A mai bejegyzésünk főszereplője tökéletes bizonyíték is lehetne arra, hogy létezhet az a bizonyos Csodaország vagy Mesebirodalom, amelyet a címben is említettem, mert annyira meseszép, hogy már szinte nem is e világi.

Az ilyen meseszép szecessziós épületek születését, mint a Kőrössy – villa (és az összes szecessziós épületét) csak úgy tudom elképzelni, hogy Csodaországból vagy egy Mesebirodalomból kiszökken néha – néha egy tündér, hogy ihletet adó porral meghintsen néha egy -egy építészt, hogy ilyen csodák tervezésével csempésszenek egy kis mesevilágot az olykor túl komoly világunkba.

A villa (és a hozzá hasonló épületek) láttán igazán hatalmas nagy büszkeség töltheti el a szívünket, hogy ilyen fantasztikus tehetségű építészeink voltak, mint például amilyen a villa atyja és névadója Kőrössy Albert Kálmán volt.

Kőrössy 1899-ben tervezte a villát saját részre és végül 1900-ban már el is készült ez a pompás épület (+ idővel még pár másik épület is a telken).

Családi fészekként valójában „csak” 1902-től funkcionált a villa, ugyanis Kőrössy ekkor vette el feleségül a szerelmét Román Dóra Paula Leona Máriát.

A villa különleges ólomablakai természetesen Róth Miksa tervei alapján készültek el.

Az épületen a szecesszió „tipikus” szimbólumai köszönnek vissza a figyelmesen szemlélődő járókelőkre.

Olyan szimbólumok, mint például a Nap, pávák vagy éppen a fa és egyéb növények.

Az épület szoboralakjai az építészet, a festészet és szobrászat testet öltött képviselői.

A villa hosszú évekig volt a Kőrössy család otthona míg végül ahogy lenni szokott a történelem viharai itt is átrendezték a tulajdonosi viszonyokat.

Az I. Világháború alatt Kőrössy és neje átengedte a villát a Vöröskereszt részére, a II. Világháborút pedig már nem úszta meg sérülések nélkül az épület.

A felújítása során már eklektikus jegyekkel lett vegyítve a villa, míg végül hosszú évek múltán egy 1989 és 1999 között lebonyolított felújítás során végre ismét visszanyerhette a tényleges régi pompáját.

Az ezt követő évek után sok mindennek az otthonául szolgált az épület míg végül napjainkban ResoArt Villa néven éledt újjá és nem mellesleg Budapest legnagyobb Zsolnay – magángyűjteményének az otthonaként várja a látogatóit! ???? #nemreklám

Egy kis ízelítő a villáról és a benne rejlő kincsekről:

Egy kis érdekesség:

Sokak számára, akik már régóta itt vannak velem az oldalon bizonyára ismerős lehet Klösz György neve, hiszen nagyon sok remek fotót osztottam meg már a munkái közül itt az oldalon.

Képzeljétek György a villával szomszédos telek tulajdonosa volt. ????

Nem csoda, hogy oly’ sok remek épületfotót köszönhetünk neki, ha ilyen épületek közelében fordult meg / élt, mint a Kőrössy  – villa….én sem bírtam volna ki, hogy ne örökítsem meg őket.

György a városfotózás atyja volt az már egyszer biztos…imádom, hogy a képei által visszatudok repülni a múltba…még, ha csak virtuálisan is.

+1 érdekesség:

 Az oromzat, a stukkók és a főhomlokzat felújítását egy 1904-es fotó segítette, hogy valóban régi pompájában tündökölhessen a villa.

*Fotó:

~ Google Maps

*Információk:

~ A villa honlapja

~ ADT.

#KőrössyVilla #Budapest #szecesszió #szecessziósépítészet #villák #VillákMagyarországon #KőrössyAlbertKálmán #KlöszGyörgy #városfotózás #fotóséták #múltidéző #műemlékvadász #múltrólajelennek #EvelinaMűemlékvadász #ResoArt #Zsolnay #Zsolnaygyűjtemény #Városligetifasor #Budapestivillák #RóthMiksa #artnouveau #Jugendstil #szecesszióskavalkád #szecessziómesevilága #folytatásos #sorozat #éptöri #épsztoripercek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .