A sohasem volt Pécsi Kultúrpalota története, avagy ezért nem lett még egy műemlékünk – 1. rész

Akik már a régi Facebook-oldalamon is követtek azok tudják, hogy imádok elmerülni Pécs helytörténetében és a hobbiszinttől talán most már egy kicsit komolyabban kutatom a város és a Zsolnay-család történetét. Teszem ezt szívből, szeretetből, lelkesen még ha talán sokan ki is nevetnek érte.
A privát üzenetekben gyakran felmerülő kérdéseket most itt válaszolnám meg, mielőtt tovább haladnék:
– nem vagyok Zsolnay-leszármazott,
– nem fizetett hirdetések az írásaim,
– nem kért fel sem egyetlen szervezet, sem valamely’ városi önkormányzat, hogy írjak róluk, szerintem még a létezésemről sem tudnak. 😀
Egyszerűen csak szeretem a város helytörténetét kutatni, de ígérem most már jó ideig nem lesz több pécsi tartalom az oldalon. ?

No, de nem szeretnék elkanyarodni a mai bejegyzésünk főszereplőjétől, ami nem más lesz, mint a „tervnek született” és terv is maradt Pécsi Kultúrpalota, amelynek az egész tervezési folyamatáról (mivel nagyon sokat foglalkozott vele a helyi sajtó) csatolok majd képként újságcikk részleteket is, hogy Ti is végig tudjátok követni ezt az egész históriát, ami egy fontos esemény végével kezdődött.
Ez az esemény pedig nem más volt, mint a hatalmas sikerrel zárult 1907. évi Pécsi Országos Kiállítás és Vásár, amely nagy nyereséget termelt, melynek nagyobbik részét „kiállítási alapba helyezte” a város, amiből a mi kultúrpalotánk épült volna.
A körülmények teljesen összeesküdtek az egész terv ellen: a kiszemelt területen (Zsolnay-szobor mögötti épületek) magántulajdonban lévő házak voltak, amelyeknek nem volt egyszerű megegyezni a tulajdonosaikkal, hogy adják el a városnak a házaikat a kultúrpalota érdekében. A tökéletes megvalósításhoz több pénz kellett volna, mint amit félre is tettek rá, viszont az Ulmann-bankház, ahol a befektetett pénz pihent, egyszerűen csődbe ment és a bank vezetője állítólag Amerikába szökött az összes pénzzel ami nála volt.
1912-ben konkrétan már a tervpályázat kiírásról volt szó, illetve felvázolták a Dunántúl című folyóirat egyik cikkében a kultúrpalota lehetséges felosztását is (ezt a cikket képként csatolom), aztán megint jöttek az újabb bukkanók és végül már 1915 őszére ígérték azt, hogy „márpedig itt kérem szépen addigra Pécsnek kultúrpalotája lesz és kész!”
Zsolnay Miklós, a város vezetői és több befolyásos ember is hosszú éveken keresztül valóban sokat fáradozott azért, hogy a tervekből ténylegesen épület születhessen, de ilyen nehézségek mellett, illetve 1914-ben az I. világháború kirobbanásával teljesen lehetetlen küldetéssé vált ez az álmuk.
Pedig, de szép gondolatai voltak Miklósnak a hellyel kapcsolatban: „mindenképpen kívánatos lenne, ha a kultúrpalotát olyan park környezné vagy azzal közvetlen kapcsolatba hozatnék, mely — miként az egész kultúrpalota — instruktív jelleggel bírna. Ahol az ifjúság az ott ültetett fák és virágok között is tanulságot meríthetne, hogy azokat megkülönböztetni tudja, másrészt akik a kultúrpalotában elhelyezett népkönyvtárból könyveket vesznek ki, a csendes, árnyat adó parkban olvashassanak, hogy a sétahelyekben szegény város lakossága ott is, a tudomány és művészet csarnokának közelében üdülést találjon.” (Pécsi Napló, 1910.07.03-ai szám)
A történelem viharai 1918. november 11-én az I. világháború végeztével egy nagyon rövid időre elülni látszódtak, de ekkor már érthető okokból sokkal fontosabb dolga is volt Pécsnek attól, hogy kultúrpalotát építsen.
Az épületre szánt összeg javarészt egyébként is elúszott hadicélokra, megérkeztek a szerb megszállók is, az ügy legnagyobb pártolója Zsolnay Miklós pedig sajnos 1919-ben a rajta egyre jobban elhatalmasodó betegsége miatt bevonulni kényszerült a purkersdorfi (néhány forrás szerint a rekawinkeli) szanatóriumba, ahol végül 1922-ben örökre lehunyta szemét az életében oly’ fáradhatatlan és páratlan tehetségű üzletember.
Kutatásaim során már csak egy 1927 -es „Újság” folyóirat cikkben találkoztam olyan információkkal, amiket még érdemes megemlítenem a kultúrpalota ügyével kapcsolatban, a többi cikk már csak ismétli a fent említett dolgokat vagy gúnyolódó hangvételű.
Ebben a cikkben (részlet ebből is csatolva van képként) Nendtvich Andor polgármester azt nyilatkozta, hogy a város közeljövőbeli tervei között szerepel a rég óhajtott kultúrpalota felépítése, de a vásárcsarnok felépítése sürgetőbb probléma.
A végét pedig már mindannyian tudjuk a történetnek…
Sebaj, mert ami késik, az nem múlik tartja a mondás és milyen igaz is hiszen most már van például egy Zsolnay Kulturális Negyede, egy Tudásközpontja, egy Kodály Központja is Pécsnek, csak nagy kár, hogy ezeket már Zsolnay Miklós nem láthatja!
*A bejegyzésben szereplő képek és cikkrészletek forrása: ADT.
* A cikkrészletek képei az alábbi számokból lettek kiragadva (egy cikkből több részlet is ki lett ragadva, azért azonosak a dátumok néhány helyen):
1. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1912.12.08-án megjelent száma
2. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1910.07.03-án megjelent száma
3. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1912. 12.08-án megjelent száma
4. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1914.05.01-án megjelent száma
5. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1912. 12.08 -án megjelent száma
6. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1914.05.01-án megjelent száma
7. sorszámú kép: Pécsi Napló, 1912. 02.18-án megjelent száma
8/1/2/3: Dunántúl, 1912.02.22-én megjelent száma
9.Pécsi Napló: 1910.07.03- án megjelent száma
10.kép: Újság c. folyóirat: 1927. 12.20-ai száma