Facebook Instagram Twitter Youtube
Home Blog Page 19

A fák és gyomok lakta kastély szomorú végnapjai – avagy a barcsi Kremsier-kastély történte

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

Sajnos a cím nem „költői túlzás” ugyanis jelenleg (és már nagyon hosszú idő óta) tényleg fák és gyomok lakják a mai posztunk szebb és jobb sorsot érdemlő főszereplőjét a Kremsier – kastélyt.

A kastély Barcs „felsőn” azaz Belcsapusztán található és viszonylag könnyen megtalálható, mert kimagaslik a környezetéből, abból a zöldölelésből, ami egyre szorosabban körbeveszi.

A könnyű megközelíthetőség ellenére azonban mindenkit óva intenék attól, hogy egészen közelről szemügyre vegye a tető nélküli fák lakta kastélyt mivel életveszélyes az állapota és még magántulajdonban is van.

Persze kívülről azért (tisztes távolságból) meglehet lesni, de szerintem ennyi is elegendő, nem? ?

Pár jó „benti” fotóért én azt mondom, hogy nem éri meg az, hogy kockáztassuk a testi épségünket, illetve hát, mint említettem nem „csak” veszélyes, hanem magánterületről is van szó ebben az esetben…

(Most tudom, hogy az urbex-rajongó ismerőseim rázzák a fejüket ezekért a sorokért…:D)

No, de mit lehet tudni erről a rejtélyes kastélyról azonkívül, hogy nincs túl jó állapotban?

A kastély tulajdonosa egy igen jómódú földesúr volt, név szerint Kremsier Károly ((1818-1888).

Károlyról azt kell tudni egyrészt, hogy sajnos nem sok mindent lehet tudni az életéről, de az bizton tudható, hogy az 1840-es években telepedett le Barcson és a „ranglétra” legaljáról küzdötte fel magát „batyus házaló kereskedőből” gazdag földesúrrá, emellett művészet pártoló volt és a helyi (barcsi) első neológ zsidó hitközösség megalapítása is az Ő nevéhez köthető.

A kastély tervezőjének a személyéről nem lehet semmit sem tudni, de a kastély építési éve is elégé körülbelüli, a legtöbb forrás 1880 körülire „saccolja” a születését, de olvastam olyan írást is, amely szerint 1873 és 1875 között épült.

A kastély stílusát tekintve eklektikus stílusú és a belső terét pedig Kremsier annak idején állítólag igen modern berendezéssel rendeztette be…ó, hol vannak már azok az idők!

A kastélytól nem messze működött a Kremsier család gőzmalma és szeszgyára is, amely épületek sajnos mind leégtek.

Először úgy sejtettem, hogy erről a tűzesetről szól ez a korabeli cikk, de ebben „csak” az istállókat említik…ez a cikk a Somogyvármegye c. lap 1910. január 18.-ai számában jelent meg és azért idézem érdekességként:

„— Nagy tűz egy pusztán. Óriási tűz pusztítóit szombaton délelőtt Belcsapusztán.

Kremsier Károly uradalmában, amely órákon át a legnagyobb veszedelemmel fenyegette Kremsier Károly nagy szeszgyárát és gőzmalmát is.

 A tűz az uradalom egyik istállójában támadt, állítólag a villamos vezeték rövidzárlata miatt.

A fölcsapó lángok a szélben hirtelen terjedtek tova s az istállókat hatalmas tűz tenger árasztotta el. Az egész puszta népe a gyár személyzetével együtt a legnagyobb erőmegfeszítéssel fogott a mentéshez. Az első föladat az állatok megmentése volt. Nagy nehezen sikerült is valamennyit kiszabadítani az égő istállóból. Csak másodsorban kezdhettek a tűz lokalizálásához. A barcsi tűzoltóságot telefonon kérték a vész helyén való megjelenésre.

Mire a csapat szivattyúival s fölszerelésével kiért a pusztára, a tűz már az istállók nagy részét elhamvasztotta; de azért még mindig nehéz munka várakozott reájuk. A kár jelentékeny, melynek legnagyobb része azonba* a biztosítás révén megtérül. A nap folyamán a járási hatóság részéről is megjelentek, hogy a tűz keletkezésének okát megállapítsák. Nincs kizárva, hogy a cselédek vigyázatlansága okozta a tüzet; de a legnagyobb valószínűség amellett szól, hogy a villamos vezeték szikrája gyújtogat a föl az istállót.”

1910-ben Károly már nem élt, de még Kremsier birtokként említik a cikkben a birtokot mivel 1939- ig családon belül maradt a kastély, palota és minden, ami hozzájuk tartozott.

Károly örökösei: Özv. Kremsier Károlyné  szül:Schleifer Johanna, Kremsier Regina, Kremsier Berta és Kremsier Mór.

Mór volt az, aki apja halála után átvette a birtokok igazgatását a szeszgyárral együtt és mindent profi szinten irányított.

1939-ben aztán sajnos mindenüktől megfosztották a családot, Mór 1940-ben örökre lehunyta a szemét, leányait, több rokonát és feleségét pedig 1944-ben koncentrációs táborba vitték, fia pedig a fronton szerzett halálos sérülést. ☹

Ahogy kicsit jobban beleástam magam a Kremsier család életébe mondanom sem kell sikerült jól összezavarodnom, mert Károlyékhoz köthető egy „Kremsier – palota” elnevezésű lakóház is, ami, ha minden igaz jó ideig 1952-től a Barcsi „Városi Bíróság” épülete volt.

Ezután 1982-ben az Országos Műemléki Felügyelőség „városkép jelentőségű épületnek” nyilvánította ezt az egyébként klasszicista stílusú lakóházat vagy ahogy régen hívták „palotát”.

Sokáig állt üresen egy „házi gomba” fertőzés miatt ez az épület, jelenleg önkormányzati tulajdonban van és több cikk alapján elmondható, hogy 2016 óta újból a régi pompájában áll és nem céltalanul.

No most aztán jól összezavartalak Titeket is ugye ezzel a „sok” Kremsier-épülettel….:D

Hogy kicsit kibogozzuk ezt a palota vs. kastély szálat segítségül hoztam egy idézetet a Műemlékvédelem 2015/1. számából, azon belül is Horogszegi Tamás: A barcsi Kremzir-palota építéstörténeti kutatási eredményeinek összefoglalása című írásából:

„Az épület tipográfiai besorolása (városi palota) a jelenlegi állapotnak felel meg. Építésének korábban a városrész kevéssé volt beépített, tulajdonképpen a település határának számított, felparcellázására nem sokkal a Kremzli-palota építése előtt került sor. Az általunk használt „palota” elnevezés egyébként megkülönböztetésül is szolgál a – jelenleg szintén Barcs város keleti településrészét alkotó – Belcsapusztán, Kremzir Károly (1818-1888) által 1873-1875 között építetett, szomorú sorsú, három évtizede lakatlan, mára rommá vált Kremzir-kastélytól. Ez a kastély a Kremzir-féle szeszgyár mellett helyezkedik el, azzal egy időben emelték. Tanulmányunk tárgya, a Kremzir-palota szintén gazdasági épületek mellett, azokkal egy időben épült; az építtető majd fiának lakóháza, valamint gabona- és fakereskedő cégének központja volt.”

Így azért már kicsit jobban átlátható ez a szál, ugye?

De kanyarodjunk inkább vissza a bejegyzésünk igazi főszereplőjéhez a kastélyhoz! ?

A kastély jelenleg napjainkban, mint ahogy azt fent is említettem magántulajdonban van és sajnos egy a végnapjait élő műemlékről beszélhetünk az esetében.

A kastély felújítására, ha voltak is tervek akkor azokból, mint látható sajnos nem lett semmi…pedig szerintem sok lehetőség lett volna a helyben, de persze ez csak az én véleményem.

Őszintén sajnálom, hogy a semmivé lesz ez az egykoron pompás épület…ma még fák és gyomok lakják, holnap pedig talán már a megsemmisülés porai…☹

És ha már „zöld lakók” akkor végezetül egy Pam Brown idézettel zárnám ezt a bejegyzést, amely azért egy kicsit derűlátóbb…mert így is nézhetjük a dolgokat:

„A régi boldogság helyét halott csend vette át. De nézd csak, amott zöld hajtás ütötte fel a fejét a romok között… az új, jobb élet kezdetének jele…”

*Információk forrása:

ADT – azon belül pedig:

~ Műemlékvédelem 2015/1. száma, Horogszegi Tamás: A barcsi Kremzir-palota építéstörténeti kutatási eredményeinek összefoglalása című írása

~ Somogyvármegye c. lap 1910. január 18.-ai száma

Hungaricana-n is kutakodtam mégpedig a:

~ Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14.  – Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században c. kötetben.

* A poszt borítóképe: A bejegyzés borítóképén én szerepelek, de nem a kastélynál készült a fotó, ez csak a Facebook-oldalam profilképe egy újragondolt verzióban. 😉

*Videó forrása (képek helyett inkább ezt a szuper drónos videót osztanám meg):

A csatorna neve: DReNeS

A videó linkje: https://www.youtube.com/watch?v=LNuit_YyW1U

A videó készítésének ideje pedig: 2018. 04.30., a felvételt pedig 2018. 05.29.-én osztotta meg a készítője a csatornáján.

Remélem nem bánja a felvétel készítője Tóth Dénes, hogy megosztottam a videóját, amihez ezúton is gratulálok neki, mert nagyon jó videó lett! 🙂

A szecesszió „mesevilága” az építészetben – 2. rész:„Földdel, vízzel, tűzzel és éggel” díszített házak az Izabella utcában – avagy a budapesti Lindenbaum-házak története

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

„Mozog és forrong az egész művészvilág.

Egy egész évszázadnak meddőségét és ürességét kell pótolni; meg kell teremteni a legnagyobb haladás századának specifikus művészetét.”

/Spiegel Frigyes építész, a magyarországi szecessziós építészet egyik hazai úttörője/

Budapesten az Izabella utca 94. és 96-os szám alatt születettek meg 1896 és 1897 között a főváros gyakorlatilag első szecessziós stílusú házai a Lindenbaum – házak, melyek pompás díszítéseik által hamar az utca ékeivé váltak.

A házak építtetője Lindenbaum Móric kereskedő volt, aki minden bizonnyal igen vagyonos kereskedő lehetett, ha ilyen meseszép házakat tudott terveztetni.

A két egymás mellett álló ház tervezői / atyjai Spiegel Frigyes és Wienréb Fülöp voltak.

Hazánkban Lechner Ödön mellett Spiegel és alkotótársa Wienréb voltak a szecessziós építészet első úttörői, kiemelkedő alakjai.

A Lindenbaum – házak tehát nem csupán csodálatos díszítésük miatt, hanem a fent említett okok miatt is különleges épületek.

Ha már a szecesszió „mesevilága” akkor a 94. számú épületet úgymond a „Föld és az Ég házának” is mondhatnánk a díszítése miatt.

(Helyesebben inkább a „Föld és a levegő” házának, mert az égitestek a Nap és a Hold természetesen a levegőt jelképezik.)

A 96. szám alatt található épületet pedig, ha maradni akarok a „mesevilági” elnevezések mellett akkor a „Tűz és a víz házaként” is hívhattuk volna régebben a díszítései alapján.

Azért írtam azt, hogy régebben, mert sajnos ma már nem láthatók ezek a csodaszép díszek, de képként csatolok grafikákat róluk, hogy hogyan is álmodta meg őket Spiegel(azért a 94-es házról is csatolok ám egy grafikát?).

És hogy mi történt a „Tűz és a víz” házával?

Sajnos a II. világháború alatt mindkét épület homlokzata teljesen megsemmisült, de idővel csak a 94-es szám alatt található épületét újították csak fel.

A miértekről sajnos nincsenek információim, de remélem idővel a 96-os ház is felújításra kerül majd.

Sokakban felmerülhet a kérdés az épületek díszítésével kapcsolatban, hogy hogyan is születhetett az ötletük és hát mivel gondolom, hogy nem az én írói fantáziámra kíváncsi az olvasók többsége így hát az épületek külleméről, díszítéséről és azok „világáról” meséljen inkább helyettem az egyik atyjuk Spiegel, aki így írt róluk A Magyar Iparművészet (1897- 1898) című lap 1. évfolyamának 2. számában megjelent: „A modern díszítőművészet az építészetben” című írásában:

„A homlokzatokon kerültünk minden nagyobbszerű architektonikus momentumot.

 A tagozás a lehető legegyszerűbb.

Két széles, díszített fríz osztja fel a homlokzatokat magassági irányban; az első és a második emelet ablakai a lehető legegyszerűbb módon össze vannak foglalva, és az egészet egy minden tagozás nélküli egyszerű homortag és egy messzire kiugró látható fapárkány koronázza.

 Jelleget az egésznek csak a díszítés ad, melyet a modern ornamentáció szellemében, az eddigi sablontól teljesen eltérőleg, igyekeztünk megoldani.

 A négy fríz a négy elemet jelképezi.

 A nagyobbik háznál a felső friz két napja és az alsó frízből azok felé törekvő két meztelen női alak bizonyos rizalit-szerű osztást állapít meg, melyre a kisebbik háznál a homlokzat keskeny volta miatt szükség nem volt.

A földet stilizált fák, a földi hiúságot jelző pávák, kígyók és két a nap felé törekvő, de kígyók által a földön visszatartott női alak; a levegőt a nap, hold és csillagok, madársorok és az éjjel és nappal alakjai; a vizet halak, korallok és rákok; a tüzet tűzokádó sárkányok jelképezik.

Felhasználtuk azonkívül az ablakkereteknél, mellvédeken és pilléreken díszítésül a mályvát és napraforgót, liliomot, egy kákaszerű növény leveleit és egy sajátszerűen fonott sujtásszerű szalagos díszítményt, melyet magyarosnak is nevezhetünk.

 Végül még egyet jegyzek meg és ez talán a legfontosabb: azt, hogy a homlokzatok színesek.

Talán nem kell magyaráznom, hogy miért?

Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt.

Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják.

A festékek egyszerű mészfestékek, melyek egy régi recipe szerint túró és tojás hozzákeverése által lettek szilárdabbá és az eső behatása ellen állandóbbakká téve.

A nagyobbik homlokzat kék-zöld és sárga, a kisebbik vörös és zöld színekkel bír.

Mindkettőn ezenkívül a metallikus arany meglehetősen dúsan van alkalmazva. „

Nektek, hogy tetszik a végeredmény?

Szerintetek a „Tűz és a víz” házát mikor láthatjuk majd újra a régi pompájában?

Én nagyon reménykedem benne, hogy a nevéhez hűen hamvaiból is képes feltámadni, mint a dacos tűz vagy akár a tűzmadár és akkor már nem a „Tűz és a víz” házaként fogom emlegetni, hanem „csak” a Vízibirodalom Főnixének a házként.

Mi tagadás kicsit diszharmonikus név lenne ez, de azt hiszem ez a név lenne az, amivel a ház tökéletesen beleillene a címben is említett szecesszió mesevilágába…ugye? ?

Most már csak az a bizonyos „tüzet fellobbantó” felújítás szele hiányzik ahhoz, hogy ez a „mese” kerek lehessen…

*Információk forrása: ADT. – azon belül is leginkább a Magyar Iparművészet 1.évf. 2. száma

*Képek:

~ Színes fotók: Google Maps utcakép fotó (elnézést kérek érte, ígérem, ha ismét a főváros felé fúj a szél akkor készítek saját fotókat is a házról?)

~ Grafikák: Magyar Iparművészet (1897- 1898) című lap 1. évfolyamának 2. száma

A kőfaragók versenye és felháborodást keltő meztelen ábrázolás a falakon – avagy a kaposvári Ádám-Éva ház különös története

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

A hétvégén egy nagyobb túrát tettem többedmagammal Kaposvár és környékén és ha már arra sodort a szél akkor természetesen a műemlékvadászat sem maradhatott el, melynek a helyszíne Kaposvár belvárosa volt.

Kaposvár belvárosában rengeteg épített kincset találtam (idővel mindegyikről készítek majd bejegyzést) de amelyik a leginkább felkeltette a figyelmemet az nem más volt, mint az egykoron „hírhedt” Ádám – Éva ház.

Igazán különleges ez a műemlék és nem csak a külleme miatt, hanem a története miatt is.

Igen, igen…valóban jól látjátok, hogy ez az épület is egy szecessziós stílusú műemlék, de Kaposvár belvárosában elég sok szecessziós stílusú épületbe lehet botlani, szóval ebben az esetben tényleg nem szándékosan „csak” a szecessziós különlegességeket kerestem. 😀

(Egyébként csak azért nem soroltam bele ezt a házat a „Szecesszió mesevilága az építészetben” című sorozatomba, mert ott a legdíszesebb és „legmeseszerűbb” épületekről szeretnék majd írni. ? )

No, de miért is különleges ennek az épületnek a története?

Nézzük meg együtt, de ne siessünk annyira, előbb kezdjük el ezt a történetet is a legelején, vagyis a ház építtetésével! ?

Az Ádám-Éva ház (régen Betnár-féle ház) megrendelője /építtetője Betnár Nándor tehetős vállalkozó volt, a tervezője pedig Himler Dezső építész volt.

Az épület az 1900-as évek közepén (a források többsége szerint 1904-ben) épült és csodás lakatosmunkáit az a roppant tehetséges (helyi lakos) Rózsa Ignác műlakatosmester végezte, aki annak idején a kor egyik leghíresebb díszműkovácsánál Jungfer Gyulánál (az Országház kovácsoltvas ékeinek atyja) is dolgozott.

A ház homlokzatdíszeihez érve jutottunk el ahhoz a ponthoz, ami igazán különlegessé teszi ezt az épületet ugyanis a díszek születésnek és fogadtatásának története igen érdekesre sikeredett.

Az 1912-ben elkészült homlokzatdíszek „főszereplői” két Bibliai alak: Ádám és Éva, akiket Borovitz Imre és Csikász Imre kőfaragómesterek alkottak meg kőbe vésve (néhány forrás Borovitz-ot valamiért nem említi az „alkotói listán” csak Csikászt pedig a kaposvári munkák nagy részében ők mindig együtt dolgoztak, főleg, hogy Borovitz édesapja volt mindkettejük munkaadója).

Igen ám, de nem is akárhogy és akármilyen körülmények között dolgozott a két épületszobrász…mondhatni feldobták egy kicsit a munkakedvüket azzal, hogy egy kis barátságos verseny keretein belül fogadtak arra, hogy vajon melyikük fog előbb végezni az általa kidolgozandó alakkal (Csikász Imre Éva alakját, Borovitz pedig Ádámét vállalta el).

Ezt a kis baráti versengést végül Csikász nyerte meg, ám az elkészült műveket a kaposváriak egy része csodálat helyett sajnos inkább nagy felháborodással fogadta ugyanis a meztelen alakok megjelenítése a falakon szerintük felháborító dolog, főleg Éva teljes meztelensége volt számukra sok.

(Éva szemből van ábrázolva, Ádám pedig hátulról, de a hétvégén készített fotóimon ezt majd láthatjátok is.)

Idővel természetesen a konzervatívabb lakók szeme is hozzászokott a nem mindennapi homlokzatdíszekhez és szépen lassan eltűnt a felháborodottság szele is a ház körül…persze nem kell itt óriási nagy „tűntetésekre” gondolni ám, mert tudtommal erről szó sem volt, egyszerűen csak a lakók többségének és a sajtónak nem tetszett a meztelenség (mindenki számára látható) falakon történő ábrázolása, főleg úgy, hogy még viszonylag közel volt a házhoz a zárda is.

Idézek is egy régebbi cikkből ezzel kapcsolatban, amely idézetet a Somogyi Néplap című újság 1984. 12.09.-e számában találtam és ezt az idézetet egyébként a cikk írója is egy régebbi cikkből idézte:

„De bármilyen szép is volt az új épület, a kaposváriak sokáig nem tudtak megbékélni díszítésével. A sajtó is cikkezett ellene, és a szép stukkóképet a pornográfia melegágyának tartották. „Hogyan lehetett megengedni, hogy a zárda épületének közelében ilyen szemérmetlen figurákat rakjanak egy ház falára?… Ha most a jó Kontrássy úr ezt megtudná, bizony nagyot, rúgna koporsója fedelébe, hogy mit tett nagyértékű hagyatékával a város … Féltjük ifjúságunkat. Amikor tiltjuk a pornográf rajzokkal teli újságok olvasását, akkor csak fel kell nézni egy kaposvári ház falára, és onnan vigyorog ránk a legsötétebb fertő…”

A fent említett Somogyi Néplapban olvastam azt is, hogy bár mindenki fel volt a ház díszei miatt háborodva, az mégsem tűnt fel senkinek sem, hogy a vele szemben lévő épület (a „Szegény ördöghöz” elnevezésű hely) egy „találkahely’ volt.

Bármennyire is „fújtak” régen a helyiek az „Ádám és Éva házra” ma már viszont a város egyik legszebb szecessziós stílusú épületeként tartják számon a házat. ?

A két Bibliai alak és a többi díszítőeleme (indák – virágok stb.) mind – mind a születést, a szerelmet, a tavaszt és végül az elmúlást jelképezik.

(Utóbbi szimbólum megjelenítése a házon azért is különösen szívfacsaró így utólag nézve, mert nagyon tragikus sors jutott a két barátnak, a két roppant tehetséges „kőfaragónak”: Csikász Imre sajnos nagyon fiatalon távozott az élők sorából, Borovitz Imrét pedig, ha jól tudom 1944-ben Auschwitzba deportálták. 🙁 )

Az épület természetesen műemléki védelem alatt áll méghozzá 1974 óta és ahogy elnéztem (és ahogy a fotóim is mutatják) nincs annyira vészesen rossz állapotban, (10/7 szerintem) de azért ráférne már lassacskán egy felújítás. …mondjuk idén, mert ha így marad a helyzet akkor szegény Ádám lassan eltűnik az Ő Évája mellől.

*A fotók saját képek, én készítettem őket 2022. április 23.-án.

Az információk / felhasznált újságcikkek forrása: Hungaricana, a baráti versengés bájos történetéről pedig a kozterkep.hu-n olvastam.

A szecesszió „mesevilága” az építészetben 1.rész: Az építész palotája – avagy a szabadkai Raichl(e) – palota „meséje”

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

A mai poszt egy új sorozat „nyitánya”, amely sorozaton belül a szecessziós építészeti stílus mesés épületeivel szeretnélek Titeket megismertetni.

Azt hiszem, hogy ez már nyílt titok, hogy a magyar népi építészet épített kincsei mellett a szecesszió „mesevilága” az, ami teljesen magával ragadott engem.

Egyszerűen kár is tagadni ezt a tényt, hiszen az oldalamon szereplő épületek többségének a stílusa bizony helyettem is elárulja azt, hogy mely stílusú épületek felé húz a szívem.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezentúl csak ilyen épületekről fogok írni, emiatt tényleg ne aggódjon senki sem! ?

Hosszas bevezető után induljunk hát el a mai virtuális műemlékvadászatunk helyszínére, mert hosszú út vár ránk ugyanis a mai úticélunk: Szabadka!

Szabadka számomra irodalmi szempontból is egy izgalmas helyszín mivel sok kedvenc íróm, költőm származik innen, de kár lenne tagadni azt, hogy a helyi piac is egy érdekes színfoltja a városnak, ugye?

De ma nem Csáth vagy Kosztolányi szülőházát fogjuk megkeresni és megismerni és piacos kitérő sincs betervezve, palotás viszont annál inkább! ?

A mai posztunk főszereplője ugyanis nem más lesz, mint a Raichle – palota, Raichle J. Ferenc kiváló tehetségű építész meseszép palotája!

A meseszép jelző nem túlzás a részemről, tényleg mesés a palota külleme, de ezen állításomat igazolja majd a poszt mellé csatolt fotó is! ?

No, de hogyan is született ez a mesés palota, amely nevének (és „atyja” nevének) a leírása kétféleképpen is ismeretes?

Hát úgy, hogy Raichle (vagy Raichl) gondolt egyet 1903-ban és bizony tervezett saját célra egy szecessziós stílusú családi palotát, de sajnos a kezdeti lelkesedése a palotával kapcsolatban hamar csitulni kényszerült mivel a város szépítészeti bizottsága elutasította a tervét mondván, hogy egy magasföldszintes épület kilógna abból az elit környezetből, ahol Raichl(e) felszerette volna építeni a palotát.

Ezen szomorú eset miatt Raichle újra kellett gondolja a terveit mely újra gondolt tervek végeredményeként végül 1904-ben felépült az a csodálatos palota, amelyet ma is láthatunk.

Az épület földszintjén Ferenc tervezőirodája kapott helyet az emeleten pedig a családi fészek került kialakításra.

Az egész palota költségét Ferenc maga állta, semmilyen plusz anyagi segítséget nem kapott sehonnan sem az építkezés során így ténylegesen kijelenthető az épületről az, hogy teljes mértékben Raichle palotája.

Ő álmodta meg, ő tervezte meg (kétszer is ugyebár) és ő is állta az első szögtől az utolsóig az összes költségét a palotának.

Raichle nem csupán kívül, hanem belül is kifinomult ízléssel tervezte meg az épület belső világát, bútorzatát.

Sajnos azonban Ferenc és a családja nem sokáig élvezhette a munkájának a gyümölcsét, illetve kényelmét mivel egyre súlyosabbá váló anyagi gondjai a csőd szélére sodorták.

Végül az anyagi csőd elkerülhetetlen eredményeként 1908-ban (néhány forrás szerint már 1906-ban) sajnos el kellett árverezni a családi palotát a teljes bútorzatával együtt.

Az anyagilag és lelkileg is megtört Raichle ezen szomorú események miatt (és amiatt, hogy akkoriban Szabadkán sajnos szakmailag ellehetetlenítették) az új élet reményében Szegedre költözött a családjával.

Szeretett családi palotájába már sohasem tért vissza Ferenc, de óvó „tekintete” 2004 óta újra őrzi az egykori házát, munkásságának eme gyöngyszemét ugyanis a szobra az épülettel szemben található róla elnevezett parkban került elhelyezésre.

Ha többet szeretnétek hallani (nem, nem elírás a hallani) Ferenc életéről, munkásságáról és a szecessziós csodáiról akkor nagyon szívesen készítek egy Életsztorik #múltrólajelennek epizódot róla.

Írjátok meg kérlek kommentben, ha szeretnétek egy epizódot Ferencről!

No, de kanyarodjunk vissza a palotához és az új lakóihoz!

A Raichle családot követő új lakók sorsa sem alakult túl fényesen a palotában, volt olyan tulaja, aki öngyilkos lett és volt olyan is, aki teljesen eladósodott, ezért egyből olyan legendákat kötöttek a város lakói a házhoz, hogy itt már bizony nem lehet senki sem boldog csak szerencsétlen.

Talán akkor fordult ilyen rosszra az épület sorsa amikor az atyját ellehetetlenítették és ezáltal gyakorlatilag száműzték a városból…lehet, hogy ekkor hasadt meg a „téglaszíve” és innentől kezdve már tényleg nem várta tárt kapukkal az új lakóit?

Ki tudja…minden helynek megvan a maga „kisugárzása” és „szelleme”, de idővel szerencsére megbékélt az a bizonyos „téglaszív” és a viszonylag sok tulajdonosváltás után a város képzőművészeti galériájaként megbékélt a sorsával.

1970-től jelenleg is képzőművészeti galériaként várja a látogatóit a palota.

Az épület természetesen műemlék, egy olyan páratlan szecessziós szépség, amely mellett nem lehet csak úgy elsétálni, főleg úgy, hogy a vasútállomással szemben található.

A palota minden egyes pontja a minőséget és a szépséget képviseli.

Míves vaskapuja, Zsolnay építészeti kerámiával burkolt tornyai, oszlopai, mintái és ékei valamint a muranói üvegből készült mozaikjai és tényleg minden egyes pontja egy csoda!

*Ha már Zsolnay, akkor nem tudom kihagyni, hogy pont ma amikor ez a bejegyzés kikerül április 19.-én ünnepelné a születésapját Zsolnay Vilmos…drága Vilmos boldog születésnapot odafent is, mert ahogy a dal is mondja „kell ott fenn egy ország” …és van is, ugye? /*

Azt hiszem nagyon is beleillik a bejegyzés címében említett szecessziós mesevilágba ez az épület…szerintetek is? ?

Azt tudtátok, hogy Szegednek is van egy Raichl(e) – palotája?

Igen, jól sejtitek, Ferenc volt a tervezője, de ez már egy másik történet! ?

*Információk forrása:

~ ADT., mint mindig ?

~ Kép: Népszabadság, 2010. július másodikai száma, a kép készítője: Seres Attila

Építészet&költészet – vers a Magyar Költészet Napjára

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

Kedvesek!

Ma van a Magyar Költészet Napja, így ennek aprópóján egy olyan verset hoztam ma Nektek amely gyönyörűen leírja az építészet és a költészet kapcsolatát Reményik Sándor szemszögéből nézve.

Remélem tetszeni fog Nektek ez a „speciális poszt” is! 🙂

Reményik Sándor:

Az építész fia
 

„Az építészet megfagyott zene.”
 

Apámban a muzsika megfagyott.
Nem lírizált. Arányok érdekelték,
S nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.
 

Az én fejembe, bárhogy erőltették,
Nem ment a számtan s geometria.
Álom-part felé hullámzott a vérem,
És költő lett az építész fia.
 

Sokáig azt hittem, a dal egészen
Anyám lelkén át sugárzott belém,
Tűzhely-oltáron feláldozott vére
Lappangó cseppje minden költemény.
 

A nem sejtett apai örökségre
Eszméltet most mások ajkán a szó:
„Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd,
Nem áradozó, nem is olvadó
Ő az építők fajából való.”
 

Én építész!… a versek építésze!…
Apám, nézd titkos törvényét a vérnek:
Oly távoleső mesterségeink
Valahol látod, mégis összeérnek.
 

Való igaz: én is csak építettem,
Egy-egy sor vas-traverzét róttam át
A vers-épületen, – és megvetettem
A fölösleges ornamentikát.
 

Való igaz: mindíg volt alapom,
A mélybe ástam szigorú falat.
Úgy hágtam emeletről-emeletre,
S szerettem a nagy, nemes vonalat.
 

Való igaz: mindíg volt teteje
Költeményemnek – s néha tornya is,
S nem játékból, de azért építettem,
Hogy lelkek lakhassanak abban is.
 

Való igaz: bennem sem olvadott
Egészen fel a megfagyott zene.
De vámon vesztve, réven nyertem én,
S versem gátja lett versem ereje.
 

Én építész… a versek építésze…
Örvénylő, mély törvénye van a vérnek:
Új formát ölt és más dimenziót…
Apám, köszönöm ezt az örökséget.
 

/Kolozsvár, 1927 január/

*A kép saját fotó, 2021 decemberében készítettem.

Érdekességek az Orfűi papírmalom épületéről – avagy ismerkedjünk meg az Orfűi malmok legifjabb malmával

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

Tudtátok, hogy…:

~ Az orfűi papírmalom épületének a tervét a régi hirdi papírmalom inspirálta és 2016-ban lett befejezve az építése? 

#nemeredetiműemléképület #kakukktojásposzt

~ A látogatók megismerkedhetnek a papírmalomban a papírkészítés munkafolyamataival.

~ A papírkészítés helyi hagyománya pedig egészen a 18. század közepéig vezethető vissza, ugyanis a mecseki papírkészítés csak a török hódoltság végeztével tudott csak felvirágozni

~ Az első baranyai malom „atyja”, építtetője Klimó György pécsi püspök volt?

~  Ma már sajnos egyetlen egy régi (eredeti) építésű papírmalom sem látható hazánkban.

! Természetesen ez a poszt sem reklám, csak egy szívből jövő ajánlás, hátha valaki Orfű felé utazna és megismerkedne kicsit a molnárok munkásságának a történetével és azzal, hogy hogyan is néztek ki egykoron a malmok kívül és belül. !

* A fotókat én készítettem 2021 júliusában.

A festő nárcisz illattal körüllengett rómahegyi villája – avagy a Kaposvári Rippl – Rónai (Róma) – villa története

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0
Rippl-Rónai emlékház Kaposvár, Róma – villa (Kaposvár, 2014) c. kiadvány borítója.

A mai bejegyzésünk főszereplője Kaposvár Rómahegy elnevezésű városrészén található és egykoron a festőzseni Rippl-Rónai József otthona volt.

Magának a villának az elnevezése Rippl-Rónai beköltözéséig Róma – villaként volt elterjedt Kaposváron és egyes források szerint az Esterházy család már a 18. században felépítette itt az épület „elődjét”, amit csak a későbbi tulajdonos Gundy György színész-operaénekes 1868-ban alakítatott át igazi villává.

A Róma-villa elnevezést is Gundy adta a 6 szobás, egy emeletes villának, amelyhez végül az 1900-as évek elején árverés útján jutott hozzá új tulajdonosként Rippl-Rónai.

A villa igazán idillikus környezetben egy nagy park közepén található így nem csoda, hogy azonnal beleszeretett a festő ebbe a helybe.

Rippl- Rónai a feleségével Lazarine-nel (aki szintén festő volt) hosszú ideig „csak” amolyan nyaralóként használták a ma már emlékházként működő villát, ugyanis a nyarakat mindig a villában töltötték (teleket pedig Budapesten töltötték egy ideig), de idővel már egyre több és több időt töltöttek itt.

Rengeteg híresség megfordult a villa falai között, és mondhatni nem csak Rippl-Rónaiék számára adott ihletet ez a mesés környezet.

Idővel egy igazi pezsgő társasági élet helyszíne lett a villa, mondhatni amolyan „művésztelep” vagy szebb szóval élve „művész Paradicsom” lett.

Az emlékházban ma is az a berendezés fogadja az ide betérőket, amelyekkel Rippl-Rónaiék rendezték be az épületet.

Az eredeti bútorok, személyes tárgyak mellett a festő számos festménye is megcsodálható itt a látogatók számára.

Az emlékház tökéletes állapotban fogadja az érdeklődőket és természetesen műemlék épületről van szó az esetében is.

Hamarosan (április 2.-án) egy teljesen ingyenes (és ma már hagyományosnak mondható) program is megrendezésre kerül a villánál „Nárcisz-ünnep” néven, aki arra jár szerintem lesse meg bátran a programokat és a festő kedvenc aranylón virágzó nárciszait is illatozza meg…állítólag több, mint tízezer nárcisz virágzik ebben a gyönyörű parkban. #időutazásON

Természetesen nem reklám ez a poszt sem, csupán csak szívből jövő ajánlás most is minden sorom!

Hosszasan tudnék még írni a Rippl- Rónai család igen izgalmas életéről, de tudom, hogy az ilyen jellegű témák már nem tartoznak az oldal profiljába, ezért itt most zárnám is inkább a soraimat.

Aki esetleg még hosszasabban olvasna a villa és a festő kapcsolatáról akkor ajánlom Neki az általam is forrásként felhasznált és Hungaricana-n is megtalálható: Rippl-Rónai emlékház Kaposvár, Róma – villa (Kaposvár, 2014) c. kiadványát elolvasásra.

*Képek és információk forrása:

~ Hungaricana, azon belül pedig: Rippl-Rónai emlékház Kaposvár, Róma – villa (Kaposvár, 2014) c. kiadványa.

Mátraverebély – Szentkút Nemzeti Kegyhely bazilikájának a története egy kis helytörténettel kiegészítve

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

A Szentkúti Nagyboldogasszony Bazilika Nógrád megyében található, Mátraverebély település határában.

Akárcsak a már korábban az oldalamon bemutatott Máriagyűdi kegyhely, ez a hely is egy csodákkal megáldott hely, hiszen rengeteg csodás eset, gyógyulás és meghallgatott ima fűződik a Szentkúti kegyhelyhez is.

A csodák mellett egy legenda is fűződik a helyhez, mely szerint 1091-ben amikor Szent László reményvesztett helyzetben menekülni kényszerült az őt üldöző kunok elől, a kunok utolérték és sarokba szorították azzal, hogy egy olyan völgybe ragadt ahol egy szakadék akadályozta őt a további menekülésben.

Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben aztán Szent László gondolt egy merészet és lovával átugratta a szakadékot, amely ugratás szerencsére sikeres volt és sérülés nélkül úszták meg mindketten az esetet.

A legendák szerint Szent László lovának a patkójának a nyomában a sikeres átugratás pillanatában (amikor földet értek) egy csodatévő gyógyító forrásvíz fakadt.

Két másik legenda „verzió” is létezik Szent László és a forrás esetéről, az egyik szerint valójában Ágasvár csúcsáról ugratott ebbe a völgybe Szent László, a másik szerint pedig a kunok bekerítették a katonáival együtt Szentkút völgyébe és nagyon szomjaztak már a hőségben mind és ekkor Szög nevű lovával Szent László elment feltérképezni a környéket hátha talál valahol egy forrást, amivel a szomjukat olthatnák és ekkor történt meg a fent említett forrásfakasztó ugratás.

Egy 13. században történt eset szerint (amelyet egy 1714-es irat is igazolt) egy verebélyi néma pásztorfiú az apjával sétálgatott a forrás környékén és lemaradt egy kicsit az apja mögött, hogy szomját oltsa valahol, ekkor jelent meg a fiú előtt Szűz Mária, aki egy lópatkó alakú mélyedésre mutatott, hogy ott kezdjen el ásni a fiú és egyszer csak víz fakadt itt és miután az engedelmes fiú ivott belőle már nem volt többé néma, mert a Szűzanya meggyógyította őt a némaságból.

Ezen eset után kapta meg 1195-ben a Szentkút nevet a hely és a helyet egyből szentnek is nyilvánították.

A zarándokok sokasága miatt 1210-ben épült meg az első fából épült templom itt, ahonnan indult el az első körmenet is a csodatévő forráshoz.

1258-tól már búcsújáróhely „engedéllyel” is rendelkezett a templom, amely a leglátogatottabb búcsújáróhellyé nőtte ki magát.

1290-től már kegyhelyként szerepel Szenrkút a forrásokban.

Még a török időkben is állítólag megtarthatták itt a búcsúkat, ami nagyon nagy szónak számított akkoriban.

Az 1700-as években XI. Kelemen pápa kivizsgáltatott több csodás eseményt és gyógyulást is, ami Szentkúthoz volt köthető és ezen eseményeket valósságát elfogadta és az első kőkápolna is ezután épült fel itt.

A ma látható kegytemplom építését az 1700-as évek közepén kezdték el itt és az Almásy (sok forrásban Almássyként írt) család támogatta az építkezést.

A templom 1763-ban nyerte el a végleges formáját és stílusát tekintve barokk stílusjegyekkel lett díszítve.

A templom felekezete római katolikus, védőszentje a Nagyboldogasszony és a Ferences közösség atyái fogadják itt a hívőket.

IV. Pál pápa 1970-ben basilica minor rangra emelte a kegytemplomot, 2006-ban pedig Erdő Péter bíboros Nemzeti Kegyhellyé nyilvánította a helyet.

Hosszú évek óta a templomban található XVIII. századi csodatévő Szűzanya kegyszobrot az egyházi ünnepeknek megfelelően szokták öltöztetni.

A templom belsejénél maradva a mennyezet freskóin Szent László vízfakasztásának, Szűz Mária Mennybemenetelének és a pásztorfiú meggyógyításának eseményeit láthatjuk.

A kegytemplom meseszép üvegablakain Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, Szent József és Szent István láthatóak.

A szószék és főoltár rokokó stílusú, a két mellékoltár pedig copfstílusban készült.

Ha kívülről nézzük a templomot akkor biztos, hogy egyből megakad a tekintetünk a bejárata felett található címereken.

Az egyik címer a fent már említett Almásy családé, a másik pedig, ha jól tudom akkor a Vereb családé.

A bejárattól jobbra és balra is szoborfülkék láthatók, a bal oldaliban Szent Péter, a jobb oldaliban pedig Szent Pál kőszobra látható.

A tornyok oldalai egy fülkében álló Mária szobrot ölelnek körbe.

A templom hagymasisakos tornyai is már messziről felhívják a helyre a figyelmet.

A templomhoz délről kolostor csatlakozik, keletről rendház, a nyugati oldalhoz pedig az Almásy – sírbolt kapcsolódik.

A templom és a kolostor közötti „téren” gyóntatóudvar található mely középen egy kápolna is helyet kapott még.

A templom melletti „parkban” gyönyörű szabadtéri oltár is várja a zarándokokat.

A kegyhely köré épült egy igazi zarándokközpont zarándokházzal, zarándokszállással, étteremmel és kegytárgybolttal is.

A parkolás is kiválóan megoldható itt, mely költségeiről érdemes a kegyhely honlapján informálódni, akárcsak a nyitvatartásokról is.

A kegytemplom természetesen műemlék, gyönyörű, felújított kívül és belül is és évente több százezer zarándok látogatja meg.

Aki itt jár a kegyhelyen az feltétlenül nézze meg a kegyhely mellett még a remetelakokat is, melyekhez az kolostor mögött induló meredek ösvény vezet fel, illetve a Szentkúti – patak völgyébe is érdemes egy kellemes sétát tenni és megkeresni a legendás Szent László – hasadékot is mely közelében több forrás is csörgedezik.

*A képek saját fotók, információk forrása a kegyhely honlapja és természetesen az ADT. ?

Szent László-hasadék nyomában 🙂

A sztánai Varjúvár története

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy „fiú, aki Varjúvárról álmodott”…kezdhetném akár így ezzel a valóban létező mesekönyv címével is ezt a történetet, mert Kós munkássága és élete tényleg mesebeli volt, természetesen a szó pozitív értelmében.

Kós Károly igazi őstehetség volt, olyan tehetség, aki az élet több területén is maradandót alkotott.

Építészként, grafikusként, regényíróként, tanárként és még több más „szerepkörben” is tündökölt.

Ő is tipikusan olyan pozitív kisugárzású ember volt, akinek, ha ránézek a képére egyből könny gyűlik a szemembe, mert szinte árad belőle a jóság.

Sohasem találkoztam vele (1977-ben halt meg, én akkor még gondolat sem voltam), de tudjátok milyen furcsa is ez a műemlékvadász, már egy képen is megtudok hatódni és az azokon megörökített tekintetekből is úgy vélem, hogy „tudok olvasni” …ezt értsétek jól. ?

Hosszasan tudnék írni Kós Károly életéről, de tudom, hogy az oldal profiljához igazodva a mai bejegyzésnek a sztánai Varjúvárról kell szólnia, így rá is kanyarodnék a Varjúvár történetére.

A Varjúvár 1910-ben épült a Romániában található Sztána (Stana) nevű településen.

A mesebeli kinézetű épületet Kós saját használatra tervezte és sokáig „csak” nyaraló funkciót szánt neki, de az I. világháború után már állandó lakhelyéül szolgált a villa.

Az 1920-as években idővel bővítésekkel is újította Kós a villát, ahol sok neves látogató is tiszteletét tette vendégként.

Ilyen híres látogató volt például Móricz Zsigmond is, aki egyébként az egyik kedvenc hazai íróm (tudom sok kedvencem van, de ez van, ha az ember leánya szereti az irodalmat :D).

Az épület küllemét tekintve egy a népi építészet jegyeivel díszített villa, melynek a következőképpen alakult a felosztása a bővítések után:

~ a toronyban kapott helyet az alsó szintjén az ebédlő és a társalgó, a felső részében pedig a gyerekszoba

~ a középső épületrészben (alulról felfelé haladva) a konyha, hálószoba és dolgozószoba volt található

~ a „3.” épületrészben pedig a földszinten a cselédszoba volt található, az emeletén pedig még egy dolgozószoba kapott helyet.

Kós Károly bámulatra méltó módon és hihetetlen precizitással tervezte meg a „vár” minden egyes pontját és szegletét.

Igazi őstehetség volt, az már egyszer biztos!

A Székelyföld című folyóirat 2007. /3. számában Fám Erika: A torony-ember című írásában találtam egyébként egy tökéletes leírást a Varjúvárral kapcsolatban, amit idéznék is:

„A sztánai ház, a Varjúvár mintegy összegzése annak a tudásnak, annak az életformának, amit Kós Károly az erdélyi embertől tanult, kiegészítve mindazzal, amit az építész egyetemes látásmódja, a művész átfogó tapasztalata, az érzékeny íróember megannyi rezdülése, a torony-nézőpont, az alkotóember szépérzéke és paraszti józansága hozzáadott világképéhez.

A Varjúvár nemcsak egyedisége miatt fontos – hiszen aligha találunk még egy ennyire merész kivitelezésű lakóházat a Kós Károly által tervezettek között -, hanem azért is, mert egyrészt nagyszebeni lakásuk modelljét használta kiindulópontnak, másrészt mert a torony-motívumot a maga legteljesebb, leggyakorlatiasabb formájában hasznosította.

 A Varjúvár kettős értékű; kiemelkedik abból a világból, amelynek része, de nem szakad el tőle, sőt: teljes mértékben azonosul azzal az életformával, amelyet az épület, a ház fémjelez és mégis meghalad.”

Sajnos a II. világháború viharai és fosztogatásai elől / miatt Kós Károly 1944-ben végleg kiköltözött a Varjúvárból és örök búcsút intett vele Sztánának is.

Az épület, ha jól tudom jelenleg magántulajdonban van (sokáig a Kós család tulajdonában volt, azt nem tudom, hogy jelenleg is így van-e), így csak kívülről lehet megcsodálni ezt a mesekönyvekből ide csöppent építészeti csodát.

Az épület természetesen műemlék és az utolsó információim szerint valamikor a 2000-es évek elején Kós Károly leszármazottjainak a kérésére (önerőből egyedül túl költséges lett volna számukra a teljes külső – belső felújítás költsége) az ÉVOSZ és három lelkes építészmérnök segítségével lett felújítva.

A poszt zárásaként kérlek engedjetek meg nekem egy kis könyvajánlót (szívből jövő ajánlások, nem reklámok), illetve egy csodaszép vers teljes idézését is, amely Kós Károlynak állít emléket és tökéletes leírása annak, hogy milyen fantasztikus tehetségű ember volt.

Kányádi Sándor:

Kós Károly arcképe alá

Hajlékot Istennek,
hajlékot embernek
kőből, fából
házat,
raktál a léleknek
kőnél, cserefánál
erősebb igékből
várat.

Áldjon érte Isten,
áldjon érte ember;
Isten s ember
dolga.
Falak omolhatnak,
kövek is váshatnak,
magaslik, nem porlad
a megtartó példa.

Barázdált orcádról
az idő aláfoly,
mint az olvadó hó
a vén Maguráról.

(1968)

 Könyvajánló a legkisebb Műemlékvadászoknak:

~ Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott című „mesekönyve”, melynek főszereplője Kós Károly. ?

Íme a könyv hivatalos leírása / bemutatása, melyet a Libri honlapjáról másoltam ide:

„Kós Károly élete valóban érdemes arra, hogy példaként álljon a gyerekek előtt.

Nem csupán a budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját köszönhetjük neki, hanem századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, Az országépítőt, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a Budai Nagy Antalt is.

 Ám az építészeten és irodalmon kívül mesteri fokon értett a festő- és grafikusművészethez, művészettörténethez, néprajztudományhoz, vezetett könyvkiadót, szerkesztett nagy hatású folyóiratot, sőt országgyűlési képviselő is volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője. Példás családapa, családja jóllétéért és boldogságáért mindent elkövető, felelős családfő volt, aki szívén viselte országa-nemzete sorsát is.

„Kalotaszegi ezermester” – így emlegették őt mindenütt, s ez a kis életrajzi kötet méltó emléket állít neki, a fiúnak, aki nem csak álmodozott, hanem minden tervét valóra is váltotta.

Kilencvennégy év állt rendelkezésére mindehhez, s a fél íves könyvecske ezt a kilencvennégy esztendőt mutatja be gyerekek számára is érthető nyelven, izgalmas és érdekes epizódokat válogatva az „országépítő” életrajzából.”

Könyvajánló a nagyobb Műemlékvadászoknak:

~ Kós Károly: Az országépítő című könyve, amely kötet 1934-ben jelent meg és a főszereplője az államalapító Szent Istvánunk.

~ Kós Károly: Budai Nagy Antal históriája című műve, melyben az 1437-es Budai által vezetett erdélyi parasztfelkelésről írt Kós

~ Kós Károly: Varju (igen, rövid u-val, mert ez esetben egy a regényben szereplő családnévről van szó és nem a madárról) nemzetség, 1925-ben megjelent történelmi regénye (ami olyan, mint egy ballada) is egy igen jól megírt mű, ezt is csak ajánlani tudom elolvasásra.

Sajnos a könyvek többsége már csak antikváriumokban lelhető fel, de talán a könyvtárakban is akad belőlük pár példány.

*Bejegyzéshez felhasznált források:

 ADT., azon belül pedig:

~ Székelyföld, 2007. /3. szám- Fám Erika: A torony-ember című írása

~  Új Magyar Építőművészet / 1999. / 6. szám 6. oldala (színes kép a Varjúvárról innen van)

~ Honismeret, 1974. / 2. évfolyam 11. oldala (Kós Károly fotója)

A „pécsi Petőfi” háza

By
Evelin, a Műemlékvadász
-
0

„Dalaim lengő sírvirágok…”

Sokszor úgy haladunk a célunk felé egy-egy sétánk során, hogy fel sem tűnik nekünk a környezetünk, hogy milyen érdekes dolgok mellett ballagunk el.

Utcazenészek, arcok, színek, pillanatok, gyönyörű épületek, igényes street- artok és akár „mesélő” emléktáblák mellett, amelyek régi időkről mesélnek nekünk…azokról az időkről amikor talán még a szüleink vagy a nagyszüleink sem éltek még.

Nekem is hosszú – hosszú ideg fel sem tűntek ezek a táblák, vagy csak „nem volt időm” megállni elolvasni őket, de mostanában igyekszem „látóbban” közlekedni, mert tudom, hogy emlékeket közvetítenek, műemlékeket jelölnek.

A mai bejegyzésben is egy olyan házat szeretnék majd Nektek bemutatni, amelyre az emléktáblája hívta fel a figyelmemet, ez a ház pedig nem más lesz, mint Pécs „Petőfijének” a szülőháza.

Kóczián (hivatalosan: Koczian) Sándor…sajnos sokak számára ismeretlen lehet ez a név (bevallom nekem is sokáig az volt) pedig Sándor egykoron Pécs ,,Petőfije” volt.

Ahogy a szülőházán található táblán is látható Sándor élete sajnos tragikusan rövid volt, mindössze 20 évet élt.

A költő 1850-ben született és 1870-ben halt meg.

Halála után egy évvel lelkes támogatói nem hagyták elveszni a fiókban maradt alkotásait ugyanis 1871-ben kiadták őket, így legalább a verseiben tovább élhetett az ifjú költő.

Sándor életéről és munkásságáról a Baranya Megyei Könyvtár gondozásában 1989-ben egy kötet is megjelent: „Kóczián Sándor – Napló és versek” címmel.

A könyv leírása így szól:

„Pécs Petőfijének nevezi a romantikus hősöket kereső utókor. 

Diákfiú volt, költői tehetséggel.

 A honvédszázados csöndesen lázadó fia, aki rövid, alig két évtizedet átfogó élete végén csillogó hírnevet nem szerzett, csupán emlékeket hagyott maga után.

 És néhány tucat verset. 

Emlékeit naplója őrzi, verseit az a díszkötet, melyet diáktársai, a főgimnázium önképzőkörének tagjai adtak ki halálának évfordulójára.

Koczián Sándor: 1850-1870. 

A Bach-korszak újszülöttje, az ocsúdás pillanatait élő nemzet serdülő fiatalembere.

A kisváros a szegénység, a reménytelen szerelem foglya.

Naplója tükör, a korabeli Pécs lázbeteg kézben tartott, töredezett tükre. 

A mai olvasó számára is elgondolkoztató, megrendítő vallomás.

 A versek?

Vajda és Reviczky hangja, kevésbé Petőfié. 

Az epiteton ornans most már mégis örökre az övé:

„Pécs Petőfije”.”

/Forrás:

https://moly.hu/konyvek/koczian-sandor-naplo-es-versek/

Ha a Sors kegyesebb lett volna ehhez az ifjúhoz akkor biztos sok híres költeménye öregbítené most a város hírnevét és talán most már az érettségi tételek közt is szerepelne ez a név, hogy Kóczián Sándor…

Ha a tételek között sajnos nem is, de legalább a szülőházán szerepel Sándor neve, felhívva a járókellők figyelmét arra, hogy egykoron élt itt egy igen tehetséges ifjú akinek érdemes rákeresni a nevére a könyvekben és az Internetes keresőkben.

Sándorék egykori háza egyébként természetesen műemlékvédelem alatt áll és a stílusát tekintve meglepő módon barokknak van „felcímkézve”.

Az épület, mint megtudtam nagy valószínűséggel az 1770-es években épült lakóháznak.

Az utcára merőlegesen két homlokzatra épült a ház, amely homlokzatokat egy kosáríves szép kapu köt össze.

Stílusa az egykori kisvárosias Pécs építési emlékeit idézi.

A házról ugyan sokat nem tudtam meg, de az egykoron benne élő lakójáról viszont annál többet.

Valahogy mindig így van ez…. de ők „töltik” meg a házakat történetekkel és így lesz minden épület különleges… a lakóiktól és attól, hogy ők milyen nyomot hagynak maguk után (akár a házon, akár az életben).

Aki szívesen elolvasná Sándor verseit, akkor ezen a linken megleli őket:

https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/koczian-sandor-emlek-fuzer-koczian-sandor-hatrahagyott-muveibol-schon-jakab-pecs-1871-1153

*A házról készült kép saját fotó.

1...181920...29Page 19 of 29

Follow us on Instagram @evelinamuemlekvadasz

Evelin, a Műemlékvadász
Az oldalon olvasható írások és fényképek újrafelhasználása a szerző engedélyéhez kötött, kivéve azokét, melyeknek szerzőisége nem a honlap szerzőjéhez kötődik. Ebben az esetben a felhasználás a jogtulajdonos engedélyéhez kötött.
Contact us: evelin@muemlekvadasz.hu
Facebook Instagram Twitter Youtube

EVEN MORE NEWS

POPULAR CATEGORY

© 2019 - 2025 Evelin, a Műemlékvadász Minden jog fenntartva!