„Mozog és forrong az egész művészvilág.
Egy egész évszázadnak meddőségét és ürességét kell pótolni; meg kell teremteni a legnagyobb haladás századának specifikus művészetét.”
/Spiegel Frigyes építész, a magyarországi szecessziós építészet egyik hazai úttörője/
Budapesten az Izabella utca 94. és 96-os szám alatt születettek meg 1896 és 1897 között a főváros gyakorlatilag első szecessziós stílusú házai a Lindenbaum – házak, melyek pompás díszítéseik által hamar az utca ékeivé váltak.
A házak építtetője Lindenbaum Móric kereskedő volt, aki minden bizonnyal igen vagyonos kereskedő lehetett, ha ilyen meseszép házakat tudott terveztetni.
A két egymás mellett álló ház tervezői / atyjai Spiegel Frigyes és Wienréb Fülöp voltak.
Hazánkban Lechner Ödön mellett Spiegel és alkotótársa Wienréb voltak a szecessziós építészet első úttörői, kiemelkedő alakjai.
A Lindenbaum – házak tehát nem csupán csodálatos díszítésük miatt, hanem a fent említett okok miatt is különleges épületek.
Ha már a szecesszió „mesevilága” akkor a 94. számú épületet úgymond a „Föld és az Ég házának” is mondhatnánk a díszítése miatt.
(Helyesebben inkább a „Föld és a levegő” házának, mert az égitestek a Nap és a Hold természetesen a levegőt jelképezik.)
A 96. szám alatt található épületet pedig, ha maradni akarok a „mesevilági” elnevezések mellett akkor a „Tűz és a víz házaként” is hívhattuk volna régebben a díszítései alapján.
Azért írtam azt, hogy régebben, mert sajnos ma már nem láthatók ezek a csodaszép díszek, de képként csatolok grafikákat róluk, hogy hogyan is álmodta meg őket Spiegel(azért a 94-es házról is csatolok ám egy grafikát?).
És hogy mi történt a „Tűz és a víz” házával?
Sajnos a II. világháború alatt mindkét épület homlokzata teljesen megsemmisült, de idővel csak a 94-es szám alatt található épületét újították csak fel.
A miértekről sajnos nincsenek információim, de remélem idővel a 96-os ház is felújításra kerül majd.
Sokakban felmerülhet a kérdés az épületek díszítésével kapcsolatban, hogy hogyan is születhetett az ötletük és hát mivel gondolom, hogy nem az én írói fantáziámra kíváncsi az olvasók többsége így hát az épületek külleméről, díszítéséről és azok „világáról” meséljen inkább helyettem az egyik atyjuk Spiegel, aki így írt róluk A Magyar Iparművészet (1897- 1898) című lap 1. évfolyamának 2. számában megjelent: „A modern díszítőművészet az építészetben” című írásában:
„A homlokzatokon kerültünk minden nagyobbszerű architektonikus momentumot.
A tagozás a lehető legegyszerűbb.
Két széles, díszített fríz osztja fel a homlokzatokat magassági irányban; az első és a második emelet ablakai a lehető legegyszerűbb módon össze vannak foglalva, és az egészet egy minden tagozás nélküli egyszerű homortag és egy messzire kiugró látható fapárkány koronázza.
Jelleget az egésznek csak a díszítés ad, melyet a modern ornamentáció szellemében, az eddigi sablontól teljesen eltérőleg, igyekeztünk megoldani.
A négy fríz a négy elemet jelképezi.
A nagyobbik háznál a felső friz két napja és az alsó frízből azok felé törekvő két meztelen női alak bizonyos rizalit-szerű osztást állapít meg, melyre a kisebbik háznál a homlokzat keskeny volta miatt szükség nem volt.
A földet stilizált fák, a földi hiúságot jelző pávák, kígyók és két a nap felé törekvő, de kígyók által a földön visszatartott női alak; a levegőt a nap, hold és csillagok, madársorok és az éjjel és nappal alakjai; a vizet halak, korallok és rákok; a tüzet tűzokádó sárkányok jelképezik.
Felhasználtuk azonkívül az ablakkereteknél, mellvédeken és pilléreken díszítésül a mályvát és napraforgót, liliomot, egy kákaszerű növény leveleit és egy sajátszerűen fonott sujtásszerű szalagos díszítményt, melyet magyarosnak is nevezhetünk.
Végül még egyet jegyzek meg és ez talán a legfontosabb: azt, hogy a homlokzatok színesek.
Talán nem kell magyaráznom, hogy miért?
Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt.
Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják.
A festékek egyszerű mészfestékek, melyek egy régi recipe szerint túró és tojás hozzákeverése által lettek szilárdabbá és az eső behatása ellen állandóbbakká téve.
A nagyobbik homlokzat kék-zöld és sárga, a kisebbik vörös és zöld színekkel bír.
Mindkettőn ezenkívül a metallikus arany meglehetősen dúsan van alkalmazva. „
Nektek, hogy tetszik a végeredmény?
Szerintetek a „Tűz és a víz” házát mikor láthatjuk majd újra a régi pompájában?
Én nagyon reménykedem benne, hogy a nevéhez hűen hamvaiból is képes feltámadni, mint a dacos tűz vagy akár a tűzmadár és akkor már nem a „Tűz és a víz” házaként fogom emlegetni, hanem „csak” a Vízibirodalom Főnixének a házként.
Mi tagadás kicsit diszharmonikus név lenne ez, de azt hiszem ez a név lenne az, amivel a ház tökéletesen beleillene a címben is említett szecesszió mesevilágába…ugye? ?
Most már csak az a bizonyos „tüzet fellobbantó” felújítás szele hiányzik ahhoz, hogy ez a „mese” kerek lehessen…
*Információk forrása: ADT. – azon belül is leginkább a Magyar Iparművészet 1.évf. 2. száma
*Képek:
~ Színes fotók: Google Maps utcakép fotó (elnézést kérek érte, ígérem, ha ismét a főváros felé fúj a szél akkor készítek saját fotókat is a házról?)
~ Grafikák: Magyar Iparművészet (1897- 1898) című lap 1. évfolyamának 2. száma
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
