Mesés helyen méghozzá egyenesen a Balaton partján állt egykoron a mai poszt főszereplője, amely ahogy a címből is kiderült ma már sajnos csak „kép-alapokon áll” tovább.

Helyileg Balatonföldváron a mai Rákóczi utca 1. szám alatt volt található ez a villa, amely egyébként több néven is ismeretes volt.

A pompás kilátással rendelkező épület a következő neveket viselte: Pihenő, Weimess majd Böhm – villa.

Az építés éve ugyan számomra nem ismert, de egy biztos (ahogy a fotó is bizonyítja), hogy az 1900-as évek elején már állt a villa, amely bizony több tulajdonost is a magáénak tudhatott.

Először Weimess Mariann volt a villa tulajdonosa (talán az építtetője is) majd az államosításig a Böhm család tulajdonában volt a ház.

A villa ezután a SZOT Igazgatóságának szolgált az otthonául, majd végül 1962-ben ki tudja miért, de lebontották.

Utódja (akit a helyére építettek) ma is áll és Jázmin Üdülő néven várja a vendégeit. #nemreklám

~ Az 1908-as fotó forrása:

Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum

~ Információk forrása: Fortepan + balatonfoldvar.info.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .