„A romnak van szépsége. Tetőtlen falak, merész oszlopok, düledék kövek, mohos üregek, egykori ajtók és ablakok óriás nyílásai, vihar süvöltése a nyílásokon, forgószél tánca a falromok között, vércsebagoly a falak odúiban, vadvirágok hervadt bokrai az ormokon. Mindenütt az elmúlás, és mégis élet mindenütt. Emlékek a múltról, szájról szájra szálló hagyományok az embereknél, képzelet és andalgó érzések széppé teszik a puszta várat.” /Eötvös Károly/
Ti jártatok már valamelyik itt megemlített romnál?? Ha van kedvetek akkor kommentben nyugodtan csatolhatjátok a kedvenc ott készült képeteket, hogy mások is láthassák!? Kellemes hetet mindenkinek!?
Ui.: Holnap ismét új podcast epizód érkezik a „Hátizsák Podcast” oldalamra, ha van kedvetek akkor lessétek meg, hogy miről is lesz szó benne!? Múlt héten a Nógrád megyei népszokásokról ejtettem pár szót, a mostani rész pedig egy különleges témát fog érinteni…? Remélem tetszeni fog Nektek!?
Képek forrása: ~Dömösi romok: Magyarország folyóirat, 1972.12.10./ 50. szám ~Tátika: Természet és Társadalom, 1955.09.01./9.szám ~Margit-romok: Élet és Tudomány, 1959.04.01. /14.szám ~Drégely várának romjai: Népszabadság, 1987. 12.03. csütörtöki szám, 4.oldal.
A mai bejegyzésben (a teljesség igénye nélkül) bemutatnék nektek pár talpasházat, illetve a történetüket. Mielőtt azonban belevágnánk fontos lenne tisztázni, hogy mit is takar a „talpasház” kifejezés. A talpasház a Magyar Néprajzi Lexikon leírását idézve:
„favázas, legtöbbször sövény-, paticsfalú vagy zsilipeléses falú ház, amelynek falazatában a függőleges tartóelemek egységesen az alapul szolgáló talpgerendákba vannak beállítva. A talpgerendák hossz- és keresztirányban egyaránt elhelyezésre kerültek, egységes keretté ácsolták, csapolták össze. Talpgerendának rendszerint különleges méretű fákat alkalmaztak, nem voltak ritkák a fél méternél vastagabb törzsűek sem. Gyakran a talpgerendák alá kőből alapot is raktak. Erdős vidékeinken, ahol a paraszti faépítkezést nem korlátozták, a legutóbbi évekig elég gyakori volt, bár általában a 19. sz. második felétől új házakat alig építettek. A talpasházak készítéséhez kevesebb fára és főleg kevesebb jó minőségű fára volt szükség, mint a borona építkezéseknél. – Fő elterjedési területe a közelmúltban Ny- és D-Dunántúl, továbbá Szlavónia. Előfordult a Kisalföldön, az Alföld peremterületein, gyakori volt az északi háztípus vidékén…”
Az okok amiért talpakra kellett állítani a házakat sajnos többnyire az akkoriban gyakori árvizekkel hozhatók összefüggésben, de ettől függetlenül nyilván nem csak árterületek közelében voltak ilyen típusú házak. Később már nem csak lakóházak, hanem gazdasági melléképületek (istállók, tárolók stb.) is épültek ezzel a talpgerendás építkezési módszerrel. A talpasházak ma már műemléki védettséget élveznek, páratlan ritka épített kincsek, melyek a régi időkről mesélnek nekünk. (Zárójelben megszeretném jegyezni, mert nem bírom ki, hogy ne írjam le, de a népi építészet szerelmese vagyok és tudom, hogy nem leszek ezzel a kijelentésemmel „trendi”, de szívesebben sétálok körbe egy skanzenben, mint egy plázában. 😀 ) No, de ennyit akkor a talpasház jelentéséről, nézzünk meg inkább közelebbről egy párat! ?
1.Kezdjük először is az Ormánság „fővárosának” Sellyének a talpasházával a kis virtuális túránkat: Sok előzmény és gyűjtési folyamat után az 1960-as években nyitotta meg a kapuit a régi katolikus iskola épületében a Kiss Géza Ormánsági Múzeum, ahol 1968 októberében kapott helyet a múzeum udvarában a skanzen, melynek fő látványossága a bejegyzésünk főszereplőjeként szereplő talpasház volt ami mellé idővel került egy szintén talpakra épített pajta, majd számos bővítés vette itt kezdetét. Gémeskút, gabona tároló, méhes, kovácsműhely és még egy gyöngyfai harangláb is helyet kapott itt. A tájház kiállítása a látogatók elé tárja az Ormánságban élők egykoron a mindennapjaikban használatos eszközeit és tárgyait, népviseletét, hagyományaikat, szőtteseiket, szokás rendszerüket, játékaikat stb. Bevallom én nagyon régen jártam itt (utoljára általános iskolában), de tervezem, hogy felnőttként is ellátogassak ide, mert fantasztikus kisugárzása van a helynek. Egyszerűen megszólít és egy olyan időutazásra repít el minket, amely során déd és ükapáink világában nyerhetünk egy kis betekintést. Aki szeretne egy időutazáson részt venni neki bátran ajánlom (nem reklám) a Sellyei Kiss Géza Ormánsági Múzeum és Skanzent látogatásra.
2. Virtuális túránk második talpasháza a Nagydobszán található talpasház: Ez a talpasház 1853-ban épült és Benked István építette rokoni segítséggel a családja számára akkor még nem is sejtve azt, hogy végül a Benked család több generációját is kiszolgálja majd családi fészekként ez a ház. Maga a ház szerkezetét tekintve talpas-vázas falszerkezetű, fatornácos ház és a falazata karós sárfalú, teteje pedig zsúpfedelű. Berendezése pedig az akkori idők berendezésének megfelelő. A ház mögött található egy az 1900-as években ide telepített kis talpasház is, mely szintén az 1850-es években épült. Az udvaron egy istálló is található, ha jól tudom ez is be van rendezve régi munkaeszközökkel.
3. Következő állomásunk: Vörs Bizony Vörsön is található egy talpasház, melynek utolsó gazdája állítólag 1971-ben hagyta el az akkor már rossz állapotú otthonát. A talpasházat a teljes pusztulástól végül az Országos Természet- és Környezetvédelmi Hivatal mentette meg az 1970-es évek végén és ekkor tájt nyert műemléki védettséget is a hely. A hely berendezését a vörsiek gyűjtötték össze és saját kis (néprajzi szempontból értékes) kincseikkel töltötték meg a házat.
4. Utolsó állomásunk helyszíne a Balatonszentgyörgyi talpasház: Ez a talpasház is a helyi néprajzi emlékek bemutatásának helyszínéül szolgál jelenleg. Építésének idejéről, körülményeiről sajnos nem találtam semmilyen információt, de ami biztos, hogy nagyon jó állapotú, páratlan kincsről van szó ebben az esetben is.
Bár a talpasház kereső virtuális utunk most a végéhez ért, de közel sem említettem meg az összeset, hiszen található még talpasház például: Szennán és a szívemnek oly’ kedves Magyarlukafán is akár stb. Ti melyik talpasházban jártatok már?
*A képek forrásai (ahol egyébként remek cikkekkel is találkozhattok az adott talpasházakkal kapcsolatban) a következők: ~Sellyei talpasház (színes fotó): Utazási Magazin, 1981.06.01. / 2. szám, 33. oldala ~Nagydobszai talpasház (a számozás nélküli fekete-fehér fotó): Kisalföld, 1987.02.14. /38. szám 11.oldala ~Vörsi talpasház (a dupla színes fotó): Élet és Tudomány, 1979.11.30. / 48. szám, 1513. oldala ~Balatonszentgyörgyi talpasház (a 7-es sorszámmal ellátott fekete – fehér gólyás fotó): Turista Magazin, 1973.08.01. / 8. szám, 11. oldal ~Fogalom forrása: Néprajzi Lexikon – (Irod.: Gönczi Ferenc: Göcsej ‘s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Csalog József: Talpas sövényházak a tolnamegyei Duna-szakaszon (Népr. Ért., 1939); Cs. Sebestyén Károly: Talpfa (Ethn., 1945); Kodolányi János: Ormánság (Bp., 1960).)
Veszprémben a Margit tér felé sétálgatva egy különleges kora középkori épített műemléktöredéket pillanthatunk meg, amelyet többnyire sokan csak Margit-romokként emlegetnek . Az egykoron itt álló kolostort és a hozzá tartozó templomot 1240 környékén építette Bertalan püspök (Veszprém akkori püspöke) a Domonkos-rendi apácák részére. Stílusát tekintve az épületegyüttes kezdetben román jegyeket viselt magán, majd később a 15. század környékén a kolostorhoz tartozó templomot gótikus stílusúvá építették át. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért nevezik vajon Margit – romoknak ezt a helyet, ha egyszer Szent Katalinról volt elnevezve a kolostor? Nos, valójában azért, mert egy ideig itt lakott és nevelkedett egy híres Margit nevű leány, aki nem más volt, mint IV. Béla királyunk leánya, Szent Margit. Margit kiskorában majdnem hét esztendőt töltött itt ebben a kolostorban (mielőtt a Nyulak szigetére költözött) és emléke előtt tisztelegve emlegetik sokan ma Margit- romoknak ezt a helyet. Margit mellett fontos megemlítenem az itteni tanítóját is, aki nem más volt, mint a stigmatizált és életében csodás látomásokat látó Boldog Ilona. A kolostor (a templommal együtt) végül a törökök hódításának lett sajnos az áldozata. Az épületegyüttesből ma már csupán az északi rész maradványait láthatjuk. A ma már védett műemlékké nyilvánított romok körül az első jelentősebb feltáró munkák az 1930-as évek végén történtek.
Ti jártatok már itt?
*Kép forrása: Élet és tudomány, 1959.04.01. – 14. száma
A mai bejegyzésben egy olyan műemlékké nyilvánított házat mutatok be Nektek, ahol Gárdonyi Géza híres írónk életének az utolsó 25 évét töltötte. Gárdonyi Géza az 1890-es évek vége felé már nagyon elvágyódott a fővárosból ezért 1897-ben Egerben vásárolt magának egy akkor még városszélinek tekinthető parasztházat, amely már az első pillanatban megfogta Őt. A ház külsejét tekintve klasszikus tornácos, háromosztatú parasztház volt. Néhány átalakítási munkálat után végül két idősebb fiával és az édesanyjával foglalták el az új otthonukat. Érezte, hogy ez a hely lesz majd az Ő kis békeszigete, és itt békében és boldogan élheti majd tovább az életét úgy, hogy az alkotómunkára is tökéletesen megfelelő lesz majd az otthona. Első dolgozószobájának (ami egyben a hálószobája is volt) az ablaka az egri várra nézett, de hiába a pompás kilátás, ha az utca zajai zavarják az embert az alkotásban, ezért végül később ez a szoba csak hálóként funkcionált tovább. Itt született meg többek között a méltán híres Egri csillagok című regénye is, a gyönyörű faragott íróasztal, amin írt a mai napig az emlékmúzeumban megtekinthető. Gárdonyi az írás mellett folyamatosan szépítgette a viszonylag rossz állapotban megvásárolt házát. 1899-ben megvásárolta a ház mögött található szőlőst is, ahol egy új házat épített a családja számára (ma már sajnos nincs meg ez a ház), hogy Ő egyedül tudjon maradni a régi házban, amelynek hátsó szobáját megtoldotta, hogy így egy nagyobb dolgozószobának a büszke tulajdonosa lehessen. Csendes – elvonulós természete ekkor csúcsosodott ki igazán, ami miatt ráragasztották az egri remete jelzőt / becenevet. Idővel azt a kis földes részt is megvásárolta a várostól amire a hálószobájának az ablaka nézett és egy kis kertet alakított ki itt és az udvarában is, hogy még barátságosabb legyen a környezete. Lassan, de biztosan mindent a saját ízlésére formált és 1922-ben bekövetkezett haláláig itt élt Eger „remetéje”. Halálát követően fiai (Sándor és József) hosszú éveken keresztül eredeti állapotban és berendezéssel őrizték meg a házát, ahol végül Sándor kitartó hagyatékmegőrző munkájának köszönhetően 1952-ben megnyitotta kapuit az egri Gárdonyi Géza Emlékmúzeum. (Vannak olyan relikviák, amik a várba kerültek végül.) Pár évvel ezelőtt én is jártam az egri emlékházban (ha jól tudom egyébként Gárdonyi szülőhelyén is van egy emlékház, illetve Sályon is), a bejegyzéshez csatolt fotókat is ekkor készítettem (csak párat mutatnék ízelítőként), de a fotók közel sem adják át azt a varázslatos élményt, amit a helyszínen élhet át az ember. Valóban olyan béke és nyugalom árad ebből a helyből, amit csak az érez, aki itt megfordul, de nem csak ezért érdemes idelátogatni, hanem azért is, hogy megnézzük, hogy hol is élt hazánk egyik fantasztikus írója, hogy melyik asztalnál születtek a legnagyobb regényei, illetve azt is érdemes megnézni, hogy milyen különleges (majdnem tízezer kötetből álló!) könyvgyűjteményt hagyott ránk és még sorolhatnám azt, hogy miért is ajánlom a helyet megtekintésre.
Cák egy mesebeli kis község Vas megyében és méltán híres a ritka pincesorairól. Maguk a pincék a falu mögötti ősgesztenyésnél találhatók és első ránézésre olyan mintha tényleg egy mesébe csöppent volna az idelátogató. Szinte már arra számít az ember, hogy előbukkan itt egy tünde vagy egy kis manó. ? A pincesor teljes felmérését 1962 – ben Gazda Anikó végezte el, aki munkatársaival ekkor összesen 33 épületet mért fel. Ezekből: 1 sövényfalu, 10 kőfalu és 22 boronafalu volt. Bár a kőpincék zavarták az egységes képet, de mégis a teljes pincesor és ősgesztenyés védelembe vételét kérték a kutatók. A cáki pincesor legrégebbi épülete egyébként 1778-ban épült, a többsége pedig az 1800-as évek elején. Maga a pincesor épületei a telken kívüli bortároló építmények legrégebbi változatának a képviselői. Földfelszín felettiek és egysejtűek – így áll a hivatalos jellemzésében a leírásuk. Falazatuk boronafal, tetejük zsúpfedeles mely elől csonkakonytos, hátul pedig úgynevezett „farazatos”, gerincük pedig sározott zsúp fedi. Csonkakontyos tetejük előreugrik a homlokzat elé. 1974 – ben a védett épületek közül 6-ot megvásárolt a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, melyeknek elkezdték a felújítását, illetve 2 távolabb található veszélyeztetett épületet is ide telepítettek ezek mellé. Ha valaki a falu felől közelíti meg a pincesort akkor az első 8 épület (ezek a fent említett pincék) felújítva, teljes berendezéssel szabadtéri néprajzi múzeumként várják a turistákat.
(A múzeumtól nem messze a forrás mellett van még 1 védett épület, mely szintén őrzi a régi idők báját, csak nádra cserélték a zsúptetejét.)
Ti jártatok már ezen a varázslatos helyen??✨
*Képek forrása: Vasi Szemle, 1973., 27. évfolyam, 2. szám., 202. és 203. oldala
Állítólag a téli Napfordulókor, amikor a Nap a zeniten áll, a beszűrődő fények feltárják az erre járóknak az eozin titkát csak nagyon kell figyelni,mert hamar elillannak a fények.??️ Ti jártatok már ezen a sok legendával átszőtt helyen ahol az ország „fazekasa”, az eozin atyja alussza családtagjaival az örök álmát?✨?
*Fotók: Saját készítésű képeim? *Cikk: Pécsi Figyelő, 1900. Október 26.-ai száma
A Zagyva folyó völgyének mátrai oldalán található egy takaros falu melynek a neve:Tar. Természeti és épített kincsekben gazdag községről van szó Tar esetében (a helytörténete is megérne egy bejegyzést annyira izgalmas), aki erre jár az ne menjen el a falu mellett, mert érdemes ide betérni. Idővel több bejegyzés is fog születni a falu műemlékeiről, látnivalóiról, de a mai bejegyzés főszereplője a Tar Lőrinc váraként elhíresült udvarház lesz. Az udvarházat nagy valószínűséggel valamikor a 14. században építethették (a Tar család 1347-től birtokolta a községet illetve a környékét) az épületről a legelső írásos említés pedig 1454-ben keletkezett. A feljegyzések az erődített udvarház lerombolását 1559-re jegyzik és a törökök lehettek a lerombolói. Ma már csak egy kétablakos fal maradt az egykor hatalmas épületből, amely helyileg a Szent Mihály-templom közelében található. Az első jelentősebb régészeti kutatások (a templom és az udvarház esetében is ) Juan Cabello nevéhez fűződnek. Ha jól tudom nemrég ismét régészeti munkáltatok folytak itt( egyéb részletekről nincsenek információim, hogy kinek a vezetésével stb.),mely kutatásoknak kíváncsian várom az eredményeit. Végezetül pedig könyvajánlóként lefotóztam nektek 2 kedvenc könyvemet is „tari témakörben” amelyeket bátran ajánlok azoknak akiket esetleg bővebben is érdekel az udvarház (plusz a templom) illetve Tar Lőrinc története.
Szigetvártól körülbelül 12 kilométerre található egy szép kis falucska Szentegát amelyen egykoron a Biedermann családnak is megakadt a szeme. A báróék nevéhez fűződik a falu kastélya -kastélyparkja és a kápolnája is, de ebben a bejegyzésben most csak a kápolnát szeretném nektek bemutatni. Ez a gyönyörű épület a falu központjában helyezkedik és az építtetője egész pontosan: Rudolf von Biedermann báró volt. A kápolna a család mauzóleumaként épült 1896-ban és impozáns kupolája a római Szent Péter Bazilika apróbb mása. Berendezését tekintve igen egyedi, orgonája a híres pécsi Angster orgonagyárban készült, freskói műalkotások, a padozata pedig siklósi márványból készült. A Biedermann családnak nem csak gyönyörű épületeket köszönhetett a falu és a környéke, hanem rengeteg sok jót is. Ahogy a jelszavukban („Acta non verba!” )is benne van nem csak beszéltek hanem cselekedtek is. Felvirágoztatták a környék mezőgazdaságát, vasútvonalat hoztak létre, iskolákat alapítottak, földeket osztottak, segítették a szegényeket és kórház építést szorgalmaztak Szigetváron. A mezőgazdasági vonal legnagyobb felvirágoztatója egyébként az a Biedermann Imre volt akit 1950-ben (néhány forrás szerint 1951-ben) Kistarcsán egy kihallgatás közben „véletlenül” agyonvertek és halálát később azzal magyarázták, hogy éhen halt a börtönben. Az akkori politikai éra teljesen kiakarta törölni a Biedermann család és a hozzájuk hasonló nemesi, iparos, jómódú családoknak még az emlékét is a köztudatból. Így a kápolna fénykora is körülbelül 1949-ig tartott és utána sajnos elindult az „árvák keserű útján” a hanyatlás felé. 2013-ban azonban szerencsére egy fantasztikus összefogás eredményeként létrejött a „Szentegát Községért Alapítvány”, amely felkarolta a kápolna ügyét és új tulajdonosaként önerőből illetve pályázati forrásokból teljesen felújította az épületet ami most már régi fényében várja azokat akik szívesen megtekintenék. ?
*A felújított kápolnáról készült fotók a saját fotóim,a felújítás előtti régebbi képet (a legelső fenti kiemelt képet) pedig az egyik kedves barátom készítette.
A Száraz – Rudnyánszky kastély (mai nevén a Nagytétényi Kastélymúzeum) falai az 1751-es építése óta sok mindent láttak már. Voltak itt nemesi pompás vacsorák, szabadkőműves találkozók, híressé vált lakók, kiállítások és még sorozat és filmforgatások is. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg inkább kicsit közelebbről azt, hogy hogyan is épült fel a kastély illetve miként lett végül az Iparművészeti Múzeum bútormúzeuma. A kastélyt Száraz György királyi személynök kérésére 1716-ban építették, amit halála után leánya Száraz Julianna örökölt meg aki a férjével Rudnyánszky Józseffel igazgatta ezután a kastély sorsát. (A bátyja kolostorba vonulása miatt lett egyébként Julianna az örökös, mert ő volt a soron következő az öröklési rendben.) A házaspár az itt megtalálható római alapokra (egykoron egy vagyonos római gazda villája állt itt ahol most a kastély áll) emelt régi kastélyt a saját ízlésükre szerette volna formálni, amely tervükben nagy segítségükre volt Rudnyánszky unokatestvérének Grassalkovich Antalnak az építésze Mayerhoffer András aki végül 1751-ben végzett a teljes átépítési munkálatokkal. (Érdekesség, hogy Száraz Julianna édesapja 1716-ban már átépítette és kibővítette az eredetileg itt álló kastélyt szóval kvázi egy felújított kastélyt örökölt meg a lánya, de hát ugyebár ízlések és pofonok…neki az úgy nem tetszett.) Nem csupán a kastélyra, hanem a hozzátartozó kastélyparkra is kényesen figyelt a házaspár, hogy szigorúan a kor divatjainak megfelelően legyen kialakítva. Képzeljétek ekkoriban a park egészen a Dunáig ért! Ez a nagy volumenű átépítési folyamat szépen lassan teljesen csődbe vitte az amúgy is viszályokkal sújtott családot. (Rudnyánszky nem jött ki a kastélyban velük élő anyósával és a veszélyes természetű sógorával sem, akitől féltette a gyerekeit is, a földműveseik is fellázadtak a család ellen stb.) Juliannáék halála után a barokk stílusú kastélyt három részre osztották el a család oldalági leszármazottjai között. Az örökösök közül a központi részt szentgyörgyi Horváth Zsigmond udvari tanácsnok kapta meg aki állítólag szabadkőművesként is tevékenykedett. Miután grófi rangra emelkedett a Horváth család nevüket Huggonnaira változtatták. Zsigmond unokája pedig nem más volt, mint az első magyar orvosnő Huggonnai Vilma aki kiskorában a kastélyban nevelkedett. 1904-ben történt egy szomorú fordulat a kastély történetében ugyanis kiégett a belseje, pompás berendezése hamuvá lett, csupán csak néhány festmény élte túl a mardosó lángnyelvek pusztítását. A mostani berendezés tehát az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből származik és nem a kastély hagyatékából. A háborúk sem múltak el nyomtalanul a kastély életében, a II. világháború mély sebeket ütött a kastélyon is. Végül az 1940-es évek végéhez közeledve Dáni Géza művészettörténész (egykori lakó, az utolsó itteni birtokos Lőwy család leszármazottja) résztulajdonosként kiállt a kastély sorsa mellett és tőle származik a felújítás és a múzeum létesítésének gondolata is. A bútorkiállítás egyébként 1951-ben tárta ki először a kapuit a látogatók előtt, azonban egy régi cikk tanúsága szerint ezt már megelőzte egy kiállítás. (Képként mellékelem ezt a cikket.) 1989-ben sajnos ismét olyan állapotba került az épület, hogy tovább már nem fogadhatta a látogatóit. A felújítási munkálatok (amelyekre a helyiek is gyűjtési akcióba kezdtek) 1997-ben kezdődtek csak el és 2000-ben fejeződtek be. Még ez év nyarán viszont már újból látogatható lett a kastélymúzeum, amely 2018. januárjában ismét bezárta a kapuit, mert felújításra szorult. 2019-ben filmesek „szállták meg” a kastélyt ugyanis egy népszerű televíziós sorozat forgatási helyszíneként is szolgált az épület. Ki tudja, hogy melyik ez a sorozat, amit javarészt ezen a helyszínen forgattak? Annyit segítek, hogy a főszereplő kisasszony karakterét valószínűleg nagyrészt Hugonnai Vilmáról mintázták. És ha már forgatás, 1972-ben melyik film néhány jelenetének adott otthont a kastély? Ha van kedvetek akkor írjátok meg kommentben a tippjeiteket! Ti jártatok már itt régebben?
*Kép forrása: Technika folyóirat, 1944. 25. évfolyam, 7. szám *Cikk forrása: Jövő Mérnöke, 1960. 01.18. 3. szám
Mint egy éjszakai festmény ahol a kápolnában keringő holt lelkek fénye töri meg csak néha-néha egy kis felvillanással az éj egyre nyomasztóbban elterülő sötétségét.??✨ Nem mostanában készítettük ezt a fotót az egyik kis műemlékvadász társammal,de utólag amikor visszanéztük kicsit kirázott minket a hideg, mert azt a kis fénycsóvát mi nem láttuk ott a helyszínen. Persze lehet, hogy csak a lenyugvó nap fényeinek játéka volt ezt a kis „fénypötty”, de a mi fantáziánk egyből paranormális jelenségnek könyvelte el a dologot.??✨ Ki tudja egyébként, hogy hol készíthettük a fotót? Annyit elárulhatok, hogy 2012 környékén „lőttük” a képet( bevallom, hogy pontosan már én sem emlékszem arra, hogy mikor is készült a kép) és azóta már egy csodálatos felújításon is átesett a kápolna ami által meg lett mentve a zord végtől.?
