Fotóséták a kastély kertjében
Késő őszi délután volt, a szellő lágyan simogatta a Sopronhorpácsi Széchenyi-kastély impozáns homlokzatát miközben a napsugarak arany színben fürdették a kertet.
Emma egy fiatal fotós egy régi vintage fényképezőgéppel a kezében sétált a kastély kertjében. A kastély szépsége és történelmi jelentősége mindig is lenyűgözte őt és most egy különleges fotósorozatot tervezett róla készíteni.
Amint fényképezőgépét az épület felé emelte a kastély magas oszlopai és faragott díszítései szinte életre keltek a lencséjén keresztül.
Egyszer csak hirtelen megtört a fotózás varázsa amikor egy fiatal férfi állt meg mellette, hogy megcsodálja a kastélyt.
Vince egy fiatal történész volt, aki a kastély történetét kutatta és olykor, ha akadt egy kis szabadideje akkor szeretett a kastély parkjában elidőzni, figyelni a látogatókat, a természetet és a szeretett „kastélyát” is.
Most is éppen a szokásos kis sétáját tette meg éppen a kertben amikor észrevette a lelkesen fotózó fiatal nőt.
Kíváncsi volt Emma munkájára ezért megszólította Őt.
Emma örömmel mesélt neki az elkészítendő fotósorozatról, miközben a fényképezőgépét újra beállította.
A fotózás szünetében Emma és Vince együtt sétáltak egyet a kertben és Vince elmesélte közben a nőnek a kastély teljes történetét.
Elmesélte a lelkes hallgatóságának, hogy a kastély a Széchenyi család tulajdonában volt és az évszázadok során sok híres eseménynek és látogatásnak adott otthont. Vince szenvedélyesen beszélt a kastély rejtett zugairól és legendáiról is, amely történetek teljesen elvarázsolták Emmát és tátott szájjal hallgatta a kastély múltjáról szóló rögtönzött kiselőadást.
Az idő múlásával Emma és Vince sok időt töltöttek együtt a kastélyban.
Emma fotózott miközben Vince folyamatosan mesélt a kastély múltjáról és annak különleges részleteiről.
Az eredetileg pár nap alatt elkészítendő fotósorozat végül hetekig készült így, mert Emma annyira örült a Vincével közös „fotósétáknak”, hogy cseppet sem siette el a fotózást.
Az együtt töltött idő során különleges kötelék alakult ki közöttük és egyre inkább érezték, hogy egymásban találták meg a lelki társukat.
Egy hideg téli este amikor a kastély melletti régi cukrászda meleg kandallója mellett ültek Vince mélyen Emma szemébe nézett és ezt mondta: „Emma ezek a napok, amiket együtt töltöttünk a kastélyban azok voltak életem legboldogabb pillanatai. Az én szívem azt hittem, hogy örökre a kastélyé marad, de látod a kastély kikosarazott engem azzal, hogy melléd vezetett. Akarod-e velem tölteni az életedet?”
Emma meghatódva nézett Vincére és mosolyogva válaszolt: „Igen Vince, vágjunk bele egy hatalmas nagy közös sétába és meglátjuk, hogy élethosszig vezet-e majd ez a sétaút!
A kastély mindig itt lesz majd, hogy emlékeztessen minket erre a csodálatos emlékre ahogy megtaláltuk egymást…”-sóhajtotta Emma.
A fiatal szerelmes pár végül hamarosan eljegyezte egymást a Sopronhorpácsi Széchenyi-kastély romantikus környezetében.
A kastély, amely annyi történetet őrzött magában most újabb történettel gazdagodott: Emma és Vince történetével.
*VÉGE*
*Írás:
~ Saját iromány.
*Képek forrása:
~ Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképe mind.
A fotók 1900-es fényképek, az egyik fotón a kastély parkja látható.
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
