A Sziklakórház Atombunker Múzeum története – avagy kórház a vár(os) alatt

A mai bejegyzés több szempontból is különleges lesz, hiszen a poszt főszereplőjének a természet is a „főépítészei” közé tartozott.

Egy történelmileg igen fontos jelentőségű helyet szeretnék Nektek ma bemutatni, egy olyan helyet, amely napjainkban (2007 óta) már múzeumként működik.

Kicsit „különkiadásnak” hathat ez a poszt és ezáltal tán inkább Hátizsák Podcast-be valónak, de remélem nem bánjátok, hogy inkább bejegyzés született ennek a különleges helynek a történetéről.

Ez a különleges hely pedig (már ahogy az a címből is kiderült) nem más, mint a Budai vár alatt található Sziklakórház, vagy teljes nevén Sziklakórház Atombunker Múzeum.

(Természetesen nem reklám ez a poszt sem, hanem szívből jövő ajánlás!)

Számomra hatalmas élmény volt az, amikor pár évvel ezelőtt itt jártam, hiszen rajongok a történelemért, a különleges helyekért és a szakmám szempontjából is roppant érdekes volt ez a (kórház)múzeum látogatás…tényleg megdöbbentő volt látni, hogy hogyan és milyen körülmények között dolgoztak itt egykoron a nagy elődök.

A szokásos hosszas bevezetőm után rá is térnék inkább a Sziklakórház történetére, mert képes lennék szerintem oldalakon keresztül ömlengeni arról, hogy mennyire döbbenetes és érdekes információkban gazdag volt az itteni látogatásunk…de térjünk is a lényegre!

A Magyar Barlangkutató Társaság az 1930-as években végzett nagyobb volumenű kutatásokat Budán és ezekben az időkben került sor az Úri utca alatt lévő Sziklakórház majdani helyének is a szakmai feltérképezésére.

A Sziklakórház létrehozásának a fontosságára már az 1930-as években rájöttek az illetékesek, hiszen egy újabb háború kitörésének a vészjósló jelei kezdtek derengeni és a légoltalmi védelem kialakítása egy ilyen létesítmény létrehozásával tűnt biztosíthatónak, hiszen mindenki rettegett a légi támadásoktól (bombázásoktól, vegyi támadásoktól).

A Sziklakórház első kiépített részén a Várnegyed légósziréniái működtek, majd 1939-től a háború kitörése magával hozta a több kilométeres hosszúságú barlangrendszer biztonságos óvóhellyé alakításának a szükségességét.

Az 1940-es években az egyre sűrűsödő légitámadások miatt egyszerűen lehetetlen feladattá vált a sebesültek ellátása így Szendy Károly polgármester elrendelte egy a bombázásoktól védett szükségkórház kialakítását…szerintem már sejtitek, hogy ez a szükségkórház lett végül a Sziklakórház. ?

A kiépítést Péchy László Budapest főmérnöke irányította, a Sziklakórház tervei pedig, ha jól tudom akkor Dr. Mészáros László építész irodájában készültek el.

A Sziklakórház a Szentháromság utca – Úri utca és Lovas út között található barlangszakaszokban készült el.

A kórház hivatalos megnyitójára 1944. február 23-án került sor.

A „speciális” kórház kezdetekben 60, majd később sajnos a sok sebesült miatt 120 férőhelyesre kényszerül nőni.

Egyébként a körülmények ellenére egy teljesen jól és akkoriban korszerűnek számító szinten felszerelt szükségkórházról beszélhetünk a Sziklakórház esetében, ahol olyan nagy nevek dolgoztak, mint például: Dr. Kovács István főorvos, egyetemi adjunktus, az önkéntes ápolók táborát pedig többek között Hortyné Edelsheim-Gyulai Ilona, Andrássy Ilona és Széchenyi Ilona grófkisasszonyok erősítették.

A kórház a Szent János Kórházhoz tartozott és a már fent is említett Kovács főorvos úr lett az igazgatója.

A kórtermek elosztása a következőképpen alakult:

• egy kórterem volt fenntartva a civileknek
• egy a hölgyeknek
• egy pedig a katonáknak ahogy ezt a helyszínen az idegenvezetőnktől megtudhattuk.

Egyébként innen is hálásan köszönöm / köszönjük az idegenvezetőnknek (sajnos nem emlékszem már a nevére) azt a sok információt és azt a magasszintű és izgalmas idegenvezetést, amiben részünk volt!

Budapest ostromának kezdetére (1944) már elérte a teljessítő képességének és a kapacitásának a határait a kórház, ugyanis konkrétan még a barlangi szükségágyak is beteltek plusz a betegek (és a saját) étkeztetését is már a Sziklakórházban kellett megoldaniuk a kórház dolgozóinak (teljesen el lett lehetetlenítve a kapcsolattartás a készleteiket biztosító Szent János Kórházzal), de a betegek ellátása a borzasztó nehézségek ellenére továbbra is végtelen nagy odaadással folyt.

Lassacskán a Sziklakórház „szomszédságában” egyre több óvóhely alakult ki, így próbálta mindenki túlélni a legnehezebb időket.

A legvészterhesebb órákban már több ezer (igen, több ezer!) sebesülttel találták magukat szemben a kórház dolgozói, akik közé már sok gyógyuló félben lévő beteg is beállt segíteni.

Ha jól emlékszem az idegenvezetőnk azt mesélte, hogy ebben a keserű káoszban már egy ágyban kénytelenek voltak több beteget is fektetni és mindenféle módokon megoldani az elhelyezésüket.

A cél továbbra is az volt, hogy segíteni mindenáron…és sok esetben sikerült is szerencsére.

Ilyen helyzetben ilyen fantasztikus munkát végezni tényleg nagyon nagy szó!

Emberség, empátia, segítőkészség még a legnehezebb és legzordabb időkben is…ez az igazi példamutatás!

A Sziklakórház végül 1945 júniusáig működött, a bezárása előtt még a szovjet csapatok tartottak itt egy portyát és a megtorlások időszaka is ezután következett sajnos…hány itt dolgozó orvos és ápoló kapott hála helyett megaláztatásokat…ezekbe a részekbe inkább nem is mennék jobban már bele, ha nem bánjátok…könnyek nélkül ezekről amúgy sem tudnék írni és már így is kicsit eltértem az oldal főirányvonalától.

Az 1956-os forradalom alatt ismét újra kényszerült nyitni a kapuit a Sziklakórház, később pedig a Hidegháború kicsúcsosodásának fenyegető veszélye miatt (vegyi és atomháború kirobbanásától rettegett mindenki) kellett kibővíteni a kórházat, hogy ha kitört volna a vész akkor legyen egy szigorúan titkos légoltalmi kórháznak megfelelő ellátóhely itt.

A kibővítési munkálatok építésvezetője Bakonyi István volt.

A „titkos objektum” helyszíne végül 2002-ig titkos is maradt (szerencsére az újabb háború elmaradt, a kórházat pedig az oda beosztott Szabó majd Mohácsi család „gondozták”, akikkel titoktartási szerződést is aláírtattak) de sosem volt teljesen kihasználatlan a hely, mert elég sok minden (a 60-as és 80-as években raktár és gyakorlatok, 2004 és 2006 között pedig olykor színházi előadások) volt itt, míg végül 2007-ben Sziklakórház Atombunker Múzeumként megnyitották a kapuit a látogatók előtt.

Először a 2007-es Múzeumok Éjszakáján lehetett ide betekintést nyeri, de a múzeum teljes és folyamatos látogatására 2008 tavaszától van lehetőség.

A múzeum dolgozói azóta is töretlen lelkesedéssel és fantasztikus kiállításokkal várják minden egyes nap az idelátogatókat.

Mivel a helyszín adta körülmények miatt kissé hűvös van lent (kb. 16 fok körül lehet), ezért érdemes a ruházatunkat ehhez a hőmérséklethez igazítani a látogatáskor, de amikor mi ott voltunk (nyári időszak volt) akkor azoknak sem kellett aggódniuk, akik szellős – rövid ruhában voltak, mert a helyszínen szuper kedves gesztusként adtak nekik a túra 1 órás idejére felsőt, hogy nehogy megfázzanak.

Fotózni és felvételeket készíteni TILOS bent, így mi kint készítettünk a főbejárat előtt egy csoportképet a társaimmal, de ezt inkább nem osztanám meg, ha nem bánjátok, mert nem biztos, hogy örülnének neki azok, akikkel voltam, hogy kiteszem őket ide az oldalra.

Ti jártatok már a Sziklakórházban? ?

Ha esetleg még nem, de szeretnétek meglátogatni akkor remélem, hogy ez a kis bejegyzés meghozta hozzá a kedveteket, de ha még esetleg bizonytalanok maradtatok a látogatással kapcsolatban akkor kedvcsinálóként ajánlom Nektek megtekintésre a Sziklakórház Atombunker Múzeum hivatalos YouTube csatornáján található videókat, illetve a múzeum honlapját is érdemes meglesni az aktuális információkkal, kiállításokkal, lehetőségekkel kapcsolatban…és nem, ez még mindig, nem reklám, de őszintén szólva szerencsére annyi látogatója van a helynek, hogy nem is lenne szükségük külön reklámra. ?

Végezetül egy könyvajánlóval zárnám a soraimat és ezáltal a bejegyzést is, ez a könyv pedigTATAI GÁBOR: A SZIKLAKÓRHÁZ RÖVID TÖRTÉNETE 1932 – 2002. –  A budai vár mélyén fekvő, 2002-ig szigorúan titkos légókórház és atombunker hihetetlen, de igaz története című könyve lenne.

Fotót is csatolok a saját példányom borítójáról, remélem ennyi még nem okoz problémát, ugyanis a könyvből idézni és képet megosztani csak engedéllyel lehet, amely kérést teljes mértékben megértek és tiszteletben is tartottam.

A könyvet egyébként a helyszínen vásároltam és már minimum 6-szor elolvastam annyira tetszett (45 oldalas egyébként).

Különleges és ritka fotók is találhatók ám ebben a múzeum által kiadott könyvben, amely lassan 5 éve áll emlékeztetőként a könyvespolcomon, hogy jelezze, hogy még vissza kell térnem erre a helyre.

*Információk forrása:

A lehető legtöbb információt természetesen a helyszínen tett látogatásomkor szereztem, de sokat megtudtam a Sziklakórházról a fent említett könyvből is, illetve sűrűn lesek fel a múzeum YouTube oldalára és weboldalára is.

*A Sziklakórház főbejárata előtt készült 1944-es fotó forrása pedig a: Dunántúli Napló, 1994.10.25.-én megjelent számának 6. oldala.

A kép Wallinger Endre: „Budapestiek ezreit mentette meg – Kórház az Uri utca alatt” című cikkének volt az „illusztrációja”, a fotó alatti leírás pedig a következő: „A Sziklakórház Lovas utcai főbejárata 1944-ben. A repordukciót Nagy Jószefné készítette”.