~ Részletek a Pécsi Napló 1895.10.10.-én megjelent számának „A Pécsi Nemzeti Kaszinó új épülete” című cikkéből ~

 „A Pécsi Nemzeti Kaszinóval rézsút szemközt épült a Pécsi Nemzeti Színház; s hogy ez a díszes csarnok megépült, a Nemzeti Kaszinó is, mely istápolója vala itt Pécsett a régi magyar színészetnek, maga is megújhodni készül, hogy legalább a környezetét tegye széppé az új nemzeti színháznak s e külsőségben támogassa a már maga lábán is járni tudó pécsi magyar színészetet.

 Az új épület falai immár készen állanak, rajtuk a tetőzet s erre legközelebb rákerül a palaboríték is.

 A király-utczai homlokzatot most kezdik vakolni egyszerű, nemes dísszel; akkor beablakolják az épületet, hogy télen is folytathassák belül a munkát.

 Mert az új palotának május elsejére el kell készülnie, amikor nagy áldomással, hetedhét vármegyére szóló bállal készül bevonulni a most zsellérként lakó kaszinó.

Májusra új élet fakad a régi kaszinó helyén emelkedett új helyiségben* — csak az udvar, az nem fog lombot fakasztani; oda nem költözik be a tavasz, mint tette eddig, mikor a párjukat ritkító szép vad gesztenyék sűrű lombjai közé eljárt csókolózni a lágy tavaszi szellő a holdsugárral.”

„Nem lesz a kaszinónak árnyékos udvara; hiszen udvara is alig lesz, hacsak hozzá nem kerekíti a Mária-utcza felől levő telket kertnek, ami nélkül pedig a kaszinó el nem lehet.

Kert, udvar nélkül nem rendezhet nyári estéket abban a megmaradt kicsiny világositó udvarban; s más alkalmakra se lenne az a kényelmes helye, amilyen volt a régi árnyas udvar, mely egyik belső szépsége volt Pécsnek.

Ha már annyit költött a kaszinó új palotájára, s ha teljes munkát akar végezni, azt a pár száz forintot, melytől a hátsó épület ebontásával elesik, ugyan rászánhatja, mert tagjainak tartozik a tőlük elrablott árnyas udvar helyett újat teremteni s belombosítani. „

 * A mostani épület helyén eredetileg az 1800-as évek eleje óta egy klasszicista palota állt és ezt az épületet vásárolta meg jó pár évvel később a Pécsi Nemzeti Casino és egy 2 „lépcsős” átalakítási folyamat (volt egy közepes átalakítási munkálat is 1839-ben a nagyobb volumenű munkálatok előtt) során 1895-ben nyerte el végül a ma is látható formáját az épület. *

A bejegyzéshez csatolt régi pályázati tervet és a Casino megnyitójáról (új épület felavatási bálja) szóló cikket is érdemes meglesni, mint érdekességeket! ?

*Információk forrása:

ADT., azon belül pedig:

~ Pécsi Napló, 1895.10.10.-ei száma

~ Pécsi Figyelő, 1896. 05. 13.-ai száma

~  Pécsi Napló, 1893. 11. 28.-ai száma

*Kép forrása:

Saját fotó, 2022. szeptemberében fotóztam.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .