A mai poszt lesz talán az eddigi legszemélyesebb megemlékezés az oldalon…
Írtam már sok híres emberről itt a honlapomon, de a mai bejegyzés az én személyes hősömről fog szólni, az én egyik legnagyobb személyes „hírességemről” a nagypapámról.
Félreértés ne essék mindegyik nagyszülőm a szívemben örökké élni fog és szeretem őket mind, azért „emelem most csak ki” az anyai nagyapámat, mert mellette nőttem fel, vele töltöttem a nagyszüleim közül a legtöbb időt…és mégis oly’ keveset! ☹
A célom ezzel a poszttal az, hogyha én már nem is leszek ebben az életemben jelen itt a Földön akkor legalább ezzel az bejegyzéssel örök emléket állítsak neki (és egyben az összes szerettemnek, nyugodjanak békében mind!), mert nekem Ő volt tényleg a személyes hősöm!
Dezső papa 1922-ben született Rózsafán.
Katona volt, földműves, termelő, szülő, nagyszülő, dédszülő.
Szerette a jó nótákat, az éneklést (ezt is tőle örököltem, de neki legalább jó hangja volt) a nyári nap melegét, az imádott kertjét és persze minket…mindennél jobban!
Hívő ember volt, mindig szorgalmas, mindig pozitív és akkor sem panaszkodott amikor már nagyon fájt neki a lét!
Ő kente a legfinomabb zsíros kenyeret, amit finomra cikkezett almával fogyasztottunk el együtt a gangon és vele esett mindig a legjobban a közös kedvenc ételünk a mákos tészta.
Vele építettem a legelső kukoricacsutka váramat és a történetei által fejlődött a kreativitásom.
Általa kedveltem meg a régi filmek világát és a történelmet is.
Bár lehet sok mindennel kapcsolatban most már nem biztos, hogy egyetértene velem, de elfogadná minden döntésemet…mert talán Ő volt (egy bizonyos ideig)az egyetlen aki úgy szeretett és fogadott el ahogy vagyok!
Nehéz, ámde igaz sorok ezek…
Szégyellem, de sokszor képtelen vagyok kimenni hozzá a temetőbe és inkább gondolatban „beszélek hozzá” és otthon gyújtok egy mécsest…mert a sír látványa olyan véglegessé teszi az egész elválást…
Persze ezt a család többsége nem érti meg vagy sérelmezi magában, de mindenki máshogy gyászol…én így.
Jobb arra emlékezni, hogy a kapuban integet utánam, minthogy egy sírkövön lássam a nevét, de azért persze olykor erőt veszek magamon és „agykikapcsol – üzemmódban” kimegyek a temetőbe.
Annyi mindent szeretnék róla írni, hogy miért volt számomra hős, de sorokba önteni is nehéz és talán nem is kell….elég, ha én érzem.
Mindenkinek vannak személyes hősei, nekem Ő volt az egyik!
És, hogy miért ma emlékezek meg róla?
Azért, mert ma január 19-én van a halálának az évfordulója…annyi mindenkiről írtam már, nézzétek el nekem, hogy most az egyik számomra legfontosabbról szerettem volna.
Érdekes ez a január 19.-e mert elvett ez a nap, de adott is…ugyanis ezen a napon született anno az unokahúgom is akit szintén nagyon szeretek és bár sokszor nem ért egyet velem(és tudom, hogy sokszor az agyára megy a művészlélek nagynénje akivel korban nem is állnak ám messze egymástól 😊) , de azért tudom, hogy Ő is ugyanúgy szeret ahogy én Őt!
Ne féljetek soha kimutatni az érzéseitek és emlékezzetek mindig a szeretteitekre, mert tudjátok „csak az hal meg akit elfelejtenek”!
Én hiszek az újjászületésben, reinkarnációban (nevezhetjük akár feltámadásnak ki, hogy szeretné) és hiszek abban is, hogy a következő életünkben találkozni fogunk Papa…és mindenkivel, akivel találkoznunk kell…ugye?
Meng Po levese ugyan erős, de tudni fogjuk és érzeni a következő találkozásnál is, hogy nekünk találkoznunk KELLETT.
Mindig Te védtél meg, remélem ezt legközelebb én tehetem majd meg…köszönök mindent Dezső Papa!
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
