Hely: Budapest (47.4719, 19.0503)
Cím: Budapest

Az Óra-villát 1843-ban Heindrich Ferenc csokoládégyáros építtette Budapesten, a Diana utcában.
A villa azért kapta ezt az szokatlan nevet, mert a főhomlokzat timpanonjában Heindrich elhelyeztetett egy különleges órát, mely szerkezetét tekintve egyedinek számított hazánkban.
Bizonyára szerethette Heindrich az órákat és a pontosságot, más okot ugyanis nem tudok elképzelni erre a kissé furcsa „dísz” választásra. 😀
Az épület különlegessége, hogy 1849-ben Görgei ( vagy ahogy sok helyen szerepel: Görgey, de nem ez a hivatalos alak, aláírása pontos i-s minden régi iraton) Artúr főhadiszállása volt, aki innen rendelte el ezen év május 21.-én azt a rohamot, ami 17 nap ostrom után bevette Buda várát.
A többi már történelem, ahogy szokták mondani!
Görgei mellett egyébként a villa látogatója volt Petőfi és Klapka tábornok is, sőt 1897 -ben még Sisi is járt itt!
Kering egy anekdota egyébként arról, hogy Petőfi és Klapka annyira összeveszett itt egymással, hogy Klapka a villa egyik szobájába záratta egy kis időre a költőt!
No, de nem kalandozok inkább el ennyire a villa történetétől!
Az épület stílusát tekintve egy klasszicista kincs, a jelenlegi birtok méreteit tekintve pedig régen sokkal nagyobb volt a portája.
Itt fontos megemlítenem, hogy a villa mögött állt egy vele együtt épült présház is, melyet az 1960-as években sajnos el kellett bontani, mert a vályogfalai már konkrétan életveszélyes állapotúak voltak.
A villa restaurálására is egyébként ekkor (1961) került sor, a felújítási munkálatok pedig Lipták Irén tervei alapján haladtak.
(Fotókat is csatolok ezekről a folyamatokról, de nem a legjobb minőségűek sajnos!)
Az épület állapotán sokat rontott az is (a háborúk mellett), hogy a restaurálást megelőző időkben elégé változatos felhasználási variációk jutottak neki.
Volt itt katonai szállás, de szükséglakások is, majd egy utcát is hopp, csak úgy átvezettek gyakorlatilag a kertjén az 50-es években…szóval valóban különleges történet jutott ennek a villának, az egyszer biztos!
Az 1970-es években, ha jól tudom akkor egy röpke időre követségi villaként használták az épületet, utána viszont hosszú ideig csak a lassan, de biztosan bekúszó és terjeszkedő enyészet járt csak a villa falai között.
2002-ben aztán magánkézbe került az épület, és ekkor megint történt egy különleges csavar a villa életében, ugyanis a tulajdonosa (aki családi háznak vette meg) felismerve az épület egyediségét és építészeti értékét, felvette a műemléki hatósággal a kapcsolatot és az ő áldásukkal egy meghívásos tervpályázatot szervezett a villa családi házzá történő átalakítására.
A rekonstrukciós munkákat Eleőd Ákos tervezte meg és 2005-re minden el is készült, amit megálmodtak.
Eleőd úgy varázsolta családi házzá a villát, hogy az egy cseppet sem veszített az építészettörténeti értékéből és ezen komoly eredmény előtt természetesen az építész szakma is fejet hajtott.
Jó pár évvel később, 2016-ban a villa végül eladóvá vált, az ingatlant 690 millióért árulták a tulajdonosok.
Nem tudom, hogy végül akadt-e valaki, aki olyan jó anyagi helyzettel rendelkezett, hogy az Óra- villa új tulajdonosának mondhatja ma magát…
Ami biztos, hogy szerencsére még sokáig gyönyörködhetünk ebben a gyönyörű épületben, mert meg lett védve attól a szorongató elmúlástól, ami az 1950-es évek végén már nagyon erősen belemarkolt a falaiba.
*Képek forrása:
Előtte – utána fotók és a présház ~ ADT ~ Műemlékvédelem, 1962. /4. száma, Pereházy K., 215.
Jó minőségű, felirat nélküli fotó ” ~ Fortepan / Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .