Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy „fiú, aki Varjúvárról álmodott”…kezdhetném akár így ezzel a valóban létező mesekönyv címével is ezt a történetet, mert Kós munkássága és élete tényleg mesebeli volt, természetesen a szó pozitív értelmében.
Kós Károly igazi őstehetség volt, olyan tehetség, aki az élet több területén is maradandót alkotott.
Építészként, grafikusként, regényíróként, tanárként és még több más „szerepkörben” is tündökölt.
Ő is tipikusan olyan pozitív kisugárzású ember volt, akinek, ha ránézek a képére egyből könny gyűlik a szemembe, mert szinte árad belőle a jóság.
Sohasem találkoztam vele (1977-ben halt meg, én akkor még gondolat sem voltam), de tudjátok milyen furcsa is ez a műemlékvadász, már egy képen is megtudok hatódni és az azokon megörökített tekintetekből is úgy vélem, hogy „tudok olvasni” …ezt értsétek jól. ?
Hosszasan tudnék írni Kós Károly életéről, de tudom, hogy az oldal profiljához igazodva a mai bejegyzésnek a sztánai Varjúvárról kell szólnia, így rá is kanyarodnék a Varjúvár történetére.
A Varjúvár 1910-ben épült a Romániában található Sztána (Stana) nevű településen.
A mesebeli kinézetű épületet Kós saját használatra tervezte és sokáig „csak” nyaraló funkciót szánt neki, de az I. világháború után már állandó lakhelyéül szolgált a villa.
Az 1920-as években idővel bővítésekkel is újította Kós a villát, ahol sok neves látogató is tiszteletét tette vendégként.
Ilyen híres látogató volt például Móricz Zsigmond is, aki egyébként az egyik kedvenc hazai íróm (tudom sok kedvencem van, de ez van, ha az ember leánya szereti az irodalmat :D).
Az épület küllemét tekintve egy a népi építészet jegyeivel díszített villa, melynek a következőképpen alakult a felosztása a bővítések után:
~ a toronyban kapott helyet az alsó szintjén az ebédlő és a társalgó, a felső részében pedig a gyerekszoba
~ a középső épületrészben (alulról felfelé haladva) a konyha, hálószoba és dolgozószoba volt található
~ a „3.” épületrészben pedig a földszinten a cselédszoba volt található, az emeletén pedig még egy dolgozószoba kapott helyet.
Kós Károly bámulatra méltó módon és hihetetlen precizitással tervezte meg a „vár” minden egyes pontját és szegletét.
Igazi őstehetség volt, az már egyszer biztos!
A Székelyföld című folyóirat 2007. /3. számában Fám Erika: A torony-ember című írásában találtam egyébként egy tökéletes leírást a Varjúvárral kapcsolatban, amit idéznék is:
„A sztánai ház, a Varjúvár mintegy összegzése annak a tudásnak, annak az életformának, amit Kós Károly az erdélyi embertől tanult, kiegészítve mindazzal, amit az építész egyetemes látásmódja, a művész átfogó tapasztalata, az érzékeny íróember megannyi rezdülése, a torony-nézőpont, az alkotóember szépérzéke és paraszti józansága hozzáadott világképéhez.
A Varjúvár nemcsak egyedisége miatt fontos – hiszen aligha találunk még egy ennyire merész kivitelezésű lakóházat a Kós Károly által tervezettek között -, hanem azért is, mert egyrészt nagyszebeni lakásuk modelljét használta kiindulópontnak, másrészt mert a torony-motívumot a maga legteljesebb, leggyakorlatiasabb formájában hasznosította.
A Varjúvár kettős értékű; kiemelkedik abból a világból, amelynek része, de nem szakad el tőle, sőt: teljes mértékben azonosul azzal az életformával, amelyet az épület, a ház fémjelez és mégis meghalad.”
Sajnos a II. világháború viharai és fosztogatásai elől / miatt Kós Károly 1944-ben végleg kiköltözött a Varjúvárból és örök búcsút intett vele Sztánának is.
Az épület, ha jól tudom jelenleg magántulajdonban van (sokáig a Kós család tulajdonában volt, azt nem tudom, hogy jelenleg is így van-e), így csak kívülről lehet megcsodálni ezt a mesekönyvekből ide csöppent építészeti csodát.
