Home Speciális poszt J. titkos naplója – avagy hogyan született képregény egy fiktív naplóból – 4....

J. titkos naplója – avagy hogyan született képregény egy fiktív naplóból – 4. rész

0

Tavasz, tavasz kérlek siess!

Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő!

Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele.

Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk.

Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén.

Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető…

~

Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni…de talán majd most!

Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,…sosem volt annyira különc mint én.

Ő mindig a komoly és felelősségteljes nővér szerepében tündöklött,  aki ha kell keményen megdorgál, hogy „ejnye-ejnye J. nem szabad mindig álomvilágban élni” és most tessék, végre Ő is mer álmodozni!

Azt hiszem, hogy sikerült megtalálnia azt a férfit aki a tökéletes társa lehet egy életen át, mondom én ezt úgy, hogy tényleg csak pár hete ismerik egymást, de oly’ nagy közöttük a harmónia!

~

A jóképű szívrabló egyébként geológus és élénken érdeklődik a gyár élete iránt szóval ezzel az érdeklődésével már édesapámék bizalmát is sikerült elnyernie.

Szívből örülök a bimbózó boldogságuknak, talán amire az első rózsa kinyílik majd a kertben addigra az Ő szerelmük is kivirágzik majd!

~

Mindig is határozott és független nőnek tartottam magamat, olyannak akinek nem kell férfi a boldogsághoz, mindig is elvoltam a saját kis világomban de a nővéremék szerelmét látva rá kellett döbbennem, hogy talán tévedtem…

24 éves vagyok, sokak szemében talán már túl idős a házassághoz, de nem a társadalmi elvárások miatt akarok majd férjhez menni….csak a szerelem vezethet majd az oltár elé.

Valakinek  megadatott az a szerencse, hogy egész fiatalon megtalálja a szerelmét, a lelki társát, de én nem csak lelki társat keresek hanem szövetségest is….egy olyan férfit aki ugyanúgy látja a világot min ént,  egy olyant aki úgy fogad el ahogy vagyok és a hibáimat is épp annyira szereti majd mint az erényeimet.

Lehet, hogy nem is létezik ilyen férfi….ki tudja?!

De nem esem kétségbe, mert itt van nekem a festészet, az alkotás, a családom és így nem leszek sohasem magányos.

Hogy is lehetnék kétségbeesett és szomorú amikor annyi mindennek lehet örülni az életbe?

Öröm,  hogy láthatod a szeretteid boldogságát, öröm az is, hogy minden egyes alkotással itt hagysz magadból egy kis darabot az eljövendő időknek és azért is mosoly húzódik a számra, hogy elégedett emberek vesznek körbe akikkel vígan együtt tudok dolgozni…

Nekem ez is elég…aztán persze megint elolvasok majd egy szép tündérmesét és újból elkezdek hinni az igaz szerelemben és a hercegekben… no,de be is fejezem mára az írást, hátha pont most maradok le a nagy találkozásról!

NO COMMENTS

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Exit mobile version