A történelemkönyvek gyakran csak a dátumokat és a csaták kimenetelét rögzítik, de a falak, ha tudnának beszélni akkor a köztük megfordulók elfojtott zokogásokról, a reménykeltő suttogásokról és a hűségről is mesélnének.
Az ikervári Batthyány-kastély nem csupán egy építészeti remekmű Vas vármegyében; ez a ház Zichy Antónia életének, szerelmének és gyászának legfőbb tanúja.
Az otthon, ahol a boldogság lakott
Amikor az ifjú Zichy Antónia 1834-ben feleségül ment gróf Batthyány Lajoshoz, Ikervár lett közös életük központja.
A kastély falai ekkor még a kor pezsgésétől, jótékonysági báloktól és a családi élet örömteli eseményeitől voltak hangosak.
Antónia nem csupán feleség volt, hanem igazi „honleány”, aki nagy hatással volt férje politikai elhivatottságára is.
1847-ben Ybl Miklós és Pollack Ágoston tervei alapján neoreneszánsz stílusban átépített kastélyuk a modernizáció jelképe is lett.
Amikor elnémultak a termek
A történelem vihara azonban hamarosan rátelepedett az ikervári idillre.
1849. október 6-a után, amikor a férjét, az első magyar miniszterelnököt kivégezték, az ikervári falak a néma gyász helyszíneivé váltak.
A kastélyt ekkor elkobozták, és Antóniának menekülnie kellett.
Érzelmileg teljesen kimerülten, a gyásztól megtörve kellett új életet kezdenie Genfbe, majd később onnan is tovább állt.
Zichy Antónia számára a gyász nem múlt el az évekkel; számára az idő nem gyógyította be a sebeket, csak konzerválta az igazságtalanság feletti fájdalmat.
Amikor fia, Batthyány Elemér beleszeretett Marie Louise von Wallersee grófnéba – aki nem más volt, mint Erzsébet királyné unokahúga – az anya szemében ez nem csupán egy házasságnak tűnt, hanem férje emlékének meggyalázásának.
Antónia számára a Habsburg-ház minden tagja a férje hóhérai voltak.
Levelében kíméletlen őszinteséggel szögezte le fia előtt:
„A gyilkos családba nem nősülünk!”
Hogy szavainak súlyt adjon és megakadályozza az egyesülést azzal a dinasztiával, amely becstelen módon kivégeztette élete szerelmét a legelkeseredettebb eszközt vetette be: megfenyegette fiát, hogy amennyiben oltárhoz vezeti a grófnét, ő a házasságuk napján önkezével vet véget életének.
Ez a kőkemény, tragikus ultimátum végül elérte célját: a tervezett házasság meghiúsult és az „árulás” így nem történt meg.
A falak, amik emlékeznek
A kastély sorsa örökre összefonódott az özvegy és a családjának sorsával.
Antónia addig nem nyugodott meg, amíg családja vissza nem szerezte az otthont.
1860-ban sikerült visszavásárolniuk a birtokot (ő már igaz, nem ide tért vissza 1856-ban), így a falak 1916-ig újra Batthyány-tulajdonba kerültek.
Bár az élet később másfelé sodorta a családot – a kastély volt hadigondozottak otthona és gyermekotthon is – de, az épület homlokzatán ma is ott díszeleg az az emléktábla, amely a Vas Megyei Nemzetőrség 1848-as felállítását hirdeti, melynek zászlaját Zichy Antónia avatta fel.
Antónia 1856-os hazatérése után egyébként Dákán teremtett otthont magának.
Férje emlékéhez hűen a későbbiekben semmit sem fogadott el az osztrák államtól.
Példamutató hazaszeretetét jótékonysággal párosította, sőt Damjanich János özvegyével megalapította a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét is.
Minden évben gyászmisét mondattak az özvegyekkel az aradi vértanúkért.
Antónia 1888-ban bekövetkezett halálakor, végakaratának megfelelően, férje utolsó búcsúlevelével a szívén helyezték örök nyugalomra.
A kastélyról pedig annyit lehet, tudni, hogy jelenleg magántulajdonba van.
Ma, ha belépnénk az ikervári parkba akkor a Bory Jenő által készített Batthyány-szobor fogadna minket a hatalmas platánok között.
Itt szinte érezni lehet(ne), hogy a falak valóban nem felejtenek…
Őrzik egy család és egy erős asszony emlékét…egy asszonyét aki egy nemzet tragédiáját hordozta a vállán, miközben hűséges maradt az otthonához és férje eszméihez.
*Kép forrása: Fortepan / Horváth József
#ZichyAntónia #BatthyányLajos #Ikervár #BatthyányKastély #Műemlékvadász #MagyarTörténelem #Asszonysorsok
