Tavasz, tavasz kérlek siess!
Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő!
Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele.
Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk.
Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén.
Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető…
~
Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni…de talán majd most!
Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,…sosem volt annyira különc mint én.
Ő mindig a komoly és felelősségteljes nővér szerepében tündöklött, aki ha kell keményen megdorgál, hogy „ejnye-ejnye J. nem szabad mindig álomvilágban élni” és most tessék, végre Ő is mer álmodozni!
Azt hiszem, hogy sikerült megtalálnia azt a férfit aki a tökéletes társa lehet egy életen át, mondom én ezt úgy, hogy tényleg csak pár hete ismerik egymást, de oly’ nagy közöttük a harmónia!
~
A jóképű szívrabló egyébként geológus és élénken érdeklődik a gyár élete iránt szóval ezzel az érdeklődésével már édesapámék bizalmát is sikerült elnyernie.
Szívből örülök a bimbózó boldogságuknak, talán amire az első rózsa kinyílik majd a kertben addigra az Ő szerelmük is kivirágzik majd!
~
Mindig is határozott és független nőnek tartottam magamat, olyannak akinek nem kell férfi a boldogsághoz, mindig is elvoltam a saját kis világomban de a nővéremék szerelmét látva rá kellett döbbennem, hogy talán tévedtem…
24 éves vagyok, sokak szemében talán már túl idős a házassághoz, de nem a társadalmi elvárások miatt akarok majd férjhez menni….csak a szerelem vezethet majd az oltár elé.
Valakinek megadatott az a szerencse, hogy egész fiatalon megtalálja a szerelmét, a lelki társát, de én nem csak lelki társat keresek hanem szövetségest is….egy olyan férfit aki ugyanúgy látja a világot min ént, egy olyant aki úgy fogad el ahogy vagyok és a hibáimat is épp annyira szereti majd mint az erényeimet.
Lehet, hogy nem is létezik ilyen férfi….ki tudja?!
De nem esem kétségbe, mert itt van nekem a festészet, az alkotás, a családom és így nem leszek sohasem magányos.
Hogy is lehetnék kétségbeesett és szomorú amikor annyi mindennek lehet örülni az életbe?
Öröm, hogy láthatod a szeretteid boldogságát, öröm az is, hogy minden egyes alkotással itt hagysz magadból egy kis darabot az eljövendő időknek és azért is mosoly húzódik a számra, hogy elégedett emberek vesznek körbe akikkel vígan együtt tudok dolgozni…
Nekem ez is elég…aztán persze megint elolvasok majd egy szép tündérmesét és újból elkezdek hinni az igaz szerelemben és a hercegekben… no,de be is fejezem mára az írást, hátha pont most maradok le a nagy találkozásról!
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
