Hely: Pécs (46.0711, 18.2331)
Cím: Pécs, 7600 – 7636
Ebben a pillanatban amikor ázva-fázva a példakép szülőházának helyénél fotózkodtam ekkor döbbentem rá, hogy útjára kellene indítanom ezt az oldalt (a társoldalaival együtt).
Ekkor hasított belém a gondolat, hogy minden műemléket meg kellene örökíteni,írni róluk addig amíg el nem tűnnek mint az a ház ami egykoron itt állt és ma már csak egy emléktábla mesél róla nekünk egy „új” házon.
Itt döntöttem el azt is, hogy írni fogok egy olyan kisregényt (végül kettő lett belőle) amiben a magam sajátos módján/ hangján emlékezem meg a Zsolnay családról. Tudom, hogy mostanában sok kötet született a családról ami felkapott is lett (és tényleg szuperek), de nem ez motivált, hogy most a nevükre biztos rá fog kattintani mindenki hiszen még a neveket is direkt megváltoztattam a történetben… egyszerűen most jutottam el odáig, hogy merjek írni.
Számomra példaértékű az egész család munkássága és már nagyon régóta önszorgalomból kutatom is a történetüket. ☺️ Leginkább Júliának a személyisége volt számomra inspiráló illetve Miklós határozottsága. Nagyon fájlaltam mindig is, hogy nagyon kevés szó esett róluk ezért is ők lettek az én főszereplőim. Az írások olyanok lettek amilyenek, de szeretettel írtam őket és nekem csak ez számít. Aki profi munkát akar olvasni annak jó szívvel ajánlom P. Horváth Tamás munkáit, nagyon szeretem én is őket, de semmiképpen nem szerettem volna lemásolni azokat. Az időutazás az „én terepem” , ha már annyira szeretem a történelmet.?
Kicsit hosszú, kicsit kusza lett ez a bejegyzés, de remélem elnézitek nekem, hogy elvittek az érzések.
Nekem úgy látszik példaképek is a régi időkből kellenek.?
muemlekekbaranya #műemlékvadász #Zsolnay #Zsolnayrajongó #ahajnalfényútján #ZsolnayJúlia #ZsolnayVilmos #eozinatyja #ZsolnayMiklós #Zsolnaycsalád #ikonikusszemélyek #Pécs #Baranya #Hungary #műemlékek #műemléképület #eltűntkincseknyomában #építettkincseink #helytörténet #iránypécs #ilovepécs #hellohungary #evelinamuemlekvadasz
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