Az épület természetesen műemlék és az utolsó információim szerint valamikor a 2000-es évek elején Kós Károly leszármazottjainak a kérésére (önerőből egyedül túl költséges lett volna számukra a teljes külső – belső felújítás költsége) az ÉVOSZ és három lelkes építészmérnök segítségével lett felújítva.
A poszt zárásaként kérlek engedjetek meg nekem egy kis könyvajánlót (szívből jövő ajánlások, nem reklámok), illetve egy csodaszép vers teljes idézését is, amely Kós Károlynak állít emléket és tökéletes leírása annak, hogy milyen fantasztikus tehetségű ember volt.
Kányádi Sándor:
Kós Károly arcképe alá
Hajlékot Istennek,
hajlékot embernek
kőből, fából
házat,
raktál a léleknek
kőnél, cserefánál
erősebb igékből
várat.
Áldjon érte Isten,
áldjon érte ember;
Isten s ember
dolga.
Falak omolhatnak,
kövek is váshatnak,
magaslik, nem porlad
a megtartó példa.
Barázdált orcádról
az idő aláfoly,
mint az olvadó hó
a vén Maguráról.
(1968)
Könyvajánló a legkisebb Műemlékvadászoknak:
~ Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott című „mesekönyve”, melynek főszereplője Kós Károly. ?
Íme a könyv hivatalos leírása / bemutatása, melyet a Libri honlapjáról másoltam ide:
„Kós Károly élete valóban érdemes arra, hogy példaként álljon a gyerekek előtt.
Nem csupán a budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját köszönhetjük neki, hanem századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, Az országépítőt, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a Budai Nagy Antalt is.
Ám az építészeten és irodalmon kívül mesteri fokon értett a festő- és grafikusművészethez, művészettörténethez, néprajztudományhoz, vezetett könyvkiadót, szerkesztett nagy hatású folyóiratot, sőt országgyűlési képviselő is volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője. Példás családapa, családja jóllétéért és boldogságáért mindent elkövető, felelős családfő volt, aki szívén viselte országa-nemzete sorsát is.
“Kalotaszegi ezermester” – így emlegették őt mindenütt, s ez a kis életrajzi kötet méltó emléket állít neki, a fiúnak, aki nem csak álmodozott, hanem minden tervét valóra is váltotta.
Kilencvennégy év állt rendelkezésére mindehhez, s a fél íves könyvecske ezt a kilencvennégy esztendőt mutatja be gyerekek számára is érthető nyelven, izgalmas és érdekes epizódokat válogatva az “országépítő” életrajzából.”
Könyvajánló a nagyobb Műemlékvadászoknak:
~ Kós Károly: Az országépítő című könyve, amely kötet 1934-ben jelent meg és a főszereplője az államalapító Szent Istvánunk.
~ Kós Károly: Budai Nagy Antal históriája című műve, melyben az 1437-es Budai által vezetett erdélyi parasztfelkelésről írt Kós
~ Kós Károly: Varju (igen, rövid u-val, mert ez esetben egy a regényben szereplő családnévről van szó és nem a madárról) nemzetség, 1925-ben megjelent történelmi regénye (ami olyan, mint egy ballada) is egy igen jól megírt mű, ezt is csak ajánlani tudom elolvasásra.
Sajnos a könyvek többsége már csak antikváriumokban lelhető fel, de talán a könyvtárakban is akad belőlük pár példány.
*Bejegyzéshez felhasznált források:
ADT., azon belül pedig:
~ Székelyföld, 2007. /3. szám- Fám Erika: A torony-ember című írása
~ Új Magyar Építőművészet / 1999. / 6. szám 6. oldala (színes kép a Varjúvárról innen van)
~ Honismeret, 1974. / 2. évfolyam 11. oldala (Kós Károly fotója)
Mindig mosolygós, folyton álmodozó lány beleveti magát az épsztorik világába, amit meg is akar mutatni a világnak (de Magyarországnak mindenképpen). Mi rossz sülhet ki ebből? 🙂
