A mai bejegyzés főszereplője kicsit „csalás” a részemről, mert bár nem műemlék épület, de egy egyedi és páratlan szépségű kilátóról van szó az esetében.
Ez a kilátó (ami egyébként egy emlékhely is egyben) pedig nem mást, mint a pécsi Ilonka pihenő, amelyet Dr. Kenessey Aladár állítatott halálos beteg feleségének, hogy még életében láthassa ezt a gyönyörű kilátót, ami a szerelmük és Ilonka előtt is egy tisztelgés az Ő imádott férje által.
A kilátó tervét egyébként egy Versailles-i utazásuk ihlette és még együtt találta ki a házaspár, hogy milyen jó is lenne Pécsen egy egyedi kilátó, ahol megtudnának egy kicsit pihenni az emberek elgondolkodni az élet dolgain, de nem a megszokott „kilátói hangulatban”.
Az Ilonka kilátó építésének éve: 1934, ekkor már tudta a házaspár egyébként, hogy Dr. Kenesseyné Szántó Ilonka sajnos nagyon beteg, ezért is vésette férje az építményre a felesége nevét, hogy ne csak a gyönyörű helyet láthassa még életében a neje, hanem azt is, hogy bármi is történjék, de az emléke (akár a szerelmük) örökké élni fog.
A pihenő tervezője Hoffmann László volt, aki teljes mértékben Kenessey doktorék elképzelései alapján tervezte meg az építményt.
Stílusilag görög építészeti jegyeket visel magán a kilátó a klasszikus dór oszlopaival, amelyek félkörívesen lettek felsorakoztatva.
Annyira egyedi ez az egész emlékhely, hogy ilyen varázslatosan szép épített kilátót szerintem nem is lehet még egy ilyet találni egész „Mediterrániában” (=Pécsen), de megkockáztatom, hogy a megyében sem…mondom ezt úgy, hogy az én kedvenc „kilátóm” nem is ez a hely, hanem gyakorlatilag egy emlékmű melletti „erkély” (igen #TeamFranciaemlékmű) de el kell ismernem, hogy az Ilonka pihenő sokkal szebb hely, mint az „én” kilátóm, főleg, hogy a története is szívmelengetőbb, mint a Francia emlékműé.
Kenessey doktorék terveit egyébként még Pécs akkori polgármestere Nendtvich Andor is támogatta azzal, hogy segített nekik a legideálisabb helyszínt megtalálni a Tettye felett és állítólag a tervekkel kapcsolatban is voltak jó tanácsai Nendtvich-nek.
A pihenő 1934-es átadása után 3 évre 1937-ben Ilonka sajnos örökre lehunyta a szemeit, halálakor csupán csak 57 éves volt, imádott férje 33 évvel élte túl nejét (99 év adatott meg Kenessey doktornak itt a Földön), akit annyira imádott, hogy az emlékhelyként is nevezhető pihenő mellett még egy verseskötettel is tisztelgett az emléke előtt.
A kötetet Ilonka halála után 1 évvel adta ki Aladár „Az Ő tiszta emlékének” címmel.
Miközben a Kenessey házaspár történetét kutattam (ha szívesesen olvasnátok róluk a #múltrólajelennek Insta-sorozatban akkor írjátok meg kérlek kommentben) egyre csak az kattogott az agyamban, hogy vajon léteznek-e még ekkora és ennyire őszinte és tiszta szerelmek a világon?
Nyugtassatok meg kérlek, hogy igen…nagyon jó lenne benne hinni!
A mai bejegyzés zárásaként +1 érdekességéként szintén egy olyan „emlékhelyet” (ami aztán pláne csalás a részemről, mert ez sem épület) szeretnék Nektek röviden bemutatni, amely egy olyan szerelmesnek állít emléket, akit tragikus módon és fiatalon szakított el a halál a kedvesétől.
Ez a hely ami egyébként sír, emlékhely és gyakorlatilag „túrákat érintő pont” is pedig nem más, mint a Kecske-hát 492 méteres magassági pontjához egészen közel található: Legénysír.
Ezen a ponton, ahol a sír található, itt volt az I. világháborús szerb megszállás alatt a demarkációs vonal.
Itt haladt el gyanútlanul és szerelemtől fűtötten az a szerelmes ifjú, név szerint Szegedi László, aki állítólag egészen Szigetvárról(néhány forrás szerint Mohácsról) gyalogolt fel idáig, hogy meglátogathassa a megszállt területen a szeretett menyasszonyát.
Útját azonban hirtelen szerb katonák keresztezték, akik állítólag felszólították, hogy álljon meg amit László nem tett meg és ezért lőtték le…őszintén szólva szerintem esélyt sem adtak szegény fiatal szerelmesnek, hanem egyszerűen csak lelőtték, mert rosszkor volt, rossz helyen.
Itt az erdőben nyugszik azóta is László, akit a várkonyi bíró utasítására temettek el pont ott, ahol a kegyetlen golyó kioltotta a fiatal életét a reményeivel és mindennel együtt, ami várhatott volna még rá.
Bár szerelmes szíve ideje korán és tragikus módon szűnt meg dobogni, de sírja a mai napig jelképe annak, hogy aki igazán szereti a másikat akkor dúlhat bármilyen háború, jöhet bármi, minden körülmény között, tűzön – vízen át is átkel azért, hogy a szerelmével lehessen…mert aki őszintén szereti a másikat akkor nem érdekli semmi, csak az, hogy a szeretett személlyel lehessen.
Sajnos Lászlónak nem volt szerencséje, de hiszem és bízok benne, hogy fent a Mennyországban boldog lehet majd a szerelmével, ha már itt a Földön sajnos nem jutott ki nekik a közös élet boldogságának ajándéka.
Elnézést, ha kicsit szomorkás lett ennek a sorozatnak a második része, illetve hát „csalós” is, mert hát nem műemlék épületekről írtam most, de azért bízok benne, hogy tudtam Nektek így is pár érdekességgel szolgálni és ha erre jártok akkor esetleg meglesitek a meseszép Ilonka pihenőnket, valamint, ha a Mecsekben túráztok és láttok egy sírt a fent említett helyszínen akkor most már nem ér senkit sem meglepetésként az ottléte.
Stílusosan zárva a mai bejegyzést:
Kellemes és romantikus hangulatú együtt műemlékvadászkodós, kikapcsolódós, együtt vigadós, végtelen és boldog szerelmet mindenkinek!
*Képek forrása:
~ Ilonka pihenő: Fortepan / Bauer Sándor
~ Legénysír: Hungaricana – Dunántúli Napló, 1996. november 4.-én megjelent száma, 9. oldal
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
