A mai poszt egy új sorozat „nyitánya”, amely sorozaton belül a szecessziós építészeti stílus mesés épületeivel szeretnélek Titeket megismertetni.
Azt hiszem, hogy ez már nyílt titok, hogy a magyar népi építészet épített kincsei mellett a szecesszió „mesevilága” az, ami teljesen magával ragadott engem.
Egyszerűen kár is tagadni ezt a tényt, hiszen az oldalamon szereplő épületek többségének a stílusa bizony helyettem is elárulja azt, hogy mely stílusú épületek felé húz a szívem.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezentúl csak ilyen épületekről fogok írni, emiatt tényleg ne aggódjon senki sem! ?
Hosszas bevezető után induljunk hát el a mai virtuális műemlékvadászatunk helyszínére, mert hosszú út vár ránk ugyanis a mai úticélunk: Szabadka!
Szabadka számomra irodalmi szempontból is egy izgalmas helyszín mivel sok kedvenc íróm, költőm származik innen, de kár lenne tagadni azt, hogy a helyi piac is egy érdekes színfoltja a városnak, ugye?
De ma nem Csáth vagy Kosztolányi szülőházát fogjuk megkeresni és megismerni és piacos kitérő sincs betervezve, palotás viszont annál inkább! ?
A mai posztunk főszereplője ugyanis nem más lesz, mint a Raichle – palota, Raichle J. Ferenc kiváló tehetségű építész meseszép palotája!
A meseszép jelző nem túlzás a részemről, tényleg mesés a palota külleme, de ezen állításomat igazolja majd a poszt mellé csatolt fotó is! ?
No, de hogyan is született ez a mesés palota, amely nevének (és „atyja” nevének) a leírása kétféleképpen is ismeretes?
Hát úgy, hogy Raichle (vagy Raichl) gondolt egyet 1903-ban és bizony tervezett saját célra egy szecessziós stílusú családi palotát, de sajnos a kezdeti lelkesedése a palotával kapcsolatban hamar csitulni kényszerült mivel a város szépítészeti bizottsága elutasította a tervét mondván, hogy egy magasföldszintes épület kilógna abból az elit környezetből, ahol Raichl(e) felszerette volna építeni a palotát.
Ezen szomorú eset miatt Raichle újra kellett gondolja a terveit mely újra gondolt tervek végeredményeként végül 1904-ben felépült az a csodálatos palota, amelyet ma is láthatunk.
Az épület földszintjén Ferenc tervezőirodája kapott helyet az emeleten pedig a családi fészek került kialakításra.
Az egész palota költségét Ferenc maga állta, semmilyen plusz anyagi segítséget nem kapott sehonnan sem az építkezés során így ténylegesen kijelenthető az épületről az, hogy teljes mértékben Raichle palotája.
Ő álmodta meg, ő tervezte meg (kétszer is ugyebár) és ő is állta az első szögtől az utolsóig az összes költségét a palotának.
Raichle nem csupán kívül, hanem belül is kifinomult ízléssel tervezte meg az épület belső világát, bútorzatát.
Sajnos azonban Ferenc és a családja nem sokáig élvezhette a munkájának a gyümölcsét, illetve kényelmét mivel egyre súlyosabbá váló anyagi gondjai a csőd szélére sodorták.
Végül az anyagi csőd elkerülhetetlen eredményeként 1908-ban (néhány forrás szerint már 1906-ban) sajnos el kellett árverezni a családi palotát a teljes bútorzatával együtt.
Az anyagilag és lelkileg is megtört Raichle ezen szomorú események miatt (és amiatt, hogy akkoriban Szabadkán sajnos szakmailag ellehetetlenítették) az új élet reményében Szegedre költözött a családjával.
Szeretett családi palotájába már sohasem tért vissza Ferenc, de óvó „tekintete” 2004 óta újra őrzi az egykori házát, munkásságának eme gyöngyszemét ugyanis a szobra az épülettel szemben található róla elnevezett parkban került elhelyezésre.
Ha többet szeretnétek hallani (nem, nem elírás a hallani) Ferenc életéről, munkásságáról és a szecessziós csodáiról akkor nagyon szívesen készítek egy Életsztorik #múltrólajelennek epizódot róla.
Írjátok meg kérlek kommentben, ha szeretnétek egy epizódot Ferencről!
No, de kanyarodjunk vissza a palotához és az új lakóihoz!
A Raichle családot követő új lakók sorsa sem alakult túl fényesen a palotában, volt olyan tulaja, aki öngyilkos lett és volt olyan is, aki teljesen eladósodott, ezért egyből olyan legendákat kötöttek a város lakói a házhoz, hogy itt már bizony nem lehet senki sem boldog csak szerencsétlen.
Talán akkor fordult ilyen rosszra az épület sorsa amikor az atyját ellehetetlenítették és ezáltal gyakorlatilag száműzték a városból…lehet, hogy ekkor hasadt meg a „téglaszíve” és innentől kezdve már tényleg nem várta tárt kapukkal az új lakóit?
Ki tudja…minden helynek megvan a maga „kisugárzása” és „szelleme”, de idővel szerencsére megbékélt az a bizonyos „téglaszív” és a viszonylag sok tulajdonosváltás után a város képzőművészeti galériájaként megbékélt a sorsával.
1970-től jelenleg is képzőművészeti galériaként várja a látogatóit a palota.
Az épület természetesen műemlék, egy olyan páratlan szecessziós szépség, amely mellett nem lehet csak úgy elsétálni, főleg úgy, hogy a vasútállomással szemben található.
A palota minden egyes pontja a minőséget és a szépséget képviseli.
Míves vaskapuja, Zsolnay építészeti kerámiával burkolt tornyai, oszlopai, mintái és ékei valamint a muranói üvegből készült mozaikjai és tényleg minden egyes pontja egy csoda!
*Ha már Zsolnay, akkor nem tudom kihagyni, hogy pont ma amikor ez a bejegyzés kikerül április 19.-én ünnepelné a születésapját Zsolnay Vilmos…drága Vilmos boldog születésnapot odafent is, mert ahogy a dal is mondja „kell ott fenn egy ország” …és van is, ugye? /*
Azt hiszem nagyon is beleillik a bejegyzés címében említett szecessziós mesevilágba ez az épület…szerintetek is? ?
Azt tudtátok, hogy Szegednek is van egy Raichl(e) – palotája?
Igen, jól sejtitek, Ferenc volt a tervezője, de ez már egy másik történet! ?
*Információk forrása:
~ ADT., mint mindig ?
~ Kép: Népszabadság, 2010. július másodikai száma, a kép készítője: Seres Attila
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
