Hely: Szendrey Júlia emlékszoba (46.748116935879, 17.227377891541)
Cím: Szendreytelep, Keszthely, 8360
„Ember voltam én is, érző, vérző szívű ember, mondja a néma száj; szerettem és szenvedtem. Ki az, aki az első követ dobja rám? Bűnül rótták fel nekem, ami minden ember szent joga: leélni a saját életét. És még nagyobb vétkül azt, hogy mindenek dacára ez mégsem sikerült.”
(Részlet Júlia naplójából)
A mai bejegyzésünk helyszíne Keszthely lesz, az a város, ahol a „nemzet özvegyeként” emlegetett Szendrey Júlia, Petőfi Sándor szeretett hitvese született.
Az a Szendrey Júlia, akit rövid élete során számtalan megbélyegzés ért, pedig egy kiváló és korát meghaladó költőnőt takartak ezek a komor bélyegek.
No, de lássuk a kezdeteket, hogy mikor és honnan indult el fájdalmasan szomorú útjára ez a meg nem értett lélek!
1828 december vége felé közeledve egy hűvös téli napon a keszthelyi feketefenyők által övezett Újmajorban (amit később Szendrey – telepnek, majd, ha jól tudom akkor 2016 óta pedig már Szendrey majornak hívnak) az egyik ottani XVIII. század végén épült ház egyikében egy kisded sírása törte meg a csendet, Szendrey Ignác és Gálovits Anna újszülött leánya Júlia jelezte így a nagyvilággal, hogy megérkezett.
Ekkor még senki sem sejtette, hogy milyen szomorú sors vár majd erre a szegény kisleányra, akinek alig pár év boldogság után csak a meghasadt özvegyi szív lüktető fájdalma jutott, amely fájdalmat senki sem tudott már sohasem enyhíteni…még egy új társ sem, hiszen valószínűleg idővel Ő is csak egy lett az Őt meg nem értők közül. 🙁
Hosszasan tudnék Szendrey Júliáról írni, arról, hogy valójában milyen erős feminista nő volt, egy olyan nő, akit szerintem páratlan költői tehetséggel áldott meg az Ég és mindezek mellett még Andersen meséket is fordított magyarra (kapott is munkája előtt tisztelegvén nemrég Koppenhágában a magyar nagykövetségen egy szobrot!) és még sorolhatnám, de a mai bejegyzésünk főszereplője nem Ő, hanem az emlékszobájának otthonául szolgáló ház lesz, ezért befejeztem az „alig érezhető” ömlengésemet róla.
A Szendrey Júlia Emlékszoba Júlia szülőházában került berendezésre (olvastam olyan feltételezéseket is, hogy ez a műemlék épület valójában egy régi uradalmi cselédház épülete és a család valószínűleg a közeli villában lakhatott), amely épületre már az 1909.-ik esztendőben egy emléktáblát helyeztek ki Júlia emlékére, sőt azóta 2014-ben egy újabb táblával gazdagodott a ház.
A Vasárnapi „Ujság” 1909. évi 56. évfolyamának 5. számában Dr. Csák Árpád cikkében így írt Júlia szülőházáról:
„Az ujmajori gazdatiszti lak, melyben Szenderey Julia született, a major nyugati szélén, a már említett gyönyörű grófi-út mellett, annak keleti oldalán, észak-dél irányban fekszik.
Egyszerű, földszintes, cserép-zsindelyes, alacsony, fehérre meszelt épület, melynek csak a déli része szolgált gazdatiszti lakásul, az északi részen a gazdasági cselédek lakásai voltak.
Ezelőtt 12 évvel Szendreyék lakásával szemben, a grófi-út nyugati oldalán, új, modern gazdatiszti lakást építettek és most Szendreyék lakásában az uradalmi bognár-mester s a major-gazda laknak. Benn a házban a szobák mennyezete gerendás, durván ácsolt fagerendákkal.
A padlózat széles, vastag fenyőfából készült és itt-ott már teljesen el van vásva. Az ablakok elég magasak és szélesek és mindenik vas-gátorral van ellátva.
Általában az egész lakás nagyon szerény, az akkori viszonyokhoz mért. Még eredeti állapotában van meg.”
Csák már ebben a cikkben kifejtette azon vágyát, hogy illendő lenne Júlia emlékére egy emléktáblát kihelyezni itt, ami ugye végül még ebben az évben meg is történt, ahogy azt fent is említettem.
(Dr. Csák Árpád ezzel kapcsolatos indítványáról megjelent egy aprócska cikk is, amit csatolok képként.)
1909 után ugorva az időben egy hatalmasat 2009-et írunk amikor is berendezésre kerül az emléktábát magán viselő frissen felújított házba az a kiállítás, ami méltó módon állít emléket a város híres költőnőjének.
Az emlékszobában a Júliához köthető személyes tárgyak mellett, a fordításaival, a könyveivel és még néhány portréval (Zoltán fiáról, Júliáról stb.) is találkozhatnak a betérő látogatók.
A ház kertjében pedig Júlia szobrát tekinthetik meg „rózsaölelésben” a kint időzők.
Ezek a rózsák, amik a szobor mellett kaptak helyet az örök szerelmet szimbolizálják, azt a szerelmet, amelyet Júlia érzett az Ő Sándora iránt.
Az emlékszoba létrehozása egyébként egy nagy összefogás eredménye, melynek főszereplői: a Pannon Egyetem Georgikon Kara, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Keszthelyi Önkormányzat voltak.
Ti láttátok már a kiállítást? ?
Ui.: Elnézést kérek, ha elfogultságon ért a kedves Olvasó a bejegyzés elolvasásakor, tudom, hogy sokan csak a „hűtlen özvegyet” látják Júliában, de nekem Ő az egyik kedvenc hazai költőnőm, aki bár úgy tűnhet, hogy könnyelműen ledobta azt a bizonyos özvegyi fátylat, de aki ismeri a teljes történetét az tudja, hogy minden lépésnek oka volt. Szeretett Sándorát nem feledte soha, vele halt lélekben Ő is, erről a tényről pedig a leghitelesebben a versei tanúskodnak.
És végezetül akkor egy kis aprócska idézettel zárnám a soraimat Szendrey Júlia: „Ne higyj nekem… „című verséből:
Az a Szendrey Júlia, akit rövid élete során számtalan megbélyegzés ért, pedig egy kiváló és korát meghaladó költőnőt takartak ezek a komor bélyegek.
No, de lássuk a kezdeteket, hogy mikor és honnan indult el fájdalmasan szomorú útjára ez a meg nem értett lélek!
1828 december vége felé közeledve egy hűvös téli napon a keszthelyi feketefenyők által övezett Újmajorban (amit később Szendrey – telepnek, majd, ha jól tudom akkor 2016 óta pedig már Szendrey majornak hívnak) az egyik ottani XVIII. század végén épült ház egyikében egy kisded sírása törte meg a csendet, Szendrey Ignác és Gálovits Anna újszülött leánya Júlia jelezte így a nagyvilággal, hogy megérkezett.
Ekkor még senki sem sejtette, hogy milyen szomorú sors vár majd erre a szegény kisleányra, akinek alig pár év boldogság után csak a meghasadt özvegyi szív lüktető fájdalma jutott, amely fájdalmat senki sem tudott már sohasem enyhíteni…még egy új társ sem, hiszen valószínűleg idővel Ő is csak egy lett az Őt meg nem értők közül. 🙁
Hosszasan tudnék Szendrey Júliáról írni, arról, hogy valójában milyen erős feminista nő volt, egy olyan nő, akit szerintem páratlan költői tehetséggel áldott meg az Ég és mindezek mellett még Andersen meséket is fordított magyarra (kapott is munkája előtt tisztelegvén nemrég Koppenhágában a magyar nagykövetségen egy szobrot!) és még sorolhatnám, de a mai bejegyzésünk főszereplője nem Ő, hanem az emlékszobájának otthonául szolgáló ház lesz, ezért befejeztem az „alig érezhető” ömlengésemet róla.
A Szendrey Júlia Emlékszoba Júlia szülőházában került berendezésre (olvastam olyan feltételezéseket is, hogy ez a műemlék épület valójában egy régi uradalmi cselédház épülete és a család valószínűleg a közeli villában lakhatott), amely épületre már az 1909.-ik esztendőben egy emléktáblát helyeztek ki Júlia emlékére, sőt azóta 2014-ben egy újabb táblával gazdagodott a ház.
