~ Műemlékek, sorsok, szerelmek~
„Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén, te? Igy rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled.”
(Részlet Szabó Lőrinc: Babits című verséből)
Azt már sokan tudjátok, hogy Szabó Lőrinc az egyik kedvenc költőm, akinek a verseit szinte kivétel nélkül mind ismerem.
A mai bejegyzésben azonban Lőrinc csak „mellékszereplőként” lesz jelen ugyanis a poszt főszereplője az egyik mondhatni legérdekesebb Budapesten található lakóhelye volt.
Szabó Lőrinc egyébként Miskolcon született, de onnan még egész korán elsodorta az élet a családjával együtt.
Balassagyarmaton, Debrecenben majd a leghosszabb ideig Budapesten lakott (itt is halt meg).
A fővároson belül is többször költözködött (szóval sok ház mesélhetne róla), de ahogy fent is említettem a legérdekesebb történettel bíró lakóhelye a Reviczky utca 7-es szám alatt található műemlék jellegű épület volt, amely a „Reviczky – utca 7” című vers ihletője is volt.
Az épület azonban azonkívül, hogy gyönyörű, nem csupán emiatt és a vers miatt játszott különleges szerepet Szabó Lőrinc életében, hanem amiatt is, hogy itt élt, ide fogadta be lakótársnak és úgymond „tanítványnak” jó barátja és mestere Babits Mihály.
A ház falai a mai napig tanúskodnak arról a tényről egy emléktábla által, hogy egykoron az épület híres lakója Babits Mihály volt.
De nem csupán sok vers és a két költő barátsága indult innen útjára, hanem egy különleges szerelmi háromszög is.
Nem szeretném „bulvárosra” venni a figurát, de nincs is ebben a furcsa és kusza viszonyban valójában semmi szirupos…sőt!
Ha a sokat látott épület falai mesélni tudnának akkor nem igazán egy tündérmesébe illő szerelemről számolnának be szerintem, no, de nem szeretnék ítélkezni…távol álljon tőlem a dolog!
A történet amúgy is mindenki számára ismert: van egy ábrándozó ámde az élet által meggyötört sorsú lány, aki csak írni szeretne és felkeresi az akkor már híres költőt a Reviczky utcai lakásán, hogy tanácsot kérjen tőle.
A kissé félénk Babits azonban maga helyett az akkor még csak feltörekvő költőnek számító barátját küldi ki a lányhoz, hogy beszéljen vele.
Ezután a találkozó után kezdődik el Szabó Lőrinc és Tanner Ilona szenvedélyes kapcsolata, ami egészen a jegyességig jut el.
Aztán egy szép napon összeült beszélgetni a két jó barát Babits és Szabó (ekkor már valószínűleg csak Babits élt a Reviczky utcában) és Babits bevallja Lőrincnek, hogy tetszik neki Ilonka.
A két férfi nem túl elegáns módon megegyezik abban, hogy akkor Lőrinc lemond Ilonáról Babits javára és másnap ezt bizony közli is Lőrinc telefonon Ilonával, aki váratlan módon el is fogadja a döntésüket.
Gyorsan leszögezném, hogy leborulok mindkét költő munkásságának nagysága előtt, de ez, amit ekkor véghez vittek ez minden volt csak nem illendő.
Igaz nem hinném, hogy Lőrinc csak úgy megszűnt volna szeretni a nőt…de „Hasztalan lázadás” lett volna tán küzdeni érte…ki tudja?
Ilona valószínűleg annyira akart már valakihez tartozni és annyira szeretett volna írófeleség lenni (amit a későbbiekben nem is titkol már), hogy tényleg teljesmértékben elfogadta azt, hogy a két férfi eldöntötte helyette élete egyik legfontosabb lépését.
Idővel persze megszerette Ilona Mihályt, akit előtte is nagyon tisztelt, de a mindent elsöprő szerelemtől azért távol volt ez az inkább szeretetnek nevezhető érzés…de hát, mint tudjuk amúgy is ritka kiváltság a mindent elsöprő szerelem megtapasztalása.
Ilonát napjainkban sokan Török Sophie-ként ismerhetik, aki a költő haláláig, ha nem is hűségesen, de kitartott Babits mellett és bár mindig is szeretett volna híres író és költőnő lenni, de sajnos a várva várt áttörés nem adatott meg neki.
A különös – furcsa Babits- Szabó- Tanner – féle baráti háromszög még Babits életében megszakadt…emlékét már tán csak néhány vers, írás és a Reviczky utca 7-es szám alatt található épület őrzi.
