Egy korszak végleg lezárult…a nagyszülők kapuja ami mindig nyitva állt előttem az most már pár hét múlva örökre “becsukódik” és a ház helyére már csak az emlékek vetítik ki a képét…a második, de mégis ELSŐ otthon képét.:(
Nem mondom, hogy nem sírok, de tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat….tudtuk, hogy el kell engednünk a házat….
Nagyon hosszú ideje már csak a múlt és az emlékek laktak benne… és persze sok régi “kincs”.. amíg lehetett addig próbáltunk harcolni érte, tartani a “frontot”, de egy kb. az 1800-as évek végén épült régóta lakatlan vályog ház esetében ez már szépen lassan lehetetlen feladattá vált…:(
Nem műemlék, nem kastély, nem villa, de nekem a legszebb épületek egyike a világon, mert minden repedése, minden hibája arról árulkodik, hogy több generáción keresztül ÉLTEK benne… minden kis “hiba” egy emlék….az emlékek fognak segíteni abban is, hogy a szívünkben (és persze kép- alapokon) tovább álljon a “Kisutcai” ház…
Mindig fájt az utcába még csak befordulni is, ha a faluba jártam, mert már nem várt ott integetve az én drága Papikám….most, hogy már a ház sem lesz ott nem tudom, hogy fogok – e még abba az utcába bármikor is bekanyarodni.:((((((((((((
Elengedés tudom, tudom…de ez az amit még bizony gyakorolnom kell… olykor nagyon könnyű, de most ez egy nagyon nehéz “kör” lesz.
És, hogy miért?
Mert még pluszban önző módon azt is úgy érzem, hogy most kicsit a bennem élő gyerekkori énem is el kellene engednem “felnőni” pedig ebben az olykor nagyon kemény és cudar világban nagyon nagy szükségem van ám arra a kis csillogó szemű, mindig mosolygós, mindig pozitív “kis Evelinkére” aki vígan építette itt a kukorica csutkákból a várakat a góréba, aki a kertben az almafák alatt leste a felhőket, a gangon hallgatta a katona történeteket és “égig” röppenve hintázott az udvaron… vagy éppen szaladozott a bogarak elől… vagy csak álmodozott/fantáziált ahogy Apuka mondaná…
Nem lesz könnyű ez a pár hét….de erőt veszek magamon és megpróbálom úgy nézni a dolgokat, hogy minden vég valaminek a kezdete… lehet, hogy itt fog épülni majd egy olyan épület amelyről majd az eljövendő idők műemlékvadászai fognak írni?
Legyen így!
Addig is egy kicsit még szabad és nem ciki sírdogálni a Műemlékvadásznak, ugye?
Elnézést a kicsit személyesebb hangvételű posztért, de oly ‘ sok épületről írtam már itt, hogy úgy éreztem, hogy a szívemnek az egyik legkedvesebb is megérdemelt itt egy búcsút. 🙁
* A fotókat az én drága unokahúgom készítette aki mindig is sokkal erősebb volt lelkileg mint én… bevallom én bizony képtelen voltam jelen lenni az utolsó visszatekintésen… túl érzelmes cikiség vagyok, ez van, vállalom.
#személyes #házakmelyekmárcsakképalapokonállnaktovább #speciálisposzt #műemlékvadász #kisfalusiházak #múltrólajelennek #nosztalgia #búcsú #nagyszülőiház #népiépítészet