A Vasárnapi „Ujság” 1909. évi 56. évfolyamának 5. számában Dr. Csák Árpád cikkében így írt Júlia szülőházáról:
„Az ujmajori gazdatiszti lak, melyben Szenderey Julia született, a major nyugati szélén, a már említett gyönyörű grófi-út mellett, annak keleti oldalán, észak-dél irányban fekszik.
Egyszerű, földszintes, cserép-zsindelyes, alacsony, fehérre meszelt épület, melynek csak a déli része szolgált gazdatiszti lakásul, az északi részen a gazdasági cselédek lakásai voltak.
Ezelőtt 12 évvel Szendreyék lakásával szemben, a grófi-út nyugati oldalán, új, modern gazdatiszti lakást építettek és most Szendreyék lakásában az uradalmi bognár-mester s a major-gazda laknak. Benn a házban a szobák mennyezete gerendás, durván ácsolt fagerendákkal.
A padlózat széles, vastag fenyőfából készült és itt-ott már teljesen el van vásva. Az ablakok elég magasak és szélesek és mindenik vas-gátorral van ellátva.
Általában az egész lakás nagyon szerény, az akkori viszonyokhoz mért. Még eredeti állapotában van meg.”
Csák már ebben a cikkben kifejtette azon vágyát, hogy illendő lenne Júlia emlékére egy emléktáblát kihelyezni itt, ami ugye végül még ebben az évben meg is történt, ahogy azt fent is említettem.
(Dr. Csák Árpád ezzel kapcsolatos indítványáról megjelent egy aprócska cikk is, amit csatolok képként.)
1909 után ugorva az időben egy hatalmasat 2009-et írunk amikor is berendezésre kerül az emléktábát magán viselő frissen felújított házba az a kiállítás, ami méltó módon állít emléket a város híres költőnőjének.
Az emlékszobában a Júliához köthető személyes tárgyak mellett, a fordításaival, a könyveivel és még néhány portréval (Zoltán fiáról, Júliáról stb.) is találkozhatnak a betérő látogatók.
A ház kertjében pedig Júlia szobrát tekinthetik meg „rózsaölelésben” a kint időzők.
Ezek a rózsák, amik a szobor mellett kaptak helyet az örök szerelmet szimbolizálják, azt a szerelmet, amelyet Júlia érzett az Ő Sándora iránt.
Az emlékszoba létrehozása egyébként egy nagy összefogás eredménye, melynek főszereplői: a Pannon Egyetem Georgikon Kara, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Keszthelyi Önkormányzat voltak.
Ti láttátok már a kiállítást? ?
Ui.: Elnézést kérek, ha elfogultságon ért a kedves Olvasó a bejegyzés elolvasásakor, tudom, hogy sokan csak a „hűtlen özvegyet” látják Júliában, de nekem Ő az egyik kedvenc hazai költőnőm, aki bár úgy tűnhet, hogy könnyelműen ledobta azt a bizonyos özvegyi fátylat, de aki ismeri a teljes történetét az tudja, hogy minden lépésnek oka volt. Szeretett Sándorát nem feledte soha, vele halt lélekben Ő is, erről a tényről pedig a leghitelesebben a versei tanúskodnak.
És végezetül akkor egy kis aprócska idézettel zárnám a soraimat Szendrey Júlia: „Ne higyj nekem… „című verséből:
„Ne higyj nekem, hogyha hallasz
Fölkaczagni engemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily perczben lelkemet.”
Ebben a pár sorban szerintem minden benne van…:(
A naplóját itt olvashatjátok, ha esetleg belenéznétek:
http://mek-oszk.uz.ua/07000/07091/html/
A bejegyzés írása közbeni dallamtapadásom pedig ehhez a dalhoz köthető:
https://www.youtube.com/watch?v=7foGMAj5nMw
*Cikkek, képek forrása: ADT- azon belül pedig:
~Vasárnapi „Ujság” 1909. 56.évfolyamának 5. száma, Dr. Csák Árpád cikke (Júlia anyakönyvi lapjának és a fasornak a képe is innen van)
~ Veszprémi Napló, 1978. március 18.-ai száma – „Intézmények, fiatalok összefogása Szendrey Júlia emlékének ápolására” c. cikke
~ Budapesti Hírlap 1912. május 14.-ei száma, cikk Dr. Csák indítványáról
~ Magyar Fórum, 1998. január 22.-ei száma, kép Júlia szülőházáról
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