Az a Palotanegyedben található épület, amit még ha főszereplőnek is ígértem a poszt elején, de ilyen élettörténetek mellett mégis a lakói lettek azok…de mégis főszereplő a ház is, mert a legfontosabb történések és találkozások színhelye volt.
Az épületről bővebben: bérpalotának építette Bánffy gróf az1800-as évek végén.
Akkoriban nagyon sok költő, író lakott a környéken.
Egy ideig a szomszédos bérpalotában (szintén Bánffy építette Reviczky utca 5. szám alatt) lakott például Karinthy is, de a környéken lakott Mikszáth Kálmán is akinek a nevét ma már az itt található tér viseli.
Az épület harmadik emeletén lakott egyébként Babits és Szabó és hogy még csavarjak egyet a fent vázolt furcsa viszonyok hálóján: itt élt 1920-as szakításukig Ady özvegyével Csinszkával Babits.
Csinszka után költözött be Szabó Lőrinc…a többi pedig már történelem, aminek apró részleteiről már fentebb írtam…de most már tényleg zárom soraimat. ????
A bejegyzéshez köthető versek:
Szabó Lőrinc
REVICZKY UTCA 7
Szerdán, nála. Reviczky utca 7.
Sziget nem volt oly magas soha még,
mint az a műhely, a könyvtárszoba,
az agglegényé. Tegnap inasa,
az se Babitsnak, ma meg gyermeke,
szellemvilágba repültem vele,
s mikor bort nyitott és pertut ivott,
úgy éreztem, a tündöklő Napot
tűzi mellemre. Az élményt meg a
formát tárgyaltuk, Goethét, francia,
görög lírát (látta: értem), latint,
(már szinte munkatársa) és megint
Villont, Európát. „Az angolokat
meg kell ismerned!” És sírva fakadt
Georgén: „Mert szép!” Oly sok, oly nagy, oly
fény, oly láng volt, hogy, búcsúzva, mikor
„S te mi akarsz lenni?”, kérdezte, csak
kápráztam, szent vágy: „Még több, mint Te vagy!”
Török Sophie:
ÖNARCKÉP
Még egy szalongrafológus is érdekel,
a villamoskalauz is, ember! mondd meg
ha tudod, ki vagyok?
Meghalhatok-e, ha titok maradt
hogy mi dolgom volt e világban?
Külső kép, százféle, mind hazug, s idegen,
jaj semmi semmi nem volt igaz életemben!
a proletárgyerekkel egyforma vedlett voltam
az iskolában, a látszat csalt, mert tábornokkal
s polgármesterrel vacsorázott s százasokat
dobált a cigánynak mulatós apám.
Ha drága ruhában, mint kényes páva, kisasszony
gőggel vonultam végig a gangon
ablakbatódult cselédek ámuló szeme
előtt – ez sem volt igaz, otthon két adag
paprikáskrumplin négy éhes száj osztozott,
anyánk nem tudom, mit evett.
Tegnap sápadt kis fodrászlány mosta hajam,
szemén láttam, hogy nagyon előkelőnek talál
s irigyel, zavartan igyekeztem igényeinek
megfelelni. Sógornőm szegény halálig léha
rossz asszonynak tartott, kinek hiszékeny
férfiak üres szépségért s ravasz tudásért
szolgálnak, ügyetlen emberkerülő
hiremre csak hitetlenül mosolygott.
Széplelkü leánykák nagy nőt bámulnak bennem
ki hirnév gyönyörü fényeiben töltöm
fenkölt életemet, de contenance-ból nemrég
ötösre viselkedtem egy müvelt társasjáték alatt.
Cselédem életcélomnak hiszi, hogy itélkezem
por s piszkos bögrék felett, ó még
előtte is szinházat játszom
mig megbeszéljük a padlóbeeresztés
módozatait. Hallottam ifju költők nagyakaratu
Xantippét látnak bennem, ki rossz szeszéllyel
sorsukba avatkozik – költőnők? ők szegények
bősz féltékenységem elgáncsolt áldozatai…
Barátnőm szivében fecsegő kedves kölyök vagyok
ki szenvedélyes becézést érdemel
de élőlénynek nem komolyabb
mint viccesképü pincsikutyus.
Hugom képzelete kevély hölgynek lát, ki szörnyet
tudja az illemet, s dologtalan élete
csupa formaság, nem hinné rólam, hogy olykor
összecserélem az idegen szavakat. Multkor
egy szobrász képzőmüvészetről beszélt velem
szakszerüen, szédültem mikor abbahagytuk,
mint csaló, ki mohón tulsokat mert. Éltem már
kis boltilány lelkébe illő hazugságok közt
voltam védelmet esdő gyenge nő, voltam
botránytigérőn szenvedélyes. Vendégek közt
csiszolt háziasszony, müvelt csevegő, bókokat
kecsesen visszavágó kés-villa zsonglőr, voltam
zavart szerény és hüvösen okos, kacér szadista,
vidám csibész és depressziókkal küzdő beteg
ki boltajtón belépni is csak habozva mer
s ügyesen borravalót adnia még nem sikerült.
Dühig neveletlen feminista is voltam,
kényes témáknál nagyszájjal vakmerő
és érzékeny plánta is, komplikáltra
kényeztetett, dekadensen szemérmes és voltam
irónő fényképész előtt, autogramm-nyujtó
pózban, elmélyülést eröltető csinos
tekintet, ez mind én voltam! nevelőnőnk
hátam megett néninek nevez s a házmester
megcsodál siléceimmel, s tennisz rakettel,
pizsamában délben ébredő modern nő, szinházi
képeslapból ismeri mondain lelkiéletemet.
Izzadó munkás a kertben, harisnyát foltozó,
ez is én vagyok. Szeretetért sóvárgó magányos
senki, drága beteg fölött verejtékes
viziókkal virrasztó, iszonyu félelmeknek
kitett meztelen ember, mind én vagyok!
Én? de melyik? semmi sem végleges
csak kapkodó kisérlet illeszkedni valami
homályos parancshoz. Anyám ideges
képzelgőnek ismer, ki kigondolt bajokkal
rontom jólberendezett életemet. Gyermekkel
fagyoskodó koldus elhitte hogy szivem
csupa részvét s irgalom. Óh semmi
semmi sem igaz rajtam, nem igaz
a nevem és nem igaz még gyermekem sem!
Talán csak kedvesem tudja, hogy álarcot
álarc után illesztek magamra, oly rémületben
mint aki elfelejtett nevét keresi s nem akadt
arc, mely arcomhoz hasonlitana. Ő talán ismer,
tudja, amit én nem tudok,
s szerető jósággal hallgat…
Nem igaz, jaj, nem igaz, az az arc
sem igaz, ahogy gyermekem ismer engem
nem igaz, de legalább gyönyörü – anyukám
te vagy a legszebb, s mint a Jézuska jó…
Szabó Lőrinc:
XVI. Hasztalan lázadás
Pilláim alatt összetört az álom
s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már.
Túlontúl bennem élsz, eleven álom,
s szerelmedet elbírni nem tudom már.
Gyűlölködve kiáltom: Idegen kéz,
eressz! ne vezesd útam! megtagadlak!
– Mégis, te formálsz ujjá, idegen kéz,
s mindig erősebb vagy, ha megtagadlak.
Nem tudom, mi történt… Talán az isten
játszik velem s te vagy a fény szemében.
Ha eldoblak: megjelenik az isten
s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.
(1922)
Szabó Lőrinc :
Babits
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? – Tán mégis fiad?
S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén, te? Igy rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled.
*Babits halála után írta 1947-ben Szabó a verset.
Szabó Lőrinc:
VÁROS
Házak, paloták, esti fény.
Isten mezejéről jövök én.
Házak, paloták, palotasorok,
szépek, büszkék, hatalmasok.
Házak, paloták, kövek, kövek –
Hol hajtom le a fejemet?
Házak, paloták, éji fény.
Társtalan csavarog a jövevény.
Házak, paloták, palotasorok,
mint kő-hegyláncok, olyanok.
Kő-hegyláncokban kő-szivek –
Mit is vártam én tőletek?
Házak, paloták, hajnali fény.
Lehunyja szemét a jövevény.
Házak, paloták, palotasorok,
szépek vagytok ti, de gonoszok:
romokat látok, sujtó tüzeket,
tornyaitokon az itéletet!
*A Reviczky utca a Palotanegyed egyik utcája, valószínűleg ez a környék ihlette ezt a verset.
*Képek forrása:
GOOGLE MAPS – Utcaképek.
*Szabó Lőrincről és a verseiről bővebben:
*A Szekszárdon található Babits Mihály Emlékházban történő látogatásomat itt tudjátok meglesni:
#evelinaműemlékvadász #műemlékvadász #építészet #műemlékek #építészetésköltészet #folytatásos #irodalomrajongó #SzabóLőrinc #Babits #Csinszka #TörökSophie #GrófBánffy #PalotaNegyed #Reviczkyutca #Budapest #Reviczkyutca7 #éptöri #versek #történelem
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
