A mai poszt lesz talán az eddigi legszemélyesebb megemlékezés az oldalon…
Írtam már sok híres emberről itt a honlapomon, de a mai bejegyzés az én személyes hősömről fog szólni, az én egyik legnagyobb személyes „hírességemről” a nagypapámról.
Félreértés ne essék mindegyik nagyszülőm a szívemben örökké élni fog és szeretem őket mind, azért „emelem most csak ki” az anyai nagyapámat, mert mellette nőttem fel, vele töltöttem a nagyszüleim közül a legtöbb időt…és mégis oly’ keveset! ☹
A célom ezzel a poszttal az, hogyha én már nem is leszek ebben az életemben jelen itt a Földön akkor legalább ezzel az bejegyzéssel örök emléket állítsak neki (és egyben az összes szerettemnek, nyugodjanak békében mind!), mert nekem Ő volt tényleg a személyes hősöm!
Dezső papa 1922-ben született Rózsafán.
Katona volt, földműves, termelő, szülő, nagyszülő, dédszülő.
Szerette a jó nótákat, az éneklést (ezt is tőle örököltem, de neki legalább jó hangja volt) a nyári nap melegét, az imádott kertjét és persze minket…mindennél jobban!
Hívő ember volt, mindig szorgalmas, mindig pozitív és akkor sem panaszkodott amikor már nagyon fájt neki a lét!
Ő kente a legfinomabb zsíros kenyeret, amit finomra cikkezett almával fogyasztottunk el együtt a gangon és vele esett mindig a legjobban a közös kedvenc ételünk a mákos tészta.
Vele építettem a legelső kukoricacsutka váramat és a történetei által fejlődött a kreativitásom.
Általa kedveltem meg a régi filmek világát és a történelmet is.
Bár lehet sok mindennel kapcsolatban most már nem biztos, hogy egyetértene velem, de elfogadná minden döntésemet…mert talán Ő volt (egy bizonyos ideig)az egyetlen aki úgy szeretett és fogadott el ahogy vagyok!
Nehéz, ámde igaz sorok ezek…
Szégyellem, de sokszor képtelen vagyok kimenni hozzá a temetőbe és inkább gondolatban „beszélek hozzá” és otthon gyújtok egy mécsest…mert a sír látványa olyan véglegessé teszi az egész elválást…
Persze ezt a család többsége nem érti meg vagy sérelmezi magában, de mindenki máshogy gyászol…én így.
Jobb arra emlékezni, hogy a kapuban integet utánam, minthogy egy sírkövön lássam a nevét, de azért persze olykor erőt veszek magamon és „agykikapcsol – üzemmódban” kimegyek a temetőbe.
Annyi mindent szeretnék róla írni, hogy miért volt számomra hős, de sorokba önteni is nehéz és talán nem is kell….elég, ha én érzem.
Mindenkinek vannak személyes hősei, nekem Ő volt az egyik!
És, hogy miért ma emlékezek meg róla?
Azért, mert ma január 19-én van a halálának az évfordulója…annyi mindenkiről írtam már, nézzétek el nekem, hogy most az egyik számomra legfontosabbról szerettem volna.
Érdekes ez a január 19.-e mert elvett ez a nap, de adott is…ugyanis ezen a napon született anno az unokahúgom is akit szintén nagyon szeretek és bár sokszor nem ért egyet velem(és tudom, hogy sokszor az agyára megy a művészlélek nagynénje akivel korban nem is állnak ám messze egymástól 😊) , de azért tudom, hogy Ő is ugyanúgy szeret ahogy én Őt!
Ne féljetek soha kimutatni az érzéseitek és emlékezzetek mindig a szeretteitekre, mert tudjátok „csak az hal meg akit elfelejtenek”!
Én hiszek az újjászületésben, reinkarnációban (nevezhetjük akár feltámadásnak ki, hogy szeretné) és hiszek abban is, hogy a következő életünkben találkozni fogunk Papa…és mindenkivel, akivel találkoznunk kell…ugye?
Meng Po levese ugyan erős, de tudni fogjuk és érzeni a következő találkozásnál is, hogy nekünk találkoznunk KELLETT.
Mindig Te védtél meg, remélem ezt legközelebb én tehetem majd meg…köszönök mindent Dezső Papa!
