tornya is csak emlék már, állítólag ledőlt így már nincs mi jelezze azt, hogy itt bizony egykoron élet volt és veszni hagyott épített emlékek.
Képek, adatok, cikkek forrása:
1.Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége
2.ADT., azon belül:
~ Egyetértés napilap cikke, 1919. I. évfolyam, 103. száma
~ Ország – Világ,1968. / 6. szám
~ Dolgozó Nő (cikk), 1971.09.01. /9. száma
~ Dolgozó Nő, 1956. / 11. szám
~ A Hét, 1960. /52. szám
~ Prágai Tükör, 2016. / 5. szám
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
