1751 nyarán szentelték fel a mai bejegyzés főszereplőjét az egykori szerb ortodox Szent Demeter – templomot, melynek a tervezője Mayerhoffer Ádám volt.

A templom a tabáni / Rácvárosi szerb közösségnek már valójában nem az első temploma volt ám, ugyanis volt már egy fából készült és egy kisebb elődje is a templomnak ugyanezen a néven.

Az új templomot azonban sajnos nem kímélte a Sors ugyanis tűz és víz is sújtotta szó szerint az épületet.

A tűzvészből és az árvízből még, ha nehezen is de „kilábalt” az épület (elnézést kérek a furcsa hasonlatért), de mint oly’ sok épületnek végül a Szent Demeter -temploménak is bizony a II. Világháború pecsételte meg a sorsát…igaz nem menthetetlenül.

Végül az aktuális politikai hatalom azonban 1949-ben úgy döntött, hogy „nem érdemel” esélyt a templom a felújításra így inkább romba döntötték mintha soha nem is létezett volna.

A templom értékes bútorzata azonban szerencsére meg lett óvva az utókor számára azzal, hogy át lett helyezve a pesti „testvértemplomba”.

A Szent Demeter – templom kevese azoknak a lerombolt műemlékek egyikének, amelyek egykori létéről nem csupán csak képek tanúskodnak, hanem valamilyen emlékmű is…

De miért is írom ezt?

Hát azért, mert képzeljétek a templom épületének egykori helyéhez igen közel állíttatott fel a Szerb Országos Önkormányzat egy szép haranglábat a Szent Demeter – templom emlékre!

Gyönyörű gesztus ez egy gyönyörű épület emlékére az már egyszer biztos!

*A harangláb a Döbrentei téren található.

*Képek forrása:

~ Téli kép forrása: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

~Romos kép 1945-ből, melyen balra az Alexandriai Szent Katalin-templom, jobbra pedig a romos Szent Demeter szerb templom látható

Kép forrása: Fortepan / Fortepan

*Információk:

ADT.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .