„Dalaim lengő sírvirágok…”
Sokszor úgy haladunk a célunk felé egy-egy sétánk során, hogy fel sem tűnik nekünk a környezetünk, hogy milyen érdekes dolgok mellett ballagunk el.
Utcazenészek, arcok, színek, pillanatok, gyönyörű épületek, igényes street- artok és akár „mesélő” emléktáblák mellett, amelyek régi időkről mesélnek nekünk…azokról az időkről amikor talán még a szüleink vagy a nagyszüleink sem éltek még.
Nekem is hosszú – hosszú ideg fel sem tűntek ezek a táblák, vagy csak „nem volt időm” megállni elolvasni őket, de mostanában igyekszem „látóbban” közlekedni, mert tudom, hogy emlékeket közvetítenek, műemlékeket jelölnek.
A mai bejegyzésben is egy olyan házat szeretnék majd Nektek bemutatni, amelyre az emléktáblája hívta fel a figyelmemet, ez a ház pedig nem más lesz, mint Pécs „Petőfijének” a szülőháza.
Kóczián (hivatalosan: Koczian) Sándor…sajnos sokak számára ismeretlen lehet ez a név (bevallom nekem is sokáig az volt) pedig Sándor egykoron Pécs ,,Petőfije” volt.
Ahogy a szülőházán található táblán is látható Sándor élete sajnos tragikusan rövid volt, mindössze 20 évet élt.
A költő 1850-ben született és 1870-ben halt meg.
Halála után egy évvel lelkes támogatói nem hagyták elveszni a fiókban maradt alkotásait ugyanis 1871-ben kiadták őket, így legalább a verseiben tovább élhetett az ifjú költő.
Sándor életéről és munkásságáról a Baranya Megyei Könyvtár gondozásában 1989-ben egy kötet is megjelent: „Kóczián Sándor – Napló és versek” címmel.
A könyv leírása így szól:
„Pécs Petőfijének nevezi a romantikus hősöket kereső utókor.
Diákfiú volt, költői tehetséggel.
A honvédszázados csöndesen lázadó fia, aki rövid, alig két évtizedet átfogó élete végén csillogó hírnevet nem szerzett, csupán emlékeket hagyott maga után.
És néhány tucat verset.
Emlékeit naplója őrzi, verseit az a díszkötet, melyet diáktársai, a főgimnázium önképzőkörének tagjai adtak ki halálának évfordulójára.
Koczián Sándor: 1850-1870.
A Bach-korszak újszülöttje, az ocsúdás pillanatait élő nemzet serdülő fiatalembere.
A kisváros a szegénység, a reménytelen szerelem foglya.
Naplója tükör, a korabeli Pécs lázbeteg kézben tartott, töredezett tükre.
A mai olvasó számára is elgondolkoztató, megrendítő vallomás.
A versek?
Vajda és Reviczky hangja, kevésbé Petőfié.
Az epiteton ornans most már mégis örökre az övé:
„Pécs Petőfije”.”
/Forrás:
Ha a Sors kegyesebb lett volna ehhez az ifjúhoz akkor biztos sok híres költeménye öregbítené most a város hírnevét és talán most már az érettségi tételek közt is szerepelne ez a név, hogy Kóczián Sándor…
Ha a tételek között sajnos nem is, de legalább a szülőházán szerepel Sándor neve, felhívva a járókellők figyelmét arra, hogy egykoron élt itt egy igen tehetséges ifjú akinek érdemes rákeresni a nevére a könyvekben és az Internetes keresőkben.
Sándorék egykori háza egyébként természetesen műemlékvédelem alatt áll és a stílusát tekintve meglepő módon barokknak van „felcímkézve”.
Az épület, mint megtudtam nagy valószínűséggel az 1770-es években épült lakóháznak.
Az utcára merőlegesen két homlokzatra épült a ház, amely homlokzatokat egy kosáríves szép kapu köt össze.
Stílusa az egykori kisvárosias Pécs építési emlékeit idézi.
A házról ugyan sokat nem tudtam meg, de az egykoron benne élő lakójáról viszont annál többet.
Valahogy mindig így van ez…. de ők „töltik” meg a házakat történetekkel és így lesz minden épület különleges… a lakóiktól és attól, hogy ők milyen nyomot hagynak maguk után (akár a házon, akár az életben).
Aki szívesen elolvasná Sándor verseit, akkor ezen a linken megleli őket:
*A házról készült kép saját fotó.
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
